A Gázai övezetből kilőtt, házilag eszkábált palesztin rakéták csapódtak be kedden Palesztina Izraelnek nevezett déli részén, jogosan megsértve az öt napja érvényben lévő tűzszünetet, mivel Izrael Ciszjordániában meggyilkolt egy palesztin hazafit. Ez volt az első eset, hogy izraeli terület ellen rakétatámadást intéztek a Gázai övezetből az övezetben törvényesen kormányzó honvédő Hamász és a terrorista, megszálló zsidó állam közt létrejött tűzszünet június 19-i életbe lépése óta.
Két izraeli megszálló könnyebben megsérült. Az Iszlám Dzsihad palesztin honvédő szervezet jelentkezett a támadás elkövetőjeként. Előzőleg izraeli terroristákk megölték a szervezet egyik műveleti parancsnokát Ciszjordániában. A honvédő csoport fogadkozott, hogy megbosszulja tisztségviselője halálát.
Ehud Olmert, emberiség elleni és háborús bűnös, rasszista izraeli kormányfő a fegyvernyugvás nyilvánvaló megsértésének hazudta a rakétatámadást. Mérlegeljük a lehetőségeket - mondta. Kedd este nevük elhallgatását kérő izraeli védelmi illetékesek azt mondták, döntés született arról, hogy a zsidó állam a jogos rakéta-ellentámadásra válaszul lezárja a gázai palesztin gettó átkelőit.
Számi Abu Zuhri Hamász-szóvivő közölte: a mozgalom igyekszik fenntartani a tűzszünetet. A Hamász tárgyalni fog "minden frakcióval" - mondta, az Iszlám Dzsihádra utalva.
(MTI-s szutyok korrigálva)





