Szokás szerint rasszistának és embertelennek bélyegezték az egészségügyi hatóságok a görög hazafias Arany Hajnal pártot, mert arra szólította fel híveit, hogy csak görögöknek adjanak vért.
A párt sikeresen szerepelt a múlt havi parlamenti választásokon; azzal kampányolt, hogy megszabadítja Görögországot a bevándorlóktól. Mostani akciója során plakátokat helyezett ki a fővárosban, arra szólítva fel az önkénteseket, hogy "csak a segítségünket igénylő görögöknek" adjanak vért.
A párt, amely tagadja "neonáci" jellegét, azt állítja, hogy már működteti a vérbankot egy athéni állami kórházban.
Az egészségügyi hatóságok szerint azonban ez törvénytelen lenne, és a kórház igazgatója kijelentette, nem lesz diszkrimináció, minthogy a rendeletek értelmében a véradományok minden rászoruló beteg számára elérhetőek.
(MTI nyomán)





