A kötöttfogású birkózás 85 kilós bronzmeccsén jól küzdött a magyar, de a kívülről jövő döntések ellen tehetetlen volt.
Zoom
A "németet" küldte először földre a bíró, Lőrincz támadhatott, ígéretesen is, de nem tudta kiemelni Denis Kudlát. A fiatal ellenfél is hamar megkapta a lehetőséget, Kudla semmit nem tudott kezdeni a parterből.
Aztán a semmiből a zsűri jelezte, hogy két pontot adna a "németnek", merthogy Lőrincz állítólag szabálytalanul fogott vissza. A bíró nem látott semmiféle szabálytalanságot, felülbírálták.
A magyar stáb megchallengelte az ítéletet, de Lőrincz visszadobta a figurát, nem kérte, hogy újranézzék az ítéletet.
A második félidő elején gyorsan egyenlített is a magyar, földre vitte Kudlát. Akit aztán meg is intettek passzivitásért, ezzel fordított 3-2-re Lőrincz.
Fél perc volt hátra, amikor szintén passzivitásért, teljesen érthetetlenül kapott egy büntetőpontot Lőrincz, és mivel több intése volt, a 3-3-mal már a németországi volt a nyerő.
Lőrincznek a kevéske maradék időben nem sikerült akciót csinálnia, így egy intéssel elveszítette a meccset és a bronzérmet. A "német" úgy örült, mintha aranyat nyert volna, persze nem ő tehetett a mérkőzésvezetők döntéseiről. (Videó itt.)
Lőrincz Viktor ötödik lett. Kedden jön Kiss Balázs, aki világbajnok, és Lőrincz Tamás, Viktor testvére, bennük reménykedhetünk.
„Egész nap jól ment a birkózás, 3-0-ra vertem az örmény Manukjant, akitől egyszer már kikaptam, most visszavágtam neki. Olyan formában voltam, hogy azt hittem, a döntőig menetelek. A későbbi győztes orosz Csakvetadzét öt hete megvertem Madridban, de most ő volt a jobb, mégis túltettem magam rajta, csak a bronzra koncentráltam. Sajnos elvették tőlem” - mondta könnyek közt, többször elcsukló hangon.
"Nem is értem, miért adták vissza az intést, miért azt sújtják, aki akciózott, pont egy olimpián csinálnak ilyet és pont velem. Éreztem magamban az erőt, hogy fordíthatok, és fordítottam is. Hiába. Minden hiába. Nem baj, a testvéremnek, Tominak azért is kiszurkolom az aranyat, pedig olyan rossz sorsolást kapott, hogy összeírni se lehetne rosszabbat.”
Lőrincz Tamás a világbajnok Rju Han Szuval kezd, majd utána az örmény Arutjunyan vár rá, aki legyőzte a legutóbbi világbajnokságon - írja az Index.
Lőrincz Viktor érmet érdemelt volna, és meg is dolgozott érte, de külső erők gondoskodtak róla, hogy Bácsi Péterhez hasonlóan, ez neki se sikerüljön. Eközben a "német" szurkolók magasba is emelték a lelátón a német félholdas zászlót. A honosított birkózót ünneplő korcs sereg jól mutatja a már visszafordíthatatlan állapotokat - jegyzi meg olvasónk.

És a győztes:
Zoom
Frissítés: Magyar Birkózó Szövetség: Lőrincz Viktort tönkretették a bírók Rióban!