Népes nemzetközi jelenlét mellett ünnepli Dél-Szudán a függetlenséggé válás hivatalos ceremóniáját. Rengeteg beszéd és emlékezés mellett katonai díszszemlék és közös imák tarkítják a John Garang egykori dél-szudáni vezető mauzóleumánál tartott műsort, levezetésként pedig másnap Kenya ellen először lép pályára a dél-szudáni futballválogatott (harmadnap pedig Uganda ellen a kosárválogatott). Ban Ki-mún ENSZ-főtitkár, William Hague brit és Alain Juppé francia külügyminiszter mellett tiszteletét teszi egy sor afrikai vezető, köztük olyan ellentmondásos személyiségek is, mint Isaias Afewerki eritreai és Robert Mugabe zimbabwei államfő.

A legtöbb vitát mégis maga Omar Bashir szudáni elnök váltja ki. Érthetően meghívták az ünnepségre (még beszédet is mond), hiszen ott a helye, nélküle nehezen tudnának ilyen önfeledten ünnepelni, mégis kínos a jelenléte. A Nemzetközi Büntetőbíróság ugyanis körözi őt emberiség elleni bűntettek és népirtás vádjával, és ugyan Dél-Szudán (még) nem aláíró tagja a testület Statútumának, korábban jelezte, hogy függetlenedése után szeretne csatlakozni a szervezethez, így értelemszerűen illene teljesítenie a tagságból fakadó kötelezettségeket. Jelen esetben le kéne tartóztatnia Omar Bashirt, amire nyilván nem fog sor kerülni. Azt mindenesetre a nyugati politikusoknak sikerült elérniük a szervezőknél, hogy úgy ültessék őket, hogy lehetőleg ne kelljen közvetlen kontaktust létesíteniük vele.

A díszvendégek között szerepel az Amerikai Egyesült Államok népes delegációja is: Hillary Clinton külügyminiszter nem ér rá, így a csoportot Susan Rice ENSZ-nagykövet fogja vezetni. Nem tudni, hogy a korábbi bejelentését fenntartva megjelenik-e magánszemélyként Sarah Palin – aki azóta remélhetőleg megtanulta, hogy Afrika nem egy ország.

Az USA-nak különösen fontos a szudáni kérdés, Barack Obama egyik nagy külpolitikai sikerének értékelhető ugyanis a januári népszavazás viszonylag nyugodt levezénylése. Az amerikai adminisztráció hol gazdasági szankciókkal, hol a diplomáciai kapcsolatok visszaállításának ígéretével próbálta rábírni Omar Bashir szudáni elnököt, hogy hagyja békésen elszakadni a déli országrészt. Ez végső soron sikerült is, ám a januári referendum óta több vitatott területen is kirobbant az erőszak: Abyei várost az észak-szudáni csapatok tankokkal foglalták el (hogy aztán csak hosszas nemzetközi nyomásra vonuljanak ki onnan, átengedve a helyet etióp békefenntartóknak), Dél-Kordofánban pedig Khartúm erői egyesek szerint etnikai tisztogatást hajtottak végre. A déli országrészen belül sem csitulnak az indulatok: a kormánypárti gerillabandából hirtelen a hivatalos hadsereggé avanzsálódott Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLA) január óta fegyverrel küzd a vele szembenálló, integrálódni nem hajlandó vagy tucatnyi milíciával – az ENSZ Humanitárius Ügyekért Felelős Irodája (OCHA) becslése szerint Dél-Szudánban január óta 2300-an is meghalhattak.

