Ezt a szereplést bizonyára sokan fogják ünnepelni, én viszont látom az árnyoldalait is. Kicsi ugyanis a magyar sport bázisa. Az összes érmet mindössze négy sportágban nyertük (úszás, vívás, kajak-kenu és egy bronz az atlétikában), és az érmeink nagy részét mindössze két sportolónak köszönhetjük (Hosszú Katinka és Kozák Danuta 3-3). Semmit sem nyertek a birkózók, dzsúdósok, bokszolók, lövészek, vízilabdások, tornászok, öttusázók, férfi kajak-kenusok, keveset a férfi úszók. A magyar csapat létszáma 160 volt, és ezzel a nagyobb magyar csapatok közé tartozott, míg az ugyancsak 8 aranyat szerző (és a 10. helyen végző) ausztrál csapat 421 tagot számlált, bizonyára ezért gyűjtöttek be még 11 ezüst és 10 bronzérmet is. Több érmet szerzett nálunk a 19. Új-Zéland (4-9-5), a 20. Kanada (4-3-15), a 22. Kazahsztán (3-5-9) és a 39. Azerbajdzsán (1-7-10). A múltban gyakran még a magyar csapat is több ezüstöt és bronzot nyert, mint aranyat.

Ez az aranymennyiség a múltban még elégséges volt a 7-9. helyre is, most viszont már csak a 12. helyet jelentette. Ma már ahhoz, hogy továbbra is az első tízben maradhassunk, minimálisan 10 arany-, és legalább annyi ezüst- és bronzérem kell. 8 arannyal, de több ezüst- és bronzéremmel megelőzött már bennünket Hollandia is, ahol az 1970-80-as évekig még csak az Ajax Amszterdam volt az egyetlen sportteljesítmény. Nagyon jönnek fel a spanyolok (7-4-6), ahol korábban ugyancsak a Real Madrid képviselte egyedül a spanyol sportot. Nagyon rákapcsoltak a lengyelek is (futball, kézilabda stb.), bár most gyengébben szerepeltek (2-3-6), de az ő sportmúltjuk is eléggé szegényes. Az ugyanilyen kis sporthagyományú Japán (12-8-21) és Dél-Korea (9-3-9) pedig már régen megelőzött minket. (A japánok 11, a dél-koreaiak 9 sportágban nyertek érmet.) Csak idő kérdése, hogy az összes olimpia egyesített éremtáblázatán elénk kerüljenek (az ausztrálokkal együtt).

A franciák, akik az 1984-es franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságig egyetlen csapatsportágban sem szereztek aranyat, (a spanyolokkal együtt) sorra nyerik a kézilabda-, futball- stb. tornákat. Az oroszok és a kínaiak, akik csak a 2. világháború után szereztek maguknak valódi sporthagyományokat, a népességük nagyságánál fogva ma már könnyen tudnak dominálni a sportban is, utólagosan hagyományokat szerezve maguknak, pusztán azon elhatározás miatt, hogy ők is egy sportnemzet lesznek, s ha ezt elhatározták, akkor a (kisebbekkel szemben) rendelkezésükre álló források bővebb volta miatt valóban azokká is válnak. (Az indiaiakban ez az elhatározás még nincs meg, ezért nem is rúgnak labdába.) Amikor az angolok az atlantai olimpián csak egy aranyat szereztek (36. hely), olyan hatalmas lett a felháborodás, hogy a kormányzat elindított egy átfogó sportprogramot. Négy évvel később, 2000-ben már 11 aranyuk volt (10. hely). A programnak (a nagy népesség, nagy nemzeti jövedelem és nagy sporthagyományok miatt) szinte törvényszerű eredménye lett a mostani 2. hely az éremtáblázaton (27-23-17).

Úgy tűnik tehát, hogy már megint elaludtunk, és már megint elmegy mellettünk a világ. Mindenekelőtt többen kell lennünk, hogy a sportban is jobb eredményeket érjünk el. S ilyen esetben, ha elhatározzuk, hogy sikeresebbek leszünk, az biztosan úgy is lesz, míg ma, ha ezt eldöntjük, legfeljebb remélhetjük, hogy valóra is válik. Emellett jobban kell csinálnunk a dolgokat a sport terén is (nem beszélve a gazdaságról, politikáról, kultúráról). A nálunk kisebb izlandiak, horvátok, szlovének, szerbek, akik az utóbbi időben szintén feljövőben vannak a sportban, valamit sokkal jobban csinálnak, mint mi. Ez különösen a csapatsportágakra érvényes. A horvát, szerb, szlovén, (izlandi) futball kézilabda, kosárlabda, röplabda, vízilabda jóval előttünk jár. Jó sportot tehát kisebb népességgel is lehet csinálni, de biztosra csak akkor mehetünk, ha megnöveljük a népességünket, mert akkor anélkül is nagyobb és jobb sportunk lesz, hogy ehhez meg kellene szakadnunk. Ez (a népesség növelése) azonban már egy másik kérdés.

(A szerző olvasónk.)

Kapcsolódó: Botrányos román olimpiai szereplés Rióban