Ujhelyi István, az Országgyűlés leköszönő szocialista alelnöke Facebook-oldalán felháborodásának adott hangot amiatt, hogy:
- az Európai Parlamentben a pufajkás múltat háta mögött tudó Horn Gyuláról neveztek el termet,
- José Emanuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kommunista és anarchista múltjával büszkélkedik,
- még mindig nem lett elszámoltatva a III/II-es, D-209-es kódszámú ügynöki múlttal bíró volt miniszterelnök (Medgyessy Péter),
- Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés alelnöki posztjára jelölt radikális képviselő korábban a Nemzeti Ifjak Egyesületének vezetője volt, amely a szocialista képviselő szerint egy olyan "skinhead banda" volt, amely bizony "erőszakos és fasisztoid" volt.
Természetesen az olyan tehetséges és tökéletes ítélőképességgel megáldott képviselőknek, mint Ujhelyi István, válogatás és fenntartás nélkül elhisszük, amit mond, ugyanakkor, szemben vele, nekünk még rémlik valami arról, hogy azért érdemes utánajárni a dolgoknak, mielőtt vádakat fogalmazunk meg - írja az alfahir.hu, alább folytatódik a cikkük.
Így is tettünk, ezért felkutattuk a hírhedt Nemzeti Ifjak Egyesületének szórólapját, hogy a kedves olvasó maga is meggyőzödhessen róla, hogy valóban egy erőszakos, fasisztoid szervezetről van-e szó. Íme:
Zoom
Végignézve, azt azért mi is el tudjuk dönteni, hogy a fasizmus (sőt, szerintünk a nácizmus, a horthyzmus, a falangizmus, a vasgárdizmus és még a kurucinfoizmus) egyértelmű jelei mutatkoznak meg a fiatalok lakásához jutásának, szórakozásának, minimálbérhez való jutásának igenlésében, a bűnözés növekedésének elutasításában, a segítségnyújtó szándékban, vagy éppen a történelmi Magyarország csodálatos (!) tájainak megismerése iránti vágyban.
Ezért nem is értjük, hogy információink szerint miért fontolgatja feljelenteni rágalmazásért és becsületsértésért Sneider Tamás a szocialisták EP-listáján induló Ujhelyi Istvánt...