Tizennyolc hónapnyi börtönre ítélte a bíróság azt a nagy-britanniai négert, aki öt napra a fűtetlen lakásába zárta kislányát.


A hatéves gyermek egy pár doboz joghurtot evett, és csapvizet ivott, s mire rátaláltak, közel állt az éhhalálhoz. Állapotán csak rontott, hogy rendkívül hideg volt éjszakánként, de nem hogy takaró, még szőnyeg sem volt a lakásban.
A huszonnyolc éves anya, Natalie Terry – akit szerda délelőtt letartóztattak – azzal védekezett, éjjel-nappal dolgozik, hogy jobb körülményeket tudjon biztosítani a kislánynak, ezért tűnt el.
A gyermek a szomszédoknak köszönheti az életét. Amikor már elviselhetetlenül éhes volt és fázott, a bejárati ajtajukon kezdett el kopogni, hogy meghallják. Szerencséjére a lépcsőházban közlekedőknek feltűnt a zaj, és kihívták a rendőrséget.
(Bors korrigálva)