Persze az ünnep az csak egy ünnep: még ha néhány hétig-hónapig ki is tart az eufória, lassan újra vissza kell majd térni a mindennapokhoz. Sok a tennivaló, bár Dzsuba csipkedi magát rendesen: a tegnap elfogadták az állam új (átmeneti) alkotmányát, ma pedig akár be is mutathatják az új nemzeti valutát, a dél-szudáni fontot. Ez különösen fontos attribútuma egy születő államnak, hiszen ezzel tudja a külvilág felé jelezni, hogy képes önmaga kormányzására, az érmék és bankjegyek pedig kiváló felületet nyújtanak a múlt előtti tisztelgésre. Az új fizetőeszközt hivatalosan ma kellene bevezetni, ám néhány hetet bizonyára késik az életbe lépése, a dizájnért felelős testület tagjai ugyanis nem tudtak megállapodni abban, hogy John Garang, a polgárháború 2005-ben máig tisztázatlan körülmények között elhunyt vezetője, vagy inkább kulturális-történelmi emlékek szerepeljenek a dél-szudáni font bankjegyein.

Az ENSZ-en belül arról döntöttek tegnap, hogy létrehoznak Dél-Szudán részére is egy külön, 7000 fős missziót – így a két Szudán területén akár három külön mandátumú egység is állomásozhat (eddig a dárfúri UNAMID és a szudáni UNMIS volt jelen az országban), bár Omar Bashir többször kijelentette, hogy a kettészakadás után nem akar több békefenntartót látni a területén.

SS = South Sudan: Bohózatba látszik fulladni az ország internetes kódja körüli hercehurca. Független államként a Nemzetközi Szabványügyi Szervezethez (International Organization for Standardization, ISO) kell fordulni a két betűből álló kódhoz, ami onnantól kezdve az adott ország weboldalainak végén jelzi a hovatartozást. Dél-Szudán is megtette ezt a lépést: az „ss” betűkombinációt javasolta. Ami az ország nevét (South Sudan) tekintve végülis logikus döntés, a náci áthallás mégis aggályokat vet fel. Sok választási lehetősége azonban nincs az újszülött államnak: a lehetséges „sd” és „su” is foglalt – előbbi Szudán, utóbbi a Szovjetunió (bizarr módon máig aktív) kódja.Az utolsó napok hajrája egyébként meglepő, kis túlzással több minden történt az elszakadást megelőző napon, mint az utóbbi három hónapban összesen. Dél-Szudán belső legitimitását azonban továbbra is erősen korlátozza, hogy egy független állam tulajdonságainak csak bizonyos részeivel rendelkezik. Legfontosabbként: nemzetközileg elismert határ híján nincs végleges területe, és így lakossága sem, ami fölött gyakorolhatná a hatalmat. A kevésbé fontos jelképek ellenben megvannak: van himnusza, amit hónapok óta tanítanak be országszerte, hogy a július kilencedikei ceremónián már mindenki fejből tudja énekelni. Az eddig is használt zászló végre hivatalos országzászló lett. A hat szín a szudáni lakosságot (fekete), a békét (fehér), a mártírok vérét (piros), a földet (zöld) és a Nílus vizét (kék) jelképezi, a sárga csillag pedig a dél-szudáni államok egységét hivatott jelezni. Illetve nem elhanyagolható, hogy Dél-Szudánnak saját söre is van – egy olyan államban, ahol a mangón kívül szinte mindent importálni kell, ami nem kis teljesítmény. Hiányosságok persze vannak dögivel: továbbra is alig van az országban aszfaltozott út, az egészségügyi ellátás fapadosabb már nem is lehetne, szemétszállítás és csatornázás pedig egyáltalán nincs. Az oktatás is hiányos, a vidéki területeket a középfokú tanítás például már alig éri el. Az oktatási miniszter azonban optimista: a következő négy évben nyolc új egyetemet nyitna meg (jelenleg kettő található az egész országban). 

