Terry Jones, a gainesville-i Dove Outreach World Center lelkésze kedden megerősítette, hogy csoportja nem mond le arról a szándékáról, hogy szeptember 11-én nyilvánosan Koránt égessen.

David Petraeus, az Afganisztánban harcoló amerikai erők parancsnoka hétfőn bírálta a Korán-égetés tervét. A tábornok szerint a csoport által bejelentett szándék "jelentős gondot" okozhat a külföldön állomásozó katonáknak. "Ez veszélyt hozhat katonáinkra és egészében veszélyeztetheti afganisztáni erőfeszítéseinket" - jelentette ki Petraeus.
A floridai csoport, amely a CNN szerint mindössze 50 fős, akciójával az amerikai zászlók és a biblia elégetésére és a muszlim szélsőségesek "dzsihádjára" akar válaszolni.
Petreaus aggodalmaival kapcsolatban Jones kijelentette: gyülekezete "nagyon komolyan veszi" a tábornok szavait, de nem hátrál meg. "Miért nem küldhetjük sosem azt az erőteljes üzenetet a muzulmán radikálisoknak, hogy Amerika nem tűri el a fenyegetéseiket? Jézus hajdan arra tanított bennünket, hogy a diplomáciának és a haragnak is megvan az ideje" - hangoztatta nyilatkozatában Jones tiszteletes. A tervezett Korán-égetés több muszlim országban tiltakozást váltott ki.
(MTI)