2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Külföld, Zsidóbűnözés :: 2010-03-08. 19:54

Mahmúd Áhmádinezsád: „A zsidók szítják a háborúkat és megölték a prófétákat”

Teheráni Szerződés címen írt dolgozatot Mahmúd Áhmádinezsád iráni elnök. A dokumentumot a perzsa politikus saját maga mutatta be Teheránban 2010. február 28-án tizenegy palesztin szervezet vezetőinek jelenlétében. A dolgozat a nemzetközi zsidóságról és Izraelről szól, s eddig kizárólag egyetlen izraeli hírportál, a héber nyelvű Tík-Debká (תיק-דבקה) foglalkozott a dolgozattal, amelyet Adolf Hitler Mein Kampfjának első megjelenése óta az elmúlt nyolcvan esztendő legantiszemitább írásának nevezett.
„A zsidók a monoteizmus ellenségei, s a világ minden háborújának és ellenségeskedésének szítói”, állapítja meg Mahmúd Áhmádinezsád a dolgozat elején, majd gondolatmenetét így folytatja: „A zsidók sátáni módon viselkednek, féktelenül hajhásszák a pénzt és ők ölték meg a prófétákat. (Az iszlám tanítása szerint, akárcsak az ószövetségi próféták, úgy Jézus Krisztus is „csak” próféta volt, míg időben az utolsó és legtökéletesebb próféta Mohamed, a próféták pecsétje (Hátám ul-Ánbijá – ختام الأنبياء)
Áhmádinezsád elnök szerint a zsidókkal és Izraellel nem úgy lehet elbánni, hogy megszüntetjük a zsidó államot, hanem annak zsidó lakosságát a pokolra kell juttatni. A dolgozatban az iráni politikus arra a következtetésre jutott, hogy elkövetett gaztetteik miatt a zsidók mostantól nem élhetnek a Jordán folyó és a Földközi-tenger közötti területen, s a Szentföldön egy szál zsidó sem maradhat.
Áhmádinezsád elképzelése szerint erről az ENSZ által megrendezendő, az egész világra kiterjedő népszavazáson döntenének a népek és nemzetek. A világ népeinek föltennék az eldöntendő kérdést: „Akarják-e, hogy Izrael Állam továbbra is létezzen, vagy szűnjön meg? - írja Mahmúd Áhmádinezsád perzsa elnök a Teheráni Szerződés című dolgozatában.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.infó

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready