Kedves Barátaim!
El szeretném mondani nektek, hogy látom én Lenhardt Balázs kilépésének körülményeit.

Balázs egyike az értelmes és képzett nemzeti radikális magyar embereknek, akiről - legalábbis az eddigi pályafutása alapján - elmondható az is, hogy egy oldalon állunk. Az egy oldalon állás a nemzeti radikális közösségben azonban soha nem jelentett egy csapatba való tartozást. Nálunk nem a fideszes "egy a tábor, egy a zászló" elv érvényesül, a nemzeti radikális tábornak a sokszínűségében, ám a közös cél érdekében történő összefogásban rejlik az ereje. Így talán érthető, hogy egy olyan ember, aki a mi oldalunkon áll, nem feltétlenül a mi szűkebb értelemben vett jobbikos közösségünknek kell hogy a része legyen. Lehet például a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, az Új Magyar Gárda vagy bármelyik más, a nemzeti radikalizmus ügyét szolgáló szervezet tagja.
Másfél éven keresztül figyeltem Vona Gábor erőfeszítéseit Lenhardt Balázs csapatba illesztésére. Személyes beszélgetések, szakpolitikai egyeztetések hosszú során vagyunk túl. Személyesen Vona Gábor is sokat tett azért, hogy Balázs megtalálja köztünk a helyét. Be kell látnunk, nem sikerült. A Jobbiknak százan, ezren lesik a hibáját, a legkisebb botlásunkat is azonnal felhasználják ellenünk. Mi állandó ellenszélben, folyamatos ellenséges tűzben kell hogy haladjunk. Ilyen körülmények között csak egy olyan Jobbik lehet sikeres, amely fegyelmezett, és amely egységes irányítás alatt áll. Magányos hősöknek, kitűnni vágyó, önjáró embereknek nincs köztünk helye. Balázs nem tudta elfogadni a közösségünk játékszabályait. Nem a Jobbik stratégiáját hajtotta végre, hanem a saját szája íze szerint, önállóan cselekedett. Elváltunk hát egymástól, harag nélkül. A mandátumát sem kértük vissza, hiszen nem vált árulóvá, és nem tett olyasmit, amivel okot adott volna erre.
Fontos szót ejtenünk Balázs távozásának körülményeiről is. Balázs ugyanis a médiában azt a magyarázatot adta, hogy a Szegedi Csanád ellen tett feljelentése miatt kellett a Jobbikból távoznia. Csakhogy nem ez az igazság, a vele együtt feljelentést tevő Kulcsár Gergely képviselőnket sem érte emiatt negatív következmény. Balázs másfél éve töltögeti kisebb-nagyobb fegyelmezetlenségeivel, önálló akcióival a poharat. Mára a pohár megtelt... A legutóbbi, név szerinti szavazásnál jobbikos képviselőként leadott szavazatával nem a Jobbik álláspontját segítette, hanem a Fidesz oldalára állt a választási regisztráció bevezetésében. A képviselőink felkapták a fejüket, és értetlenül néztek, hogyan történhetett mindez...
Nem sokkal később frakcióülést tartottunk. Vona Gábor ezen kitért a Szegedi Csanád körüli új fejleményekre. A frakcióülésen Balázs felvetette, hogy jobbikos képviselőként feljelentést szeretne tenni Szegedi Csanád ellen. Mivel nem tudtuk, vannak-e egyáltalán bizonyítékai és ha igen, elégségesek-e egy feljelentés megtételéhez, annyit kértünk tőle, hogy hozza el ezeket a legközelebbi elnökségi ülésre, hogy megvitathassuk az ügyet, és megvizsgálhassuk, hogy a feljelentés megalapozott lesz-e. El szerettük volna ugyanis kerülni, hogy egy jogilag megalapozatlan feljelentés megtételével Szegedi Csanád győzedelmeskedjen a Jobbik felett, mi pedig az alaptalanul vádaskodó fél szerepében tűnjünk fel. Balázs azonban fittyet hányt a kérésünkre, és önálló akcióba kezdett. Először is máig nem tudjuk, mire alapozta a feljelentését, mivel erre vonatkozóan semmilyen információt nem osztott meg velünk. Másodszor pedig azzal, hogy még az elnökségi ülést sem volt hajlandó megvárni, elvette az elnökség tagjaitól azt a lehetőséget, hogy tájékozódjanak és információt gyűjtsenek. Balázs akciójának a radikális tábor egy részénél az lett a látszata, hogy van Lenhardt Balázs, a radikális keménygyerek, aki a teszetoszáskodó elnökség helyett is megteszi a feljelentést. De a valóság nem ez, hanem az, hogy Balázs meg sem várta az egyeztetést, hanem fegyelmezetlenül, a saját szakállára cselekedett.
Ez az önállóskodás, az egyéni érdekérvényesítés a Jobbik számára kárt okoz. Háborúban álló hadsereg vagyunk. Ha nem tudunk a saját sorainkban sem fegyelmet tartani, akkor porba hull a zászló. Márpedig ezt nem engedhetjük meg magunknak, annál a Nemzet ügye sokkal fontosabb...
(Facebook-bejegyzés)