Egy amerikai magazin szerint igenis Ukrajnába tartanak a tankok. Az orosz hírügynökség szerint is gyanús az ügy, a HM a cseheket hibáztatja.
Úgy tűnik, soha nem ér véget az augusztus közepén kezdődött tankügy: akkor az oroszok azzal vádolták Magyarországot, hogy egy cseh közvetítőn keresztül Ukrajnába szállít T-72-eseket. A Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) által alapított Hidfő.netre hivatkoztak.
A honvédelmi tárca cáfolta a feltételezést, és közölte, hogy bár valóban Csehországba adták el a tankokat, azzal a feltétellel, hogy azok nem kerülhetnek embargós országba, a vevőnek pedig szigorú megkötéseket kellett vállalnia.
Most viszont a Vice.com amerikai portál közölt arról egy nagyobb anyagot, hogy a Magyarország által eladott T-72-es páncélosokat valójában a NATO az ukrán hadsereg felfegyverzésére használja. A Vice arra is kitér, hogy tudomásuk szerint a Csehországgal kötött adás-vétel egy fedőakció, a harckocsik valójában Ukrajnába mennek.
Emellett a RIA Novosztyi orosz hírügynökség is a felszínen tartja az ügyet. „A cseh védelmi minisztériumnak nincs tudomása arról, hogy akár egyetlen T-72-es harckocsit is átszállítottak volna Magyarországról a Cseh Köztársaság területére” - idézik Jan Pejseket, a cseh tárca kommunikációs és promóciós osztályának igazgatóját. Az orosz híroldal azt is boncolgatja, hogy a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium arról tájékoztatta őket, hogy egyetlen cseh vállalat sem kapott engedélyt a magyar harckocsik importjára.
A VS megkereste a Honvédelmi Minisztériumot (HM), amely azt közölte, hogy „a Magyarországon megvásárolt T-72 típusú harckocsik Csehországba szállításáról az illetékes cseh hatóságok tudomásul bírnak, arról a magyar társhatóságtól korábban tájékoztatást kaptak.”
„A Cseh Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Engedélyezési Hivatala a 2014. május 5-én kiállított, 172/2014 számú Nemzetközi Import Igazolásában 58 db, a magyarországi székhelyű Excalibur Defense Kft. tulajdonában lévő T-72 típusú harckocsi csehországi behozatalát engedélyezte kereskedelmi/üzleti célra” - írja a HM.
A minisztérium arról is tájékoztat, hogy további 22 darab jármű behozatalát engedélyezték a cseh hatóságok. Az igazolásban végfelhasználóként egy prágai székhelyű vállalkozás szerepel.
„Sajnálatos, hogy a cseh védelmi minisztérium a nyilatkozat megtételét megelőzően nem kért tájékoztatást az ügyről saját országának illetékes hatóságától” - zárja válaszlevelét a HM. Honvédségi források egyébként azt állítják, hogy értelmetlen volna eljuttatni ezeket a harckocsikat az ukrán hadseregnek. Annak ugyanis jóval több és jobb állapotú páncélosa van.
(VS nyomán)