Dzsuba amúgy is nagyon fogadkozik. Hiába a korrupciót kiáltó kétkedő hangok, a politikai vezetők abban reménykednek, hogy a 2005 óta élvezett részleges autonómia kellőképpen felkészítette őket a kormányzásra. Az minden bizonnyal nagy előny, hogy nem a nulláról kell elkezdeni építkezni: eddig is volt saját kormányuk, parlamentjük és bírói testületük. De hogy ezek mennyire ütik meg a nemzetközi mércét (már csak a képzett szakemberek hiánya miatt is), az már más kérdés. Sokan figyelmeztetnek: a vezetés kizárólag a legmagasabb szintű intézményeket hozta létre, önkormányzatokról és helyi bíróságokról egyelőre szó sincs Dél-Szudánban.

Dél-Szudán függetlenné válása után jónéhány nemzetközi szervezet tagjává válik: felvételét kéri többek között az Afrikai Unióba, a Kelet-Afrikai Közösségbe (EAC), a Kormányközi Fejlesztési Hatósághoz (IGAD), a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és a Világbankhoz. Első dolga azonban minden bizonnyal az lesz, hogy beadja felvételi kérelmét az ENSZ-hez. A tagságot várhatóan azonnal meg is kapja (hivatalosan már jövő héten a világszervezet 193. tagjává válhat), technikai akadályok miatt azonban az ország képviselője nem ülhet le azonnal a Közgyűlés termébe, az ugyanis tele van. És itt adódik a kérdés: a tervek szerint jövőre újítanák fel az egész épületet, akkor van-e értelme a dél-szudáni helyigény miatt már most, egy fél év kedvéért valahogy beszuszakolni egy plusz helyet, esetlegesen tönkrevágva az elektronikus szavazási rendszert is? Dél-Szudán persze ragaszkodik az őt megillető helyhez, így vélhetően a dilemmát úgy fogják feloldani, hogy a teremben jelenleg megfigyelőként helyet foglaló két képviselőt (a Vatikán és a Palesztin Hatóság diplomatáját) hátraküldik a terem végébe, Dél-Szudán pedig elfoglalhatja az egyikük helyét.

A nemzetközi szervezetek mellett a világ országainak elismerését is el szeretné érni Dél-Szudán. Ebben sem lesz nehéz dolga, eddig egyedül a Kadhafi vezette Líbia értékelte „Afrika gennyes sebének” a dél-szudáni elszakadási törekvéseket, a nagyhatalmak azonban mind pozitívan állnak az új állam születéséhez, így várhatóan hetek alatt a világ nagy része elismeri majd az új afrikai országot. Ekkor kezdődik azonban csak a munka. A diplomáciai kapcsolatok felvétele a gyakorlatban nagykövetségek és/vagy konzulátusok kölcsönös megnyitását is jelenti (bár nem szükségszerűen), márpedig Dél-Szudánnak egyelőre az ENSZ-hez akkreditált nagykövetsége sincs – ezzel egyetlen társa a csendes-óceáni Kiribati szigetnek, nem túl megtisztelő módon. Az épületeket azután meg is kell tölteni, ami szintén nem könnyű feladat, hiszen az utóbbi évtizedben diplomatákból nem sokat képeztek Dél-Szudánban.

A két Szudán nyilván nem válnak hirtelen puszipajtásokká, de mindkettejük elemi érdeke a másikkal való korrekt kapcsolat kiépítése. Khartúm szeretné megosztani az elvileg őt nyomó államadósságot (Dél-Szudán új államként jelentős elengedési programokban vehetne részt, ezért is lenne logikus az átvállalás), Dzsuba pedig örülne, ha nem csak kitermelni, de finomítani és exportálni is tudná az alatta fekvő kőolajkincset. Egyelőre ez csak Szudánon keresztül lehetséges, bár már van terv egy Kenyát átszelő, Mombasában az óceánhoz kifutó vezeték megépítéséről.

(Kitekintő)

Kapcsolódó: Dél-Szudán hivatalosan is függetlenné vált

 - Etnikai tisztogatás zajlik Szudánban?

 - Kettészakadt Szudán

 - Új állam van születőben Afrikában: Dél-Szudán