Donald Trump republikánus elnökjelölt szombaton felszólította az "afroamerikai közösségeket", hogy szavazzanak rá, ezt elsősorban az amerikai nagyvárosokban elszaporodott lövöldözésekkel indokolta, a demokratákat téve felelőssé az elharapózott bűnözésért.
A republikánus elnökjelölt szombaton Iowa szövetségi állam fővárosában, Des Moines-ban tartott választási nagygyűlést, s egy héten belül immár harmadszor szólította meg a négereket, jóllehet Iowában alig élnek feketék.
Egyes amerikai nagyvárosok belső kerületeinek leromlását és a fojtogató bűnözést hozta fel indokként arra, hogy miért kellene rá szavazniuk a feketéknek. Arról beszélt, hogy vannak nagyvárosok, ahol a négerek hihetetlen nyomorban élnek, közösségeikben nagyon magas a bűnözés aránya. Mint fogalmazott, sérti a jó érzékét, ha azt látja, hogy bárki ilyen körülmények között sínylődik.
Miután szegénységi és bűnözési statisztikai adatokat sorolt, különös figyelmet fordítva az amerikai nagyvárosokban elszaporodott lövöldözésekre, Trump a kialakult állapotokért a demokratákat tette felelőssé. “Ennél rosszabb már nem is lehet” – tette hozzá. “Azoknak, akik szenvednek, azt mondom, szavazzanak Donald Trumpra! Majd én rendbe hozom a dolgokat. Afroamerikaiak, spanyolajkúak, szavazzatok Donald Trumpra! (…) mit veszíthettek?” – mondta a republikánus elnökjelölt.
Példaként felhozta az előző este Chicagóban elkövetett bűncselekményt, amikor agyonlőtték a kisbabájával sétáló Nykea Aldridge-t, az Egyesült Államokban rendkívül népszerű amerikai profi kosárlabdás, Dwayne Wade unokahúgát.
A bűncselekménynek óriási visszhangja van Amerika-szerte. Trump azt mondta, hogy az "afroameikaiaknak" az ilyen tragédiák miatt is rá kell adniuk voksukat. Egyébként Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését a meggyilkolt fiatal nő családjának és Wade-nek is.
A demokraták alelnökjelöltje, Tim Kaine szenátor a floridai Miamiban kampányolva nem hagyta szó nélkül Trump megjegyzéseit. Miközben arról beszélt, hogy a demokraták “igazán okos stratégiákat” készítenek elő az ilyen bűncselekmények visszaszorítására, kétségbe vonta Trump mondatainak őszinteségét. Azt fejtegette, hogy nem lehet hinni olyan embernek, aki korábban még azt is kétségbe vonta, hogy az Egyesült Államok első néger elnöke, Barack Obama az Egyesült Államokban született.
(MTI nyomán)