Elhalasztották egy elítélt kivégzését Alabamában, mert egy óra próbálkozás után sem találtak megfelelő vénát a méreginjekció beadásához - közölte a börtönigazgatóság helyi idő szerint csütörtökön.
Zoom
Fotó: AP
Mivel a sikertelen kísérletek miatt az illetékesek kifutottak az időből, inkább úgy döntöttek, hogy lemondják a kivégzést. Az elítélt visszatért a halálsoron található cellájába. Alabama állam a bíróságtól kaphat új időpontot az ítélet végrehajtására. Szeptember óta ez a második kivégzés, amelyet hasonló okokból elhalasztottak Alabamában, ami miatt a börtönhatóságok heves bírálatok kereszttüzébe kerültek.
Az 57 éves Kenneth Eugene Smith-t azért ítélték halálra, mert 1988-ban megrendelésre meggyilkolta egy lelkész feleségét. Smith egy másik férfival együtt ezer dollárt kapott azért, hogy végezzen Elizabeth Sennettel. A gyilkosságot a nő férje rendelte meg, aki eladósodott, és az asszony életbiztosításából akart bevételhez jutni.
A férj öngyilkos lett, mikor a nyomozás során ráterelődött a gyanú. Smith tettestársát 2010-ben végezték ki.
Eközben Oklahomában kivégeztek egy férfit csütörtökön, mert 1993-ban halálra kínozta barátnője hároméves fiát, miután a kisfiú ágyba vizelt.
Fairchild a tizenhatodik, akit az idén kivégeztek az Egyesült Államokban.
(MTI)