Az LMP Budapest XI. kerületi szervezete azt állítja, Hajdu László volt szabad demokrata politikus korábban hatmillió forintot ajánlott nekik, hogy a színeikben indulhasson polgármesterjelöltként. Hajdu nemrég az LMP átalakított logójával kampányolt, az LMP-sek szerint ebben a visszautasítás miatti sértettség is közrejátszott. A Civil Mozgalom eközben hirtelen pálfordulással mégis támogatja Hajdut.
Hajdu Lászlónak, a Lehet Más a Politika (LMP) képi és színvilágát meglehetősen szabadon újrahasznosító egykori szabaddemokrata önkormányzati képviselőnek nem a mostani az első afférja az ökopárttal. A Hírszerző LMP-s forrásainak egybehangzó állítása szerint Hajdu hatmillió forintot ajánlott a pártnak cserébe azért, hogy a szervezet színeiben polgármesterjelöltként indulhasson Újbudán.
"Az ajánlat szóban történt, én ráadásul nem voltam ott. Úgy tudom, hogy először másfél milliót ajánlott a jelölésért, majd, amikor látta, hogy húzzuk a szánkat, félreértette a helyzetet és felment két-, három-, majd hatmillióig" – mesélte a Hírszerzőnek Polákovics Balázs, a párt helyi választmányának tagja.
Gajárszki Áron, az LMP XI. kerületi polgármesterjelöltje több konkrétummal is szolgált. "Először az EP-választások után jelentkezett, azt ígérte, helyi szervezetet alapít, ebből végül nem lett semmi. Az országgyűlési választások után más embernél próbálkozott, azt mondta, van egy csomó ember, akiket mozgathat, "Kelenvölgy az övé", zárásnak mondta, hogy másfélmillióval megtolná a kampányt."
"Hajdu ezután szóba sem jöhetett" - mondta Polákovics, "nem közösködünk olyan emberrel, aki feketén, vagy akárhogyan milliókat akar nekünk csúsztatni". A lap harmadik forrása szerint "nyilvánvaló volt számunkra, hogy nem indítunk olyan embert, aki a képviselői posztért a képviselői fizetés sokszorosát ajánlja. Ennek olyasmi lehet a hátterében, ami nem összeegyeztethető az LMP által képviselt értékrenddel".
Érdekes adalék, hogy Hajdu a többmilliós ajánlattal nyert ügyet bukott el, a párt ugyanis elsőre szimpatikusnak találta a politikust. A harmincas évei elején járó, születése óta a kerületben élő, civilben egy környezetvédelmi cég ügyvezetőjeként dolgozó Hajdu kifejezetten jól passzolt volna az LMP portfóliójába, ráadásul ismert arcnak számított a helyi közéletben, amit az LMP jelöltjeinek nagy része nem mondhat el magáról.
"Végül egy Feneketlen-tóval kapcsolatos szakmai konferencián futottunk össze, itt először nagyon szimpatikus volt. Elmondta, mivel foglalkozik a cége, milyen technológiákat honosított meg itthon, ez nagyon tetszett. Aztán közölte, hogy hajlandó hatmillióval megtolni a kampányt. Ez betette a kaput" – árulta el Gajárszki. Hajdu állítólag ezután "sértődött meg" az ellenzéki pártra és kezdett az LMP-éhez hasonló vizuális elemeket használni.
Az ügyet két LMP-közeli blog szellőztette meg az elmúlt napokban, a Kettős Mérce egy - nem pontosított - Magyar Nemzet-cikkre hivatkozva ír Hajdu ajánlatáról, míg az LMP helyi szervezetének blogja arra is utal, Hajdu másoknál is próbálkozott.

A lap érdeklődésére az MDF-től azt a tájékoztatást kapta, "Hajdu jelentkezett, de pénzről nem volt szó. Értékkülönbségek miatt utasítottuk el, az MDF most balra zár". A Fidesz helyi kampányfőnöke a Hírszerzőnek azt mondta, ő nem tud hasonló ajánlatról.
Egy érdekes választ azonban mindenképpen kaptak: a Civil Mozgalom (CM) budapesti koordinátora, Barta Károly állítása szerint a CM "száz százalékig" Hajdu mögött áll, "annyi kérésünk volt, hogy csak a mi jelöltünk legyen, a Zöld Baloldalt csak támogatóként tüntesse fel". Emlékeztetőül: a Hírszerző múlt heti megkeresésére a CM azt válaszolta, noha korábban egyeztettek, nem támogatják Hajdut, sőt, fel vannak háborodva a logójukat hirdetéséhez felhasználó politikuson. Barta szerint a múlt héten "arra nem jogosult" személy nyilatkozott, "téves információk birtokában".
A lap megkérdezte, nekik felajánlotta-e Hajdu, hogy "megtolja" a kampányt, de Barta szerint "nekünk [a vezetésnek] semmit sem kínált, Seres Mária ugyanis nem fogad el semmi hasonlót. A kampányt minden budapesti kerület önmaga oldja meg, hogy a helyieknek ígért-e valamit, azt nem tudjuk ellenőrizni."
Hajdu Lászlót is megkeresték, ő annyit mondott, "akik ezt állítják, jelentessék meg névvel, arccal és vállalják a felelősséget".
(Hírszerző nyomán)