2010. szeptember 3., péntek, Hilda, Csobán napja van.
Vakbarát/PDA
Kezdőlapnak
RSS
Látogatottság
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Külföld :: 2009-03-03. 23:59

Obama Gyurcsány gazdasági "eredményeivel" riogatott

A feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország és Ukrajna problémáit említette Barack Obama amerikai elnök kedden, amikor a globális pénzügyi válság nemzetközi következményeiről beszélt a Fehér Házban. Obama úgy fogalmazott: meg kell gátolni, hogy „azoknak a problémáknak, amelyek a feltörekvő országokban, mint például Magyarországon vagy Ukrajnában jelentkeznek, ne legyen olyan nagy tovagyűrűző hatása, amely eléri a mi partjainkat”.
Az amerikai elnök aznap fogadta hivatalában Gordon Brown brit miniszterelnököt, aki az első európai vezetőként tett látogatást az Obama vezette Fehér Házban. Tárgyalásaik fő témája a nemzetközi gazdasági válság leküzdése volt. Obama a találkozó után újságíróknak kifejtette: arról egyeztettek, hogyan hangolhatják össze a legerősebb gazdaságok G20-as csoportjának tagjai gazdaságaik élénkítését, miképpen biztosíthatják, hogy közös elvek alapján kezeljék a bankszférát. Azt mondta, meg kell gátolni, hogy „azoknak a problémáknak, amelyek a feltörekvő országokban, mint például Magyarországon vagy Ukrajnában jelentkeznek, ne legyen olyan nagy tovagyűrűző hatása, amely eléri a mi partjainkat”. Mint hozzátette, ennek érdekében összehangolt nemzetközi segítséget kell nyújtani számukra.
Barack Obama kijelentette: az a fő üzenete az amerikaiaknak, hogy legyenek tisztában azzal, „mély árkot ástunk magunknak, sok rossz döntés született, de rendbe tesszük a dolgokat (...) kilábalunk, nagyobb jólétben és egységben, és azt hiszem, a rendszerhibákkal szemben védettebben". Az amerikai elnök úgy fogalmazott: teljesen biztos benne, hogy gazdasági terve működni fog, a hiteláramlás megindul, a vállalatok számára új beruházási lehetőségek nyílnak és az embereknek újra lesz munkájuk. Meggyőződése, hogy a fogyasztói bizalom megerősödik a gazdasági ösztönző csomag hatására.
Gordon Brown felhívta a figyelmet: globális bankválság történt, amely a világ minden részére kiterjedt. „Mintha áramkimaradás keletkezett volna az egész pénzügyi rendszerben, amelyet újra kell építenünk, el kell különíteni a rossz eszközöket, újra kell éleszteni a hitelek áramlását" – mondta. A volt brit pénzügyminiszter kifejtette, „a rossz bankok, akárhol is legyenek, hatással lehetnek a jó bankokra bárhol", tehát meg kell szüntetni a gondokat a világ más részein is, és meg kell teremteni a bankrendszer jövőbeni működési elveit. Brown amerikai útja előtt egy új New Dealt szorgalmazott a nemzetközi gazdasági válság kezelésére. Jelezte, hogy az áprilisi londoni G20-as csúcs résztvevői új nemzetközi megállapodást kötnek a "nagy szabályozási változásról”.

Obama és Brown kitűnőnek nevezte a kétoldalú amerikai-brit viszonyt. Brown szerdán beszédet mond az amerikai kongresszus két házának összevont ülésén, ahol a tervek szerint elsősorban a protekcionizmus ellen fog érvelni.
(mti)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen! Érdekes cikk, megosztom Facebookon! Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Legolvasottabb hírek
Linkek
honlapok média szervezetek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2010 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Althír Lapszemle Hirlapom