Tovább emelkedett, harmincra a Törökország délkeleti részén lévő Gaziantepben, egy lakodalomban szombat este elkövetett merénylet halálos áldozatainak a száma - jelentette be Ali Yerlikaya tartományi kormányzó az NTV televízióban vasárnap.
Az adatot egy közleményben később megerősítette Recep Tayyip Erdogan török államfő, aki szerint “valószínűleg” az Iszlám Állam embere volt a tettes. Az elnök azonban rögtön azt is hangsúlyozta, hogy “nincs semmilyen különbség a július 15-i puccskísérlet szervezői, a (független kurd államért fegyverrel harcoló) Kurdisztáni Munkáspárt és az Iszlám Állam között”.
A lakodalmi vendégek közül 94-en sebesültek meg. Korábban nyolc halottról és 60 sebesültről szóltak a hírek. A tettesek kilétét még csak találgatják.
Mehmet Simsek miniszterelnök-helyettes szerint öngyilkos merénylő követte el a robbantást. Egy kurd parlamenti képviselő azt közölte, hogy kurdok tartottak lakodalmat. Ezt egy közleményben megerősítette a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) is.
A török médiahatóság ideiglenesen hírzárlatot rendelt el, hogy “a feltételezések ne zavarják a nyomozást”. Ez alól a hivatalos közlemények kivételt élveznek.
Gaziantep mintegy 50 kilométerre van a szíriai határtól.
Frissítés: Erdogan szerint egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre az öngyilkos merényletet
Egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre azt az öngyilkos merényletet szombaton Gaziantepben, amelyben legkevesebb ötven ember meghalt - közölte vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli városháza elől élőben közvetített televíziós beszédében.
Erdogan arra is kitért, hogy a merénylet sérültjeinek száma 69, közülük 17 ember sebesülése súlyos. A török hatóságok az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet gyanúsítják a merénylet elkövetésével.
2. frissítés: Az EU és a NATO is elítélte a törökországi robbantásos merényletet
Több uniós vezető, valamint a NATO és az Európa Tanács főtitkára is elítélte vasárnap az eddigi hírek szerint legkevesebb 51 halálos áldozattal járó, előző éjszakai törökországi robbantást.
Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn bővítési tárgyalásokért felelős biztossal közösen nyilatkozatot adott ki, melyben részvétüket fejezték ki.
"Tovább fogjuk erősíteni az együttműködésünket a török hatóságokkal a terrorizmus felszámolása érdekében. Közös a harcunk. Mindannyiunknak ki kell állnia a biztonság, a demokrácia és a béke védelmében" - olvasható a kommünikében.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára határozottan elítélte az utóbbi napokban Törökországban végrehajtott terrorcselekményeket, és a legmélyebb együttérzését fejezte ki.
"Egységesen kiállunk török szövetségesünk mellett ezekben a nehéz időkben. Továbbra is elkötelezettek maradunk a harc iránt, amelyet a terrorizmus minden formája ellen folytatunk" - fogalmazott Stoltenberg.
A szombati merényletet az Európa Tanács főtitkára is elítélte. Thorbjorn Jagland a közösségi médiában azt írta, hogy lesújtotta a terrortámadás, és szolidaritásáról biztosította Törökországot.
A szombat éjszaka egy gaziantepi lakodalomban végrehajtott öngyilkos merényletben legalább 51 ember meghalt, csaknem hetvenen pedig megsebesültek. A hatóságok szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet áll a támadás mögött.
(MTI)