A Britain First nevű szerveződés néhány tagja úgy döntött, sétálnak egyet Luton egyik olyan részén, ahol nem látják szívesen a fehér embert. Vittek magukkal néhány keresztet is, mert úgy érezték, hogy a saját országukban megtehetik, és azért is, hogy emlékeztessék az ott élőket: Nagy-Britannia még mindig brit és keresztény ország.
Kiderült azonban, hogy a muszlim gettó lakói egyáltalán nem így gondolják: egy részük szerint ez már az ő muszlim országuk, mások szerint még nem teljesen, de hamarosan átveszik a hatalmat.
Igaza egyik félnek sincs (az egyiknek sajnos már, a másiknak szerencsére még), de annyi egyértelműen látható, hogyan tolják Európát a legvéresebb polgárháború irányába a mindig zavarosban halászók, az erős nemzettudat és nemzetállam esküdt ellenségei...
(Amúgy meg ennyit a mohamedán bevándorlók integrálhatóságáról. Az is megjegyzendő, hogy akik Európára szabadították és szabadítják őket, azok ezt nagyon jól tudják.)
(Kuruc.info)