A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felszólította a brit kormányt, hogy tartsa tiszteletben a sport autonómiáját, és ne gyakoroljon nyomást szponzorokra az orosz és fehérorosz sportolók olimpiai kitiltásáért.
A NOB közleményben jelezte, hogy "nem a kormányok feladata eldönteni, hogy mely sportolók milyen nemzetközi versenyeken vehetnek részt. Ez a mai versenysport végét jelentené. Nagyon reméljük, hogy a brit kormány tiszteletben tartja a sport autonómiáját."
Az ötkarikás világszervezet kiemelte azt is: kizárólag a sportszervezetek felelőssége határozni arról, hogy mely sportolók indulhatnak nemzetközi versenyeken, és ez csak a sportértékek alapján történhet. "Ennek megfelelően az olimpiai szponzorok nem vesznek részt ilyen jellegű döntéshozatali folyamatban" - áll a közleményben.
A múlt héten Lucy Frazer, a brit kormány sportügyekért is illetékes tárcájának vezetője levelet küldött a NOB tizenhárom hivatalos partnere (Airbnb, Alibaba, Allianz, Atos, Bridgestone, Coca-Cola, Deloitte, Intel, Omega SA, Procter and Gamble, Samsung, Toyota, Visa) nagy-britanniai vezérigazgatóinak azzal a céllal, hogy gyakoroljanak nyomást a NOB-ra, mivel komolyan tartani lehet attól, hogy Oroszországban és Fehéroroszországban propaganda célra használják a sportot, és kérdéses, miként valósítható meg ezen országok állami pénzen támogatott olimpikonjainak semleges státusa. A levél szerint London nem ért egyet az orosz és a fehérorosz sportolók visszaengedésével a versenysportba mindaddig, amíg meg nem ismeri a két ország versenyzőinek "semleges" részvételét biztosító működőképes modell konkrét részleteit.
A NOB tavaly február 28-án - négy nappal az ukrajnai orosz invázió kezdete után - azt javasolta, hogy ne engedjék versenyezni az orosz és fehérorosz sportolókat. Idén január 25-én az általános tilalom helyett új, megengedőbb ajánlást adott ki az ötkarikás testület, már azt indítványozva, hogy a két ország azon sportolói, akik nem vesznek részt aktívan a háború támogatásában, bizonyos feltételek mellett, semleges státuszban, nemzeti szimbólumaik használata nélkül rajthoz állhassanak nemzetközi versenyeken. A javaslat ugyanakkor konkrétan nem szólt a 2024-es párizsi olimpián való részvételük engedélyezéséről.
A döntés után Volodimir Zelenszkij ukrajnai zsidó elnök a párizsi játékok bojkottjával "fenyegette meg" a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, több mint harminc ország kormánya pedig közös közleményben szólította fel a NOB-ot, hogy "tisztázza a semlegesség fogalmát". Ezzel szemben az afrikai országok nemzeti olimpiai bizottságait tömörítő szervezet a támogatásáról biztosította az oroszok és fehéroroszok indulását Párizsban.
(MTI)