2012. február 8., szerda, Aranka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Gazdaság :: 2010-09-06. 10:10

Komoly mínuszok vannak a társasági adónál

Az idén alig több mint feleannyi társasági adó folyhat be a büdzsébe, mint amennyi az előirányzatban szerepel, legalábbis a pénzforgalom szerint - ismerteti a hétfői Világgazdaság.
Miközben a költségvetési törvény még közel 610 milliárd forintot remélt az immár 19 százalékos adónemtől, a Költségvetési Tanács (KT) elemzése szerint a tényleges bevétel 350 milliárd alatt alakulhat - írta a lap. Ebben komoly szerepe van annak, hogy a 2009 után esedékes visszaigénylések mintegy 75 milliárd forintot faragnak le a bevételekből: ez az összeg a pénzforgalom szemszögéből az idén hiányzik, az unió szemében döntő eredményszemlélet alapján azonban a múlt évet terheli, a 2010-es úgynevezett ESA-hiányt tehát nem növeli (a súlya mintegy 0,3 százalék lenne a GDP arányában).
A társasági adó-bevétel azonban a visszaigénylések nélkül is messze elmarad az előirányzattól. Míg az eredeti költségvetés mind a 2008-ashoz, mind a 2009-eshez képest jelentős adóalap-bővüléssel számol az idén, ez már biztosan nem valósul meg. Az adózás előtti nyereség és a társasági adó alapja 2008-hoz képest tavaly sem volt képes bővülni, sőt, csekély mértékben még vissza is esett. Az idén az ad okot aggodalomra, hogy míg a múlt esztendő első hónapjában befolyt az év egészére remélt bevétel 55 százaléka, most ez a mutató - igaz, a közel 610 milliárd forintos, immár biztosan irreális célhoz képest - csupán 20 százalékon áll - írja a Világgazdaság.
(MTI)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready