Izraelben egy közösségi oldalon közölték, hogy Árpád nagyfejedelem neje is zsidó volt, ám a tényt egyelőre szeretnék eltitkolni a jobbikosok elől, akik a végén még arra is rájönnek, hogy Jézus is zsidó volt.
Izraelben angol és héber nyelven létrehozták az Izraeliek a magyarországi zsidókért című Facebook-oldalt. A régmúlt történelmet a jelen politikai események sajátos kommentálásával vegyítő közösségi oldal a Magyarországon egyre fokozódó antiszemitizmusnak kitett hazai zsidóság védelmében föllépők megjelentettek egy angol nyelvű infót, amely szerint jobb lenne észhez térnünk, mert Árpád nagyvezér kedves felesége is zsidó volt.

Az egyébként kitért zsidó Kallós Ede szobrász Ópusztaszeren látható Árpád-emlékművének fényképe alatt a "Néhány tény Árpádról" cím alatt a következő szöveg olvasható:
1. Ő a magyar nemzet (sic!) alapítója.
2. Dédunokájának a fia (Vajk - J. K.) volt Magyarország első királya.
3. A felesége zsidó volt.
De meg ne mondják ezt a Jobbiknak... Ők esetleg véletlenül fölfedezik, hogy Jézus is zsidó volt.
Az egészben az a vicces, hogy mi még egyelőre azt sem tudjuk, hogy mi volt a neve Árpád nagyvezér nejének, ám az izraeliek már azt is kiderítették róla, hogy zsidó volt.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info