Valamivel magasabb a részvétel a szerbiai előre hozott parlamenti választásokon, mint két éve, a pártok vezetői szavazatuk leadásakor szinte egyhangúlag arról beszéltek, hogy jó eredményre számítanak.
A köztársasági választási bizottság (RIK) adatai szerint 14 óráig a választásra jogosultak 28,89 százaléka adta le voksát, míg a két évvel ezelőtti előre hozott parlamenti választásokon ez az arány 27,7 százalék volt.
A jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) jelenleg a vezető erő a szerb kormányban. Aleksandar Vucic pártelnök voksa leadásakor úgy fogalmazott, ha továbbra is az SNS maradhat kormányon, akkor Szerbia folytatja európai integrációját, és egyre közelebb kerül majd az európai életszínvonalhoz is. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ország továbbra is tiszteletben tartja az Oroszországgal és Kínával, valamint más országokkal való hagyományosan jó viszonyát.
Ivica Dacic, az SNS baloldali koalíciós partnerének, a Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) az elnöke annak a reményének adott hangot, hogy a szavazók tudják, mi a tét, és saját maguk, valamint családjuk érdekeinek megfelelően voksolnak. Hozzátette, hogy éppen ezért biztos abban, hogy pártja sok, több mint félmillió szavazatot kap majd, hiszen ők az "egyszerű emberekért küzdenek". Mint fogalmazott: az SPS megvárja a szavazás végeredményét, és azt követően dönt majd arról, hogyan képzeli el a további politizálást.
A Szerb Haladó Párt kisebb, nevében magyar koalíciós partnerének, a Vajdasági Magyar Szövetségnek az elnöke, Pásztor István arról beszélt, hogy pártja "nyugodt lélekkel várja az eredményeket", mert becsületesen dolgoztak azért, hogy a legjobb eredményt tudják elérni.
Bojan Pajtic, az ellenzéki, balközép Demokrata Párt (DS) elnöke - aki két ciklusban is a délvidéki tartományi kormány elnöke volt - viszont a szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint a szavazók több helyen is már előre kitöltött szavazólappal érkeztek, és azt próbálták meg bedobni az urnákba. Szerinte a választások már a márciusi kiírásuk óta sem voltak tisztességesek, a DS viszont úgy döntött, ennek ellenére sem bojkottálja a voksolást, hanem megméretteti magát.
Vojislav Seselj, a soviniszta Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke derűlátóan várja az eredményeket. A politikus megismételte korábbi álláspontját, miszerint az lenne a legjobb, ha pártja szerezné meg a szavazatok több mint 50 százalékát, erre azonban kevés az esély. A párt célja mindenképp az, hogy 84 mandátumot szerezzen, ez ugyanis ellehetetlenítené, hogy a kormánykoalíció bármilyen törvényt az SRS megkérdezése nélkül fogadjon el.
A belgrádi parlamentbe 250 képviselő juthat be, a 84 mandátum a helyek több mint egyharmada, azaz ha az SRS ennyit szerezne, a kétharmados törvényeket is csak a támogatásukkal lehetne elfogadni. Vojislav Seselj így megakadályozhatna minden olyan törvénymódosítást, vagy akár az alkotmány módosítását is, amelyre Szerbiának az európai uniós tagság érdekében szüksége van. Az SRS elnöke kiemelte: csak olyan párttal hajlandó koalícióra lépni, amely nem ragaszkodik az uniós tagsághoz. Az SRS képviselői a korábbi két választás alkalmával nem jutottak be a törvényhozásba.
Tomislav Nikolic szerb elnök voksa leadásakor hangsúlyozta: azt szeretné, ha Szerbia továbbra is azon az úton haladna, amelyre néhány éve lépett fel, és amely út bizonyosan az egyetlen helyes út.
A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez a tizenegyedik parlamenti választás, és egyúttal a nyolcadik előre hozott választás. 1990 óta harmadszor történik meg, hogy egy időben rendeznek önkormányzati, tartományi és parlamenti szavazást. A valamivel több mint 6,7 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár 7 és 20 óra között adhatja le voksát, az első nem hivatalos eredmények 22 óra körül várhatóak.
Korábban írtuk: Megkezdődtek a választások Szerbiában és Délvidéken
Szerbiában vasárnap hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, ezzel megkezdődtek a háromszintű, szerb parlamenti, vajdasági tartományi parlamenti és önkormányzati választások a nyugat-balkáni országban.
A 6,7 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár összesen 20 lista közül választhat az előre hozott parlamenti választáson, míg a vajdasági tartomány 1,73 millió szavazópolgára 15 lista jelöltjeire adhatja le voksát. Emellett Szerbia összes önkormányzatában is választást tartanak, kivéve a fővárosban, Belgrádban, ahol legutóbb két évvel ezelőtt járultak az urnákhoz az állampolgárok.
A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez a tizenegyedik parlamenti választás, s egyúttal a nyolcadik előre hozott voksolás. Előre hozott parlamenti választást legutóbb két évvel ezelőtt tartottak, önkormányzati és vajdasági tartományi voksolás viszont négy éve volt legutóbb.
A közvélemény-kutatások eredményei alapján biztosra vehető a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) fölényes győzelme, a felmérések szerint a párt támogatottsága meghaladja az 50 százalékot. A várakozások szerint a kormányfő Aleksandar Vucic, az SNS elnöke marad.
A felmérések szerint az induló húsz lista közül legfeljebb hét szerb pártnak van esélye arra, hogy az ötszázalékos küszöb átlépésével bejusson a belgrádi törvényhozásba. A nemzeti kisebbségek pártjait nem érinti az ötszázalékos küszöb, Szerbiában ugyanis a természetes választási küszöb használata van érvényben: annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt. A legnagyobb és legmegalkuvóbb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) - amely tagja volt a távozó kormánykoalíciónak - eddigi öt mandátuma megőrzését tűzte ki célul.
A választópolgárok 20 óráig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények este fél tíz körül várhatóak, a végleges eredményeket pedig várhatóan legkésőbb április 28-ig közzéteszik.
Szerbia és Délvidék területén összesen 8378 helyen, míg a világ más országaiban 38 helyen lehet szavazni.
Az alkotmány értelmében a választási eredmények kihirdetését követő 30 napon belül meg kell tartani az első parlamenti ülést, az új összetételű törvényhozásnak pedig három hónapja van a kormány kinevezésére, különben új választásokat kell kiírni.
(MTI nyomán)