Újabb felhívást tett közzé csütörtök délután a belga szövetségi ügyészség a harmadik, még szökésben lévő repülőtéri merénylő kézre kerítése érdekében, akinek a térfigyelő kamerák felvételei alapján már sikerült modellezni a menekülési útvonala egy részét.
Zoom
Eric Van der Sypt, a vádhatóság szóvivője elmondta, hogy a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren végrehajtott robbantásokat elkövető háromfős terrorkommandó sötét kalapot és világos felöltőt viselő tagja gyalog menekült el a helyszínről.
Kamerafelvételek bizonyítják, hogy az ismeretlen személyazonosságú férfi reggel 7 óra 58 perckor lépett ki a terminálból, először elsétált Zaventembe, majd onnan a belga főváros Schaerbeek nevű negyedébe, ahol 9 óra 50 perckor nyoma veszett. A férfi mintegy 10 kilométert sétált, és az idő nagy részében telefonon beszélt.
A gyanúsított, aki feltehetően "elbizonytalanodott", és mégsem robbantotta fel magát, útközben eldobta a felöltőjét, amelyet ugyancsak keres a rendőrség.
Az ügyészség arra kérte a lakosságot, hogy forduljanak a hatóságokhoz, amennyiben véletlenül lefilmezték a férfit, vagy rendelkeznek olyan információval, amely segítheti a nyomozást.
Ugyancsak csütörtökön a novemberi párizsi terrortámadások Brüsszelben őrizetbe vett feltételezett főszervezőjének ügyvédje azt közölte, hogy Salah Abdeslam Franciaországnak történő kiadatására csak néhány hét múlva fog sor kerülni, hogy a belga szerveknek legyen elegendő idejük a gyanúsított kikérdezésére.
(MTI)