A gazdasági átalakulás sikertörténete. A külföldi tőke kedvence. Éltanuló. Ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illették politikusok, szakértők és maga az Európai Unió (EU) is a kilencvenes években és kétezres évek elején Magyarországot. Az uniós csatlakozási szerződés 2003. április 16-i athéni aláírásakor a sok megvezetett magyar még arra számított, hogy a lehető legjobban ki tudjuk aknázni az unió adta lehetőségeket, és saját magunk javára is tudjuk fordítani a tagságot. Ez persze nem így lett.

A régióban a velünk egy "klubba", a visegrádi négyekbe tömörült másik három ország – Csehország, Lengyelország és az ún. Szlovákia – élni tudott a megnyíló kapukkal, legalábbis az elmúlt évek adatai ezt mutatják. A "tátrai tigrisnek" is becézett északi területrablónk például az EU-csatlakozás óta majdnem felével növelte GDP-jét. Eközben Magyarország nyolc év alatt mindössze 3 százalékot kicsivel meghaladó pluszteljesítményre volt képes.

A magyar mutatók eközben nem csak a gazdasági teljesítmények összehasonlításakor kiábrándítóak. Átlagbérek, anyagi nehézségekkel küzdők és szegények aránya, munkaerő-piaci aktivitás: mind olyan jelzőszámok, melyekben egyre inkább távolodunk nemcsak Európától, hanem attól a közép-európai régiótól is, amelynek 10-15 éve még éllovasának számítottunk. Ha a stagnálás és – bizonyos területeken leszakadás – így folytatódik, akkor hamarosan az EU mostani szegényházának tekintett Románia és Bulgária szintjére "zárkózunk fel".

Magyarország lemaradása a régiótól talán a legfontosabb mutató, a gazdasági fejlettség területén a legszembeötlőbb. Az alábbi táblázatban láthatók a visegrádi országok gazdasági növekedésére (visszaesésére) vonatkozó adatok. A tavalyi évre vonatkozó adat az Eurostat előrejelzésén alapul, az utolsó oszlopban pedig a kumulált, 2005 óta elért GDP-növekedés látható, százalékban megadva.

A táblázatban összegzett adatokból kiderül, hogy míg északi "szomszédunk" és Lengyelország mondhatni majdnem felével növelte GDP-jét, addig hazánk nyolc év alatt 4 százaléknál is kevesebb növekedést tudott felmutatni. Magyarország egyértelműen növekedési problémával küzd, a rendszerváltáskor többé-kevésbé hasonló gazdasági fejlettséggel induló négy ország közül három komoly mértékben ki tudta használni a néhány uniós lehetőséget, míg hazánk, úgy tűnik, hogy elvesztegette ezt az időszakot. Magyarország helyzete mellesleg komoly hasonlóságot mutat az évek óta válságban lévő – amúgy hasonló méretű és népességű – Portugáliáéval: az ibériai ország 2005 és 2011 között mindössze 1,4 százalékos gazdasági növekedést tudott felmutatni, a tavalyra várt 3 százalékos recesszióval pedig már a 8 évvel ezelőtti szint alá is megy a portugál GDP.

A vásárlóerő-paritáson mért egy főre lebontott uniós átlag GDP-nek Csehország 2011-ben 80, Lengyelország 64, Magyarország 66, az ún. Szlovákia pedig 73 százalékán állt. Lengyelország ugyanakkor tavaly beelőzhette Magyarországot a listán, mivel hazánkban szinte biztos, hogy gazdasági visszaesés volt, míg a lengyelek masszív növekedést produkáltak. Ezzel hazánk a V4-ek között a legszegényebb uniós tagállammá válhatott 2012-ben. Ez mondhatni történelmi rekord, mivel a csoport megalakulása óta még sosem szerepeltünk ebben a pozícióban.

Eközben egyes visegrádi régiók fejlettsége már olyan szintet ért el, hogy bekerültek a top 10 legfejlettebb uniós régió (NUTS 2-szint) közé is, ahol zömmel brit, luxemburgi, svéd, finn, német és belga régiók találhatóak. Pozsony és környéke 2009-ben – frissebb adat egyelőre nem érhető el – az EU-átlag 178, Prága pedig 175 százalékán jár az egy főre jutó GDP (PPS) tekintetében, ezzel pedig az 5. és 7. helyet foglalják el a listán. A Budapestet is magában foglaló közép-magyarországi régió a maga 105 százalékos szintjével a középmezőny legvégén található.

A rendkívül gyenge gazdasági produktum mellett az átlagbérek tekintetében sem állunk fényesen, itt is az utolsó helyen állunk a V4-ek közül. Az adatok az egyes országok statisztikai hivatalainak oldalairól származnak, euróban megadva.

