A szavazóhelyiségekben leadott szavazatok alapján ismét Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje vezet 51,9 százalékkal az ausztriai elnökválasztás vasárnapi második fordulója után az osztrák belügyminisztérium vasárnap esti, hivatalos, előzetes eredményei szerint. Alexander Van der Bellen, a Zöldek pártja által támogatott jelölt a szavazatok 48,1 százalékát kapta.
Zoom
Végleges eredmény azonban csak hétfőn, a levélben leadott szavazatok összeszámlálása után várható. Mivel Norbert Hofer csak 144 000 szavazattal vezet, a végeredmény változhat, miután levélben 900 ezren voksoltak, a 6,4 millió választásra jogosult állampolgárnak csaknem 14 százaléka.
Korábban írtuk: Fej-fej mellett Hofer és Van der Bellen
A Der Standard szerint mindkét jelölt 50,0 százalékon áll.
Hihetetlenül szoros a verseny az osztrák elnökválasztás második fordulójában: a Der Standard által idézett adatok szerint a szavazatok 99,8 százalékos feldolgozottsága mellett mindkét jelölt éppen 50,0 százalékon áll.
Korábban írtuk: A Sora/ORF által közölt előzetes becslés szerint megfordult a sorrend
Megfordult a vasárnapi ausztriai elnökválasztáson a két jelölt sorrendje: 72 százalékos feldolgozottságnál Alexander Van der Bellen, a Zöldek pártja által támogatott jelölt átvette a vezetést, 50,1 százalékkal, Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje 49,9 százalékon állt a Sora/ORF által közölt előzetes becslés szerint.
Korábban írtuk: Az előrejelzések szerint a szabadságpárti jelölt nyeri az osztrák elnökválasztást - fej-fej mellett Hofer és Van der Bellen
Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje vezet az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában az ARGE közvélemény-kutató intézet becslése szerint: Norbert Hofer a szavazatok 50,9 százalékát, míg a másik jelölt, a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen a szavazatok 49,1 százalékát szerezte meg.
Az már az első fordulóban eldőlt, hogy a választásnak történelmi jelentőségű eredménye lesz, hiszen most először nem az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vagy az Osztrák Néppárt (ÖVP) soraiból kerül ki a szövetségi elnök.
Az április 24-én tartott fordulóban ugyanis a hat induló közül Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltje nyert, második pedig a zöldek által támogatott induló, Alexander Van der Bellen lett.
A szavazáson mintegy 6,4 millió osztrák állampolgár vehet részt. Az első fordulóban közülük 4,4 millióan járultak az urnák elé, a választási részvétel 68,5 százalékos volt.
A választási részvétel a második fordulóban 72,25 százalék volt.
Az oe24 osztrák hírportál élő részeredményjelzője ide kattintva érhető el. A 18 órás adatok szerint Hofer 50,13%-on, Van der Bellen 49,87 százalékon áll.
(MTI - oe24 - HVG - ORF nyomán)