Aggodalmát fejezte ki az ausztrál kormányfő a Szcientológia Egyház miatt szerdán, miután egy szenátor felszólalásában a szekta tagjainak kínzásáról, bebörtönzéséről és kikényszerített abortuszairól számolt be. Kevin Rudd szerint ki kell vizsgálni a vallási szervezetként bejegyzett "egyház" ügyeit.



Nick Xenophon független szenátor az ausztrál parlamentben bűnszervezetnek nevezte a Szcientológia Egyházat, és az egyházaknak járó adómentesség felülvizsgálatára szólította fel képviselőtársait kedden. A honatya egyebek mellett olyan leveleket mutatott be, amelyet a szekta korábbi tagjai írtak az "egyház" - sok országban már napvilágra került - viselt dolgairól: a hívők fogva tartásáról, kínzásáról, rágalmazásáról, sőt, abortuszra kényszerítéséről, valamint pénzeik kicsalásáról. "A szcientológia nem vallási szervezet. Ez egy bűnszervezet, amely úgynevezett vallásos hitek mögé rejtőzik" - mondta a képviselő.
A szekta rögtön tiltakozott az állítások ellen, "fasisztának" nevezve azokat, a szenátort pedig azzal vádolta, hogy "bortányosan visszaél a mentelmi jogával". (A Szcientológia Egyház egyik legfőbb fegyvere a kívülállókkal szemben, hogy pert indítanak ellenük különféle vádakkal.) A szekta közleménye szerint Xenophont "nyilvánvalóan befolyásolják a csalódott egykori tagok, akik gyűlöletbeszédet alkalmaztak".
Az ausztrál kormányfő azonban Xenophon mellé állt szerdán. "Sok embert nyugtalanít Ausztráliában a szcientológia, és én osztom ezeket az aggodalmakat" - mondta Kevin Rudd szerdán. Az ausztrál kormányfő szerint ki kell vizsgálni mindazt, amit a független Nick Xenophon szenátor mondott a parlamentben, mielőtt a képviselők döntenének arról, hogy megvonják a szektától az államilag garantált adómentességet.
A Szcientológia Egyházat 1954-ben alapította egy L. Ron Hubbard nevű sci-fi író az Egyesült Államokban. A több országban már korlátozott, vagy betiltott szekta az Egyesült Államokban a legnépszerűbb, ahol több "sztárt" is tagjaik között tudhatnak, például John Travoltát vagy Tom Cruise-t. A szcientológusok horribilis összegekért tartanak tanfolyamokat és más szolgáltatásokat a tagoknak a "személyes fejlődésükért".
Az "egyház" hitének alapja "a gonosz Xenu", aki a Wikipedia szócikke szerint: "75 millió évvel ezelőtt több milliárd űrlényt semmisített meg itt a Földön azáltal, hogy egy hidrogénbombával felrobbantott egy vulkánt. Az űrlények lelkei, a "thetánok", később az evolúció során az emberi lényekben találtak otthonra, és ezek a thetánok okozzák az emberek érzelmi problémáit. De szcientológiai kezeléssel, "auditálással", ezektől a thetánoktol meg tudunk szabadulni." A fenti történetet viszont csak több millió forintba kerülő tanfolyamok után ismertetik agymosott tagjaikkal egy amerikai bíróságon néhány éve elhangzott tanúvallomás szerint.
(FH nyomán)