Az Orbán Viktor iránt érzett tisztelettől ve­zé­relve a kormányfőről nevezte el legkisebb gyermekét a párt egyik aktivistája, Balogh László. Balogh Orbán Viktorka ötéves, az óvodában „miniszterelnök úrnak” szólították az óvónők.
Még a választások előtt Orbán Viktor debreceni kampányrendezvényén forgatott az Index. A riportban (itt látható) aktivistákat is megkérdezett: ebből derült ki, hogy egyikük Orbán Viktornak nevezte el gyermekét.
Balogh László a Debrecenhez közeli ­Bagaméren lakik. Napszámos, amikor a Bors felhívta, éppen fát pakolt, meg, ahogy ő mondta, más földi munkákat végzett. Tizenhat éve a Fidesz aktivistája, de már 24 éve a miniszterelnök feltétlen híve. Hitét még az sem rengette meg, hogy házassága is ráment a politizálásra, három fia pedig állami gondozásba került.

- Csak a Fidesz! – mondta köszönés helyett Balogh László, amikor bátyja átadta a telefonját, alább olvasható a beszélgetés folytatása.
- Mi ragadta meg Orbán Viktorban? – kérdezték a 44 éves aktivistát.
- A talpraesettsége. Még nem találkoztam vele személyesen, de így is átjött nekem, hogy ért a politikához. És ahogy elbánt a rezsivel! Olyan nekünk, mint egy király. Persze tudom, ma nincs királyság.
- Önnek mennyivel lett kisebb a számlája?
- Nekem? Semennyivel. A gáz eleve kiesett, mert fával fűtök. De másokkal, sok emberrel jót tett.
- Froclizták a kisfiát a neve miatt?
Az Orbán Viktorkát? Dehogy. Az oviban „miniszterelnöknek” meg „elnök úrnak” szólították az óvónők. Persze csak a fideszesek. Csak hát közben szétmentem az asszonnyal...
- A politika miatt?
Igen, amiatt. Nagygyűlésekre jártam meg a Békemenetre. Elmentek a hétvégék. Egyszerűen nem bírta. Akkor kerültek állami gondozásba a fiúk. De mindhármukat, a Lacit, az Ádámot meg a Viktort is húsvétra hazahozom.
- Ha születik még gyermeke, őt is politikusról nevezné el?
- Fideszesen kívül másról? Azt sohasem.
- És fideszesről?
- Azon majd elgondolkodom.
- A polgármestertől tudom, Önt mindenki csak a becenevén említi.
- Bugyinak hívnak. De nem a politika miatt.
- Elmondja, miért?
- Hosszú lenne. Úgyhogy inkább nem.
(Bors nyomán)