Nyugodtan kezdődött, mégis erőszakba torkollott a május elsejei demonstráció Berlinben. Kreuzbergben, a város török és más kisebbségek által lakott negyedében a rendőrség vezetőjét kővel dobálták meg a randalírozók.
Dieter Glietschet, a berlini rendőrség elöljáróját üvegekkel, biciklikkel, és kövekkel dobálták meg csütörtök este, a biztonsági erők azonban kimenekítették főnöküket, és visszaverték a támadást borssprével. A rendőrök végül őrizetbe vették a randalírozókat.
Lassan már hagyománynak számít, hogy a német fővárosban május elsején fellángol az erőszak, a rendőrség szerint azonban idén nyugodtabb volt az éjszaka, mint a korábbi években. Kommunista tüntetők demonstrálók és a Myfest elnevezésű utcai zenés rendezvény tömegei keverednek ilyenkor egymással.
Napközben több ezer ember vett részt a demonstrációkon, melyek magját a német szakszervezeti szövetség rendezvénye adta, ahol az alacsony bérek ellen tiltakoztak.
Kreuzbergben azonban a befogadott, dolgozni nem akaró bevándorlók is felvonultak, méghozzá a "kizsákmányolás és elnyomás" ellen tüntetni, ami az ő és a cigányok nyelvén kb. annyit jelent: "Még több segélyt követelünk italra és kábítószerre, nehogymá dolgozzunk is!".
(HírTV nyomán)