Ahogy azt már sokan elmondták, Magyarországon a legfelső jövedelmi tized is alig 15 ezer eurónyi forintot visz haza egy évben, ráadásul mivel az adatok bruttóban vannak, a magas adóék miatt Magyarország jövedelem-lemaradása még ennél is nagyobb Európa nyugati felétől, és hovatovább a régiós országoktól is. Ahogy az a táblázatból is látszik, a magyar adó- és járulékterhelés az adóváltozások ellenére még mindig elég magas, Magyarországon az átlagjövedelem 33 százaléka megy el ilyen formában, míg Csehországban mindössze 14 százalék és Lengyelországban is csak 29 százalék.

Ennek következtében euróban megadva és nettóban a cseh átlagbérek 63 százalékkal magasabbak, mint a hazai bérek, a Felvidéken – ahol a bruttó bér szinte megegyezik a magyarral – pedig 25 százalékkal keres többet nettóban egy átlagpolgár, mint Magyarországon.

Emellett azt is érdemes megjegyezni, hogy az Eurostat egyik statisztikája szerint a magyar állampolgárok több mint 75 százaléka – a társadalom háromnegyede – egyáltalán nem tudna mit kezdeni egy váratlan kiadás esetén. Lengyelország esetében ez a mutató 55, Csehország és Szlovákia esetében pedig 40 százalék alatt áll. Ezzel mind a négy ország elmarad a 36 százalékos EU-átlagtól, ám megdöbbentő, hogy arányait tekintve mintegy kétszer annyi magyar nem tud megbirkózni egy váratlanul beeső pluszkiadással, mint egy felvidéki, vagy cseh. Ötből négy magyarnak tehát nincs olyan megtakarítása, melyet ilyenkor fel tudna használni.

A munkaerő-piaci aktivitás területén is lemaradóban vagyunk a visegrádi országoktól. Az Eurostat statisztikája szerint 2005 óta romlott a magyar munkaerőpiaci részvétel, 2011-re 62-ről 60 százalékra csökkent a 20-64 év közötti népességen belül a dolgozók aránya (az Eurostat azt a személyt tekinti aktívnak, aki legalább egy órát dolgozott a megelőző héten), kisebb ingadozásokkal a közbülső években. Hasonló ingadozásokkal a régiós országokban is találkozhatunk, ám mindenhol magasabb az ingadozás bázisértéke. Csehországban a munkaképes korosztály legkevesebb 70 százaléka számít aktívnak, "Szlovákiában" a 65 százalékos szint körül mozog a szám (2008-ban volt 68 is), Lengyelországban pedig 64-65 százalék körül.

Emellett egy másik jelenségre is érdemes felhívni a figyelmet. Míg Lengyelországban a növekvő gazdaság és bérek következtében megindult a korábban milliókat megmozgató lengyel kivándorlók visszaáramlása, addig Magyarországot az utóbbi években folyamatosan, egyre erősödő hullámokban hagyják el a polgárok. Nemcsak a fiatalok, diplomások kelnek útra, hanem sokan már az idősebbek és kevésbé képzettek közül is a kivándorlás mellett döntenek, családostul. A tendenciából egy komoly, több százezer főt érintő "exodus" rajzolódik ki, London például lassan az ötödik legnagyobb magyar várossá válik.

Hazánk a szegénység területén is a V4-ek közül a legrosszabb adatokat produkálja. Az Eurostat statisztikája szerint 2011-ben a magyar társadalom 23 százaléka súlyos anyagi nélkülözést élt meg. Szlovákiában ennél kisebb a súlyos anyagi szegénységben élők hányada (10 százalék), Csehország mutatója (6 százalék) pedig közelíti a nyugat-európai átlagot, Hollandia mellé zárkózott fel a közép-európai állam. A komoly munkanélküliséggel küzdő Lengyelországban is sikerült jelentős eredményeket elérni, 2005 óta majdnem harmadára csökkent ez a mutató, 2011-ben 13 százalékon állt. Csehország és Szlovákia is hasonló utat járt be, Szlovákia ráadásul a mostani magyar szinttel 2005-ben "találkozott" utoljára, a tótok 8 év alatt jelentősen képesek voltak csökkenteni az anyagi nélkülözésben élők arányát.

A magyar számok ráadásul romló tendenciát jeleznek előre, 2008-ban még csak 17 százalékon állt a mutató, 2010-ről 2011-re pedig 1,5 százalékkal nőtt az anyagi nélkülözésben élők aránya. A magyar recessziós környezet és reálbércsökkenés következtében, ami idén is folytatódhat, nem lehet azzal számolni, hogy ez a mutató is hamar javulásnak indulna.

(HVG nyomán)