Sálom Mordeháj Rubashkin rabbit egy amerikai bíróság kedden 27 év ténylegesen letöltendő börtönbüntetésre és 31 millió dollár visszafizetésére ítélte. A Lubávicsi rabbi Hábád mozgalmának vezető hívét 86 vádpontban marasztalta el a bíróság. A vád szerint a rabbi többek között csalárd pénzügyi ügyleteket követett el, okiratot hamisított, illegális bevándorlókat rejtegetett és dolgoztatott, köztük tizenhat év alatti kiskorúakat.


Sálom Mordeháj Rubashkin rabbi

Sálom Mordeháj Rubashkin rabbi, a Hábád zsidó vallási irányzat közismert és köztiszteletben álló személye 2008-as letartóztatása előtt Amerika legnagyobb vágóhídjának tulajdonosa, valamint az Iowa Kóser Ételcsomagoló Üzem vezérigazgatója volt. Üzemében a rabbi több mint 400 illegális bevándorlót dolgoztatott, köztük tizenhat év alatti kiskorúakat, ráadásul az egészségre ártalmas föltételek között.

A fentebb leírt bűntettek elkövetése miatt most 27 év börtönt kapott, habár az ítélet kihirdetése előtt az amerikai zsidók minden követ megmozgattak a bűnöző megmentéséért.

Az ítélet még nagyon friss, tehát az egész zsidó világra kiterjedő döbbeneten és a rabbi szabadulásáért megtartott imádkozásokon kívül különösebb megnyilatkozások nem történtek. Később valószínűleg antiszemitizmussal is megvádolják majd az amerikai bíróságot. A bűnöző rabbi ügyvédje egyelőre csak ezt nyilatkozta az ítélethozatal után: „Nem tisztességes eljárás az, hogy 27 évet adnak egy 51 éves embernek”.

Az Inján Merkázi (Központi Téma – ענין מרכזי) című izraeli héber nyelvű napilap – amelyet nehezen lehet antiszemitizmussal vádolni – viszont így ír a rabbi elítéléséről:
„Amerika többé nem tanúsít túlzottan elnéző magatartást a kipát (kis kerek fejfedő – J. K.) hordó és ciceszt (ima- vagy szemlélőrojt – J. K.) viselő csaló és tolvaj állampolgáraival szemben. Valószínűleg valaki lefordította nekik (az amerikai nem zsidóknak – J. K.) ezeknek a tolvajoknak az ismert mondását, miszerint: Gojt becsapni vallási kötelesség. Így aztán az amerikai gojok szépen rásóztak Sálom Mordeháj Rubashkin rabbira 27 esztendő ténylegesen letöltendő börtönbüntetést. (…) A rabbit 87 vádpontban marasztalta el a bíróság, annak ellenére, hogy tíz gyermeke, cicesze és a legfelsőbb körökben igen jó kapcsolatai vannak. Madoff óta Amerikában nem kegyelmeznek a zsidó csalóknak.”
Az Inján Merkázi által említett Bernard Lawrence Madoff nevű zsidót 2009-ben ítélte 150 év börtönbüntetésre a bíróság Amerika legnagyobb befektetési csalása bűntettének elkövetése miatt.

Júszef el-Kudszi – Kuruc.info