Ehud Olmert korrupt izraeli kormányfő azt nyilatkozta a Washington Post szombati internetes számának, miszerint Izrael nem tûri, hogy Iránnak atomfegyvere legyen. Olmert ugyanakkor kijelentette, hogy reményei szerint a nemzetközi közösség képes ellenőrizni az iszlám köztársaság nukleáris terveit.
 
"Igen, Izrael nem tolerálja, hogy olyanok birtokoljanak atomfegyvert, akik nyíltan kijelentik, hogy Izraelt le akarják törölni a térképről is"-mondta az izraeli kormányfő az amerikai lapnak.

Története során a zsidó terrorállam legalább kétszer vetette be katonai erejét "atomfenyegetés" miatt. 1981 júniusában a Bagdad közelében lévő Tuwaita nukleáris központ 40 megawatt teljesítményû Osirak kutatóreaktorát rombolták le izraeli bombázók, mert azt feltételezte a kormány, hogy Szaddám Huszein Irakja nukleáris fegyvereket fejleszt. A Huszeinnel egyívású terrorista Begin, akkori izraeli kormányfő kijelentette ezután, hogy visszaszorították a palackba Bagdad nukleáris szellemét.

2007 szeptemberében egy félig elkészült szíriai atomreaktort bombáztak le izraeli gépek, legalábbis ezt állította később a The New York Times. Izraelnek egyébként százszámra vannak atombombái, bár a büdös zsidók ezt hivatalosan máig nem ismerték el.

(FH ciontalanítva)