Bassár el-Aszad szíriai elnök megerősítette, hogy Izrael a török miniszterelnök közvetítésével felajánlotta a Golán-fennsík visszaadását a békéért cserébe.
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök egy hete adta át azt az üzenetet, hogy Izrael hajlandó kivonulni a Golán-fennsíkról annak érdekében, hogy békét kössön Szíriával - mondta Aszad az al-Vatan című katari lapnak adott interjúban, amelyből csütörtökön részleteket tettek közzé.
Az izraeli ajánlatról először a szíriai sajtó számolt be szerdán névtelen, illetékes forrásokra hivatkozva.
A csütörtöki interjúban, amely teljes egészében vasárnap fog megjelenni, a szíriai elnök elmondta, hogy Törökország 2007 áprilisa óta közvetít Izrael és Szíria között. Aszad hangsúlyozta: most az a legfontosabb, hogy a török közvetítőn keresztül megtaláljuk azokat a pontokat, amelyeket illetően egyetértés van Szíria és Izrael között.
A szíriai elnök legközelebb szombaton Damaszkuszban folytat megbeszélést a török kormányfővel.
A közvetlen szíriai-izraeli tárgyalásokkal kapcsolatban Aszad úgy vélekedett, hogy azokra majd csak az új amerikai elnök beiktatása után kerülhet sor. Izrael javasolta ugyan a közvetlen tárgyalások megkezdését, ám ahhoz szükség lenne egy "védnökre", amely "sajnos nem lehet más, csak az Egyesült Államok" - mondta a szíriai államfő.
Ehud Olmert izraeli kormányfő szóvivője Jeruzsálemben nem akart reagálni a szíriai elnök szavaira. Mindössze azt emelte ki újból, hogy Izrael békét szeretne, és tárgyalni akar Szíriával. "Tudjuk, hogy Szíria mit vár a tárgyalásoktól, és Szíria is ismeri a mi elvárásainkat" - tette hozzá.
A Szíria és Izrael között Washington közvetítése alatt folyó béketárgyalások 2000-ben szakadtak meg a Golán-fennsíkkal kapcsolatos nézetkülönbség miatt. Damaszkusz a zsidó állam által 1967-ben elfoglalt fennsík teljes területét visszaköveteli, egészen a zsidó állam fő ivóvízforrásának számító Galileai-tenger (más néven Tiberiás- vagy Kineret-tó) partjáig.
(MTI)





