Bizonyára számos európaiban felmerült az az ötlet, hogy az utóbbi időben beözönlött kontinensfoglalókat egytől egyig ki kellene hajítani az öreg földrészről. Bár ez valóban szükséges lenne, csupán ezzel a lépéssel a problémát nem lehet orvosolni, mert az elmúlt fél évszázad alatt már felhalmozódott egy több tízmilliós kritikus tömeg, ami saját magát nemcsak újra tudja termelni, de belülről kifelé is tud terjeszkedni. Arról van szó, hogy a nagyszülőket, szülőket és gyerekeket figyelembe véve, az idegeneknél 1-2-4 családmodellt találunk, míg ugyanez az európai őslakosoknál 4-2-1. Márpedig ilyen esetben alig két-három generáció kell az etnikai arány megfordításához.
Ehhez jön hozzá, hogy több európai országban két párhuzamos jogrendet tettek törvényessé: míg az őslakos európaiaknak a bigámia továbbra is tilos, a muszlimok részére engedélyezték a többnejűséget, ráadásul ennek költségeit az európaiakkal fizettetik meg.
Zoom
Nézzük meg ennek részleteit!
Németország
2004-ben Rajna-Pfalz másodfokú közigazgatási bírósága egy iraki "menekülttel" kapcsolatban döntést hozott, hogy a Németországba érkező, többnejű menekülteknél mindkét feleséget hivatalos státusz illeti meg, és mindkét feleséget megilleti a szociális segély. A pert a másodfeleség indította.
Az ítélet szerint "ha egy politikai menekült a hazája jogrendje szerint két feleséggel érvényesen házas, akik közül az első már tartózkodási engedéllyel rendelkezik, és a második az eltűrés alapján több éve az életközösségben részt vesz, úgy a külföldiekkel foglalkozó hatóságot arra lehet kötelezni, hogy a másodfeleség részére is (a szociális segély felvétele ellenére) tartózkodási engedélyt adjon ki".
A német RTL Extra c. műsorban is szó volt erről. Berlin hírhedt negyedében, Neuköllnben, ahol a lakosok több mint 50%-a muszlim gyökerekkel rendelkezik, az arab származású férfiak kb. 33%-ának van több felesége, akiket a német adófizetők a Hartz-IV-en (szociális segélyrendszeren) keresztül finanszíroznak. Neuköllnben a párhuzamos társadalom kézzelfogható, ahol a fiatalok sokkal inkább a saría (iszlám jogrend) felé fordulnak, mint a világi német alaptörvény felé, és ez így van a házasság kérdésében is.
Az arab országokban két vagy több feleséget csak gazdag férfiak tudnak eltartani, azonban Németországban a Hartz-IV révén ezt mindegyikük megengedheti magának. A muszlim nő egyszerűen bemegy a Jobcentre-be (a Hartz-IV-ért felelős hivatalba), azt mondja, hogy egyedülálló, nem ismeri a gyerek apját, és így nemcsak általános segélyt, hanem további 200 eurót is kap mint egyedülálló anya.
A riportban megszólaltatott, a kerületet jól ismerő muszlim férfi elmondta, hogy a Jobcentre-en keresztül jutnak a helyi muszlimok lakbér- és megélhetési támogatáshoz. Ő maga még olyan muszlim nőt, aki dolgozna, nem látott.
A riporter elment a neuköllni mecsetbe, ami Berlin nyolcvan mecsetének egyike. Amikor az imámot a többnejűség problémájáról kérdezte, az imám azt válaszolta, hogy ilyen az ő tízéves pályafutása során még nem volt – közben többször félrenézett, dadogott, azaz a testbeszéde elárulta, hogy hazudik. Gondoljunk csak bele: a kerület muszlim lakói, Neukölln kerületi polgármestere, a Jobcentre alkalmazottai mindezt tudják, azonban pont ő, az adott muszlim közösség szellemi vezetője semmit sem vett észre ebből? Ugyan már! Egyszerűen arról van szó, hogy az iszlámban a hitetlenek becsapása dicséretes cselekedet.
A Jobcentre nürnbergi központjában a szóvivő elmondta, hogy minden nagyvárosban megvan ez a probléma, azonban a kulturális eltérések miatt ez érzékeny téma, és Németország egy nagyon toleráns ország. Ennyit a bürokraták hozzáállásáról.
A Jobcentre név nélkül nyilatkozó alkalmazottja egy petíciót javasolt, hogy így kényszerítsenek ki törvénymódosítást. A riport narrátora azt vetette fel, hogy központi nyilvántartást kellene felállítani a muszlim házasságok nyomon követésére. Hát hogyne, az bizonyára meg fogja oldani a dolgokat…
Ausztria
A bécsi adófizetőket a menekültellátással kapcsolatban az eddiginél magasabb költségek fenyegetik, ugyanis a muszlimok akár 20%-a is bigámiában él. Ezzel egy titkos másodfeleség 827 euró minimálbiztosítékot (Mindestsicherung), azaz a létfenntartáshoz és lakhatáshoz szükséges alapösszeget tud felvenni, ami 207 euróval több, mint a "hivatalos" feleségé.
Abból a 45 000 bevándorlóból, akik idén (2016-ban) pozitív menekültügyi elbírálásban fognak részesülni, csak 7%-nak (3150) van esélye munkát találni, tehát 38 700 a minimálbiztosíték kategóriájába fog esni az osztrák pénzügyminisztérium becslése szerint. Emlékezzünk csak, hogy mit is hőbörögtek a megmondóemberek: ők fogják munkájukkal kitermelni a nyugdíjakat!
Például egy Bécsben élő, menedékjogot szerzett férfi magának és hivatalos "főfeleségének" fejenként 620 euró minimálbiztosítékot vesz fel, egy gyerek számára 223 eurót (ami négy gyerekre 894 euró), és egy az ugyanabban a lakásban élő másodfeleség számára 620 eurót. Így ez a négygyermekes háztartás nettó 2756 eurót kap. Ha a kettes számú feleségnek sikerül a családi állapotát eltitkolnia, azaz például előadja, hogy egyedül nevel, és hogy a gyerek apját nem ismeri, az édeshármas négy gyerekkel 2963 euró szociális segélyt ér el.
A bigámia Ausztriában törvénytelen, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A hatóságok szerint ők szigorúan ellenőriznek, azonban eddig egyetlenegy bigámiás esetről sem tudnak, ami leleplezi hazug szavaikat. "Gyanús esetben a család lakásának felkeresése következik", teszi hozzá a szociális hivatal szóvivője. Igen, szinte látom magam előtt, amint a bürokraták bemennek a no-go zónába, azt kockáztatva, hogy a csőcselék meglincselje őket, vagy bekopognak egy bevándorló lakásába, azt felvállalva, hogy az ott lakók rasszistának nevezzék őket.
Nagy-Britannia
Nagy-Britanniában a bigámia tiltott, azonban még a Blair-kormány elismerte a többnejűséget abban az esetben, ha a házasságot olyan országban kötötték, ahol az törvényes. Ez ugye a gyakorlatban azt jelenti, hogy a briteknek tilos, a muszlimoknak szabad.
Nemrég az Alsóház egy dokumentumából kiderült, hogy az "extra" feleségek, ha az Egyesült Királyságba jönnek, egyedülállóként igényelhetnek segélyt, miközben a férj és annak első felesége ugyanúgy megkapják a maguk szociális juttatásait.
Jelenleg az "extra" feleségek csökkentett egyéni bevételi támogatást kapnak, ami azt jelenti, hogy a férj és az első feleség 114 fontig terjedően kap pénzt, a többi, ugyanabban a háztartásban élő feleség fejenként 40 fontot. Egy előrevetett reform szerint pedig bizonyos többnejű háztartások az általános jóváírás (universal credit) nevű segélyrendszer keretében több pénzhez jutnának, mint a jelenlegi segély- és adórendszer keretében.
Ehhez jön hozzá, hogy 2015-ben Nagy-Britannia első saríabírónője kijelentette, hogy "a [brit] kormányzat nem kérheti meg a muszlimokat arra, hogy ne legyen egynél több feleségük." Ezzel gyakorlatilag kimondta, hogy őket a legkisebb mértékben sem érdekli a brit jogrendszer, csak a saját párhuzamos világuk. Egyébként körülbelül az esetek egynegyedénél merül fel a többnejűség, és körülbelül 100 000 párnál van ilyenről szó.
Hiteltelen bürokraták
A bürokraták szeretik a kifogásokat, hogy kulturális érzékenység így, tolerancia úgy, illetve szeretik ