Zsohár Zsuzsanna a Migration Aid szóvivőjeként nyáron és kora ősszel végigturnézta a tévéstúdiókat, kárhoztatta az államot, amiért az szerinte nem segítette eléggé a bevándorlókat. A héten kiderült, hogy a többgyermekes, elvált nő egy szír férfiba szerelmes. Nem lett volna tisztességesebb, ha elmondja, hogy elfogult migránsügyben? Hogyan ismerkedett meg Samer Alkaleddel? Befogadja-e most, hogy a férfi átgumicsónakozott Leszbosz szigetére? A Mandiner villáminterjújából az is kiderül, Zsohár Rómeója is csak annyira "menekült", mint a többiek: négy évet élt Törökországban, aztán egyszer csak úgy gondolta, átgumicsónakozik Európába, mert ott jobb lesz.

- Meglepetten láttuk nagy örömét szerdán, amint Leszboszon összeölelkezik szír szerelmével. Régóta ismeri?
- Törökországban nyaraltam, amikor először találkoztunk.
- A Migration Aid-del volt kint?
- Voltam úgy is, de a Migration Aid nem túl régi történet...
- Most nyáron és ősszel tehát, amikor a menekültek védelmében járta a tévéstúdiókat, megvolt már ez a személyes érzelem Samer Alkaled felé.
- Igen. Ez ennél korábbi. Samer négy évet élt Törökországban, mielőtt most átgumicsónakozott Leszbosz szigetére.
- Magyarán önt egyértelműen magánéleti szál mozgatta a menekültvédő szóvivői szerepben.
- Mindenki úgy tud jól dolgozni, ha érintett érzelmileg. Én biztosan. Nem kezdtem volna Törökbálinton iskolaalapításba sem, ha a fiam nem szenved az állami iskolában. A szociális érzékenységem amúgy is erős, úgyhogy minden bizonnyal segítettem volna a menekülteknek másképpen is; de tény, hogy a személyes érzelmeimnek is része volt a szerepvállalásomban, igen. Magyarán: a híresztelések ellenére nem a Soros-pénzek mozgattak, hogy tovább kell csinálnom, ha belegebedek is.
- Többször beszélt a családi állapotáról a médiában kérdés nélkül is, elmondta, hogy elvált, gyermekes nő. Nem lett volna tisztességesebb, ha közli azt is, hogy elfogult migránsügyben?
- A Keletinél ott volt a világ összes titkosrendőrsége, a szír-magyar baráti egyesület is kőhajításnyira van... Ha akkor elkezdek arról beszélni, hogy van egy szír ember Törökországban, akit én szeretek, rászálltak volna Isztambulban.
- Most miért érezte szükségét, hogy boldogan nyilatkozzanak Leszbosz partjainál?
- Nem éreztem szükségét, de Leszboszon olyan a helyzet, mint a Keletinél volt. Van, hogy több az újságíró a vízben, mint az önkéntes. Közterületen készült a felvétel arról, ahogy találkozunk, tehát le sem lehet tiltani. Ha meg így áll a helyzet, akkor úgy döntöttem, röviden beszélek, elbújni nem fogok.
A korábban már bemutatott videón újra megnézhetjük, mennyire "engedély és megkérdezés nélküli, véletlen" az elkészült felvétel, főleg az elején, ahol a lányával a kamera számára beállítva, pózolva játssza el, hogyan várja szerelmét - és persze abban is biztosak lehetünk, hogy a EuroNews angolul beszélő, tehát nem magyar stábja tudta, hogy ki az a Zsohár Zsuzsa, és azért figyelték, kivel ölelkezik...
- Ha egyszer négy éve Isztambulban élt, miért épp most döntött úgy Samer Alkaled, hogy átgumicsónakozik Görögországba?
- Júliusban még nem volt olyan nehéz munkát találni Isztambulban. Ahogy az EU szigorított, ahogy a török hozzáállás is változott, tarthatatlanná vált ott az élet. Eredetileg arra készültem, hogy én költözöm Törökországba, Samer viszont az elmúlt három hét alatt meghozta a döntést, hogy elindul.
- Az elmúlt években netes kapcsolatban voltak, esetleg Samer járt Magyarországon, csak visszament?
- Dehogy. Nem hagyhatta el Törökországot. Ahogy megírtam egy cikkben is: a török hatóságok elveszik az útleveleket a szírektől, tehát csak illegálisan lehet útnak indulni. De nem csak közösségi szoftverek segítségével voltunk kapcsolatban. Ingáztam. Amikor apás hétvége volt, mentem.
- Ha meg most hazaér, befogadja?
- Lehet, hogy a saját lakásomba sem fogadhatom be Samert, mert ha Szerbiából lép be, biztonságos harmadik országból érkezik, tehát kiutasíthatják a magyar hatóságok. Meglátjuk, mi lesz.