Az etióp légitársaság egyik gépének vasárnapi katasztrófája miatt a cég, a kínai polgári légiforgalmi hatóság és a Cayman Airways karibi légitársaság bejelentette, hogy a szerencsétlenül járt típusból, a Boeing-737-8 MAX-ból egyelőre egyetlen egy sem repülhet.
Az Ethiopian Airlines gépe röviddel felszállás után zuhant le Addisz-Abeba közelében. A fedélzeten tartózkodó nyolcfős személyzet és a több mint 30 országból származó 149 utas mind életét vesztette.
Az etióp légitársaság közölte: noha egyelőre nem ismerik a katasztrófa okát, elővigyázatosságból további rendelkezésig egyetlen gép sem szállhat fel a típusból.
Nem sokkal korábban jelentette be a kínai polgári légiforgalmi hatóság is, hogy az ország összes Boeing-737-8 MAX-ának a földön kell maradnia ellenőrzésükig.
A kínai légitársaságoknak 96 ilyen gépük van, a típusból a világban üzemeltetett összes repülő több mint egynegyede.
A világon először 2017-ben szolgálatba állított típusnak ez volt a második balesete: októberben a Lion Air indonéz „fapados” légitársaság egyik gépe zuhant le 189 utassal és a személyzettel a fedélzetén.
Az indonéz polgári légiforgalmi hatóság hétfőn felajánlotta az etiópnak, hogy segít a nyomozásban, miután az indonéz gép szerencsétlenségének kivizsgálásával tapasztalatokat szereztek erre a típusra vonatkozóan.
A Cayman Airways karibi légitársaság is bejelentette, hogy ideiglenesen nem repülhet egyetlen Boeing-737-8 MAX típusú gépe sem.
(MTI)
Frissítés: Megtalálták a gép feketedobozait
Megtalálták az etiópiai légitársaság vasárnap szerencsétlenül járt gépének feketedobozait, az adatokat már elemzik – közölte a BBC etiópiai állami forrásokra hivatkozva.
Az Ethiopian Airlines légitársaság megerősítette az értesülést. Közölte ugyanakkor, hogy a készülékek az első vizsgálatok alapján megsérültek, így kérdéses, mennyi információ nyerhető ki belőlük.
A Nairobiba induló gép röviddel felszállás után zuhant le vasárnap Addisz-Abebától 45 kilométerre, Bishoftu település térségében, fedélzetén nyolcfős személyzettel és a több mint 30 országból származó 149 utassal. A szerencsétlenséget senki sem élte túl.
A vasárnapi baleset újabb kérdéseket vetett fel a Boeing-737-8 MAX repülőgépek biztonságát illetően, miután egy azonos típus, amelyet a Lion Air indonéz légitársaság üzemeltetett, október 29-én a Jávai-tengerbe zuhant, 189 ember halálát okozva.
Az etióp légitársaság gépének vasárnapi katasztrófája miatt a cég, a kínai polgári légiforgalmi hatóság és a Cayman Airways karibi légitársaság bejelentette, hogy a szerencsétlenül járt típusból, a Boeing-737-8 MAX-ból egyelőre egyetlen egy sem repülhet. Indonézia szintén a típus repülési tilalmáról döntött.
(HÍradó)