Ádám Gadhan, az El-Káidá szóvivője
A pakisztáni biztonsági szolgálatok vasárnap este még diadalittasan közölték a világgal, hogy végre elfogták Ádám Gadhant az El-Káidá amerikai származású szóvivőjét. A pakisztániak ekkor még úgy vélték, hogy nagy hal akadt horogra, hiszen az El-Káidá egyik legfontosabb emberének elfogásáról szóló bejelentés előtt néhány órával Gadhan videóüzenetben szólította föl a muszlimokat az amerikai és más nyugati katonai célpontok elleni merényletek elkövetésére.
Ádám Gadhan legutóbbi videóüzenetében a muszlim vallású katonákat arra szólítja föl, hogy kövessék Nidál Malik Hászánt (نضال ملك حسن), aki tavaly novemberben merényletet követett el egy texasi amerikai katonai bázison és a másvilágra küldött tizenhárom jenki harcost. Mint ismert, a muszlim vallású Nidál Málik Hászán az amerikai hadsereg pszichiátere volt, s ezen minőségében követte el a merényletet.
A pakisztáni biztonsági szolgálatok vasárnap tehát bejelentették, hogy Karacsi városában sikerült elfogni Ádám Gadhant, de mostanra kiderült, hogy bakot lőttek, mert mégsem az amerikai FBI által leginkább körözött személyt, hanem valaki mást kaptak el. A pakisztániak azzal magyarázzák a komikus tévedésüket, hogy elfogtak egy Ábu Jáhjá Mádzsd ed-Dín Ádám nevű iszlamista aktivistát, akinek neve részben megegyezik az El-Káidá (ألقاعدة) szóvivőjének nevével.
Ádám Gadhan, az El-Káidá pakisztáni szóvivője amerikai állampolgár, s ezért 2004 óta az FBI legkeresettebb személye. Arabul hívják még Azzám el-Ámríkinek (عظام الأمريكي), valamint Jáhjá Mádzsd ed-Dín Ádámnak (يحيى مجد الدين آدم) is. Érdekes figura, hiszen kikeresztelkedett zsidó családban született 1978-ban Oregonban, de 17 éves korában, Kaliforniában áttért az iszlám vallás szunnita irányzatára. Ettől kezdve egyre inkább közeledett új vallása fundamentalista köreihez. Édesapja, akit kikeresztelkedése előtt még Pearlmannak hívtak, a Gadhan családnevet az ószövetségi harcos, Gedeon után vette föl.
Ádám Gadhan 1998-ban Amerikából már muszlimként utazott el Pakisztánba, ahol előbb katonai kiképzést kapott az El-Káidá táboraiban, majd az iszlamista szervezet legfőbb tolmácsa és szóvivője lett. Gadhan 2001-ben Ász-Szaháb (Felhők – السحاب) néven létrehozta az El-Káidá első komoly hírügynökségét, s ő lett a lebonyolítója, szerkesztője Oszámá Bin Láden híres videóüzeneteinek.
Az amerikai állampolgárságú Gadhant az FBI 2004 óta szeretné kézre keríteni, s ennek érdekében egymillió dolláros nyomravezetői díjat is kitűztek a fejére. Gadhant az amerikai hatóságok hazaárulással vádolják, s ha egyszer tényleg elfogják, hazájában valószínűleg halálbüntetés vár rá. Már halálhírét is terjesztették 2008 februárjában, de később ő maga jelentette be, hogy túlélte az amerikai rakétatámadást Pakisztán Vezírisztán (وزيريسطان) nevű országrészében.
Ádám Gadhanra nem csak Amerikában, hanem Izraelben is nagyon haragszanak. A cionistákat leginkább azzal bőszítette föl, hogy az egyik videóüzenetében előbb nyíltan beszélt zsidó származásáról, majd fölszólította a palesztinokat az Izrael elleni fegyveres küzdelem folytatására.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.infó