Jelentkezett a kék szemű, fehér bőrű, kurd foglyokat kivégző dzsihadista gyermek édesapja, aki az Iszlám Állam legújabb propagandavideóján ismert rá saját gyermekére. A 13 éves JoJót édesanyja, a dzsihadista "fehér özvegy" hurcolta magával Szíriába még 2013-ban.
Az Iszlám Állam szombaton tette közzé azt a hátborzongató felvételt, melyen gyermekek végeznek ki kurd foglyokat Szíriában. A rabokat fejbelövő brit terrorpalántára hétfőn ismert rá saját apja, aki Nagy-Britanniában él, és azóta nem látta a gyermeket, hogy a “fehér özvegyként” elhíresült édesanyja kivitte magával a terrorszervezet kalifátusába 2013-ban.

A punkzenészből terroristává avanzsált Sally Jones JoJo születése után
A neve elhallgatását kérő férfi szerint a gyerek az ő fia, 13 éves, Joe Jonesnak hívják, édesanyja pedig nem más, mint a világ egyik legkeresettebb terroristája, Sally Jones – írja az Independent.
A gyermek szülei 2004-ben, születése után különváltak. A korábban egy női punkzenekarban felforgató Sally nem sokkal ezután áttért az iszlám vallásra, és hozzáment feleségül egy dzsihadistához. A pár 2013-ban Szíriába utazott JoJóval együtt, aki ekkor még csak 10 éves volt. Sally férje egy 2015-ös dróntámadás során életét vesztette, a nő így kapta becenevét is: a fehér özvegy.
Sally Jones Hussaint dzsihadista férjével együtt több angliai terrortámadás kitervelésével is megvádolták már. Junaid Hussain az Iszlám Állam médiavezetőjeként dolgozott a terrorszervezet kalifátusban, de egy tavalyi légicsapásban életét vesztette. Özvegye azóta két ember helyett gyűlölködik és agitál.

Joe Jonest fajáruló anyja vitte magával Szíriába
Egy átlagos kisfiú volt az agymosás előtt
A Daily Mailnek adott interjúban az apa sokat mesélt kisfiáról:
“Csak egy aranyos, átlagos kisfiú volt. Mindig bogarakat hajkurászott, sokat volt a parkban. Szándékosan nem olvastam, mi történik vele. Nagyon nehéz volt így élni. Undorító, hogy ilyen agymosáson kellett keresztülmennie.”
Az édesapa egyik barátja is csupa jót mesélt a kisfiúról:
“Egy boldog kisfiú volt, szerető, gondoskodó, érzékeny, igazi élmény volt a társaságában lenni. Nagyon dühös vagyok Sallyre, hogy elvitt egy olyan ártatlan kisfiút, aki még nem tanulta meg, mi a különbség a jó és a rossz között. A gyerekeket nagyon könnyű befolyásolni.”
“Sally undorító sms-eket küldözgetett a gyerek apjának, azzal fenyegette, hogy elviszi JoJót egy dzsihadista gyűlésre, és otthagyja. Szörnyű volt. Csak egy ártatlan gyerek, hihetetlen, hogy egy édesanya képes ilyen veszélyeknek kitenni saját kisfiát.”
Zoom
Az Iszlám Állam legutóbbi propagandavideóján hidegvérrel lövik fejbe a kurd foglyokat a gyerekek (Sally Jones kölyke jobbról a második)
Kék szeme miatt tűnt ki a többi gyermek közül
A hátborzongató szombati felvételen a gyerekek főbe lőnek öt térdelő, narancsszínű zubbonyt viselő, leborotvált fejű férfit, fogságba ejtett kurd harcosokat. A gyerekek terepszínű katonai egyenruhát viselnek, és pisztollyal végzik ki áldozataikat. Egyikük már akkor kitűnt világító kék szemével. Ő volt a fajáruló gyermeke.
A videón nem árulják el a kisfiú “valódi nevét”, mivel az terrorszervezet agymosásához az is hozzátartozik, hogy mindenkit csak az iszlám nevén szólítanak. Miután azt írtak a feje felé, hogy Abu Abdullah al-Britani, egyértelművé vált, hogy kisfiú brit.
(Híradó - Independent nyomán)