Még csütörtökön szabadon bocsátják John Demjanjukot, noha aznap öt év börtönre ítélte őt egy müncheni tartományi bíróság.


A vizsgálati fogságban eltöltött két évre és előrehaladott életkorára való tekintettel helyezik szabadlábra a 91 éves elítéltet a bírói tanács elnökének indoklása szerint. Hozzátette, hogy nem áll fenn a szökés veszélye, hontalan lévén Demjanjuk nem hagyhatja el az országot személyazonossági okmányok híján. Demjanjuk ügyvédei jelezték azt is, hogy az ítélet ellen fellebbezni fognak.
Korábban írtuk: Hiába derült ki, hogy hamis a zsidók "bizonyítéka", öt év börtönre ítélték Képíró sorstársát
Öt év börtönre ítélte csütörtökön a müncheni tartományi bíróság a zsidók által háborús bűncselekményekkel megvádolt John Demjanjukot.
Demjanjukot azzal vádolták, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) "haláltábor" őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett (de az is lehet, hogy százmilliárdot ölt meg puszta kézzel, egy perc alatt).

Képíróhoz hasonlóan ő is "úgy tesz, mintha öreg és beteg lenne"
(lásd Zuroff kijelentését)

Demjanjuk mindvégig cáfolta bűnösségét, sőt, korábban egy lengyel és egy izraeli (!) bíróság is felmentette. Ennek ellenére az első helyen állt a Simon Wiesenthal Központ által legutóbb közzétett, a még életben lévő "náci háborús bűnösök" nevét tartalmazó listán, el kellett tehát ítélni, hiszen a zsidó parancs az mégiscsak zsidó parancs... (Maga az ítélet is azt mutatja, hogy azért ítélték el, mert muszáj volt - ha ugyanis bizonyítást nyert volna a vád, 28 ezer ember - sőt: zsidó - élete nem öt évet érne.)
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: