Az előrejelzések szerint meggyőző különbséggel, 55-45%-os arányban Hillary Clinton nyerte a demokrata párti előválasztást riválisával, Barack Obamával szemben Pennsylvania amerikai szövetségi államban. Közben azzal fenyegetőzött, hogy Iránt eltörli a föld színéről.
Kettejük csatája azonban ezzel együtt sem dőlt el még véglegesen, míg a republikánus oldalon szinte biztosan John McCain lesz az elnökjelölt.
Obama eddigi összeredményeit tekintve vezet Clinton előtt, de a nagyobb államokban utóbbi teljesített jobban, így a Demokrata Párt augusztusi elnökjelölő kongresszusán még minden megtörténhet, a delegáltak mandátuma ugyanis nem 100%-osan kötött.
Közben Hillary durva Irán-ellenes kirohanásra ragadtatta magát, kijelentve, hogy elnökké választása esetén eltörli a föld színéről Iránt, ha a perzsa állam "nukleáris támadást indít" Izrael ellen.
A félfekete, ám a fehér Clintonnénál valamivel értelmesebb Obama elítélte az "eltörölni" kifejezést, de azért hozzátette, Iránnak tudnia kell, hogy ő, Obama is erőteljesen válaszolna, ha megtámadnák Amerika egyik szövetségesét. (Miközben persze, az intézményes cionista félretájékoztatási gépezet normáinak megfelelően egy szót sem szólnak arról, hogy nem Irán, hanem éppen a zsidó állam rendelkezik illegális tömegpusztító fegyverekkel, miközben a palesztin őslakosságot és a szomszédos államokat is terrorizálja)
Mindez egyébként csak azt mutatja, hogy a világnak és a magyarságnak is majdnem teljesen mindegy, hogy a cionista lobbi melyik jelöltje lesz az USA következő elnöke, akár republikánus, akár demokrata színekben.
Az egyetlen független és értelmes jelöltet, Ron Pault, aki ki meri mondani, hogy a cionista, fajüldöző Izrael támogatása nem érdeke az amerikai népnek, az országos médiaszereplések zöméből egyszerűen kizárják a zsidó kézen lévő nagyobb televízós csatornák.
(Kuruc.info - nemzetközi hírügynökségek nyomán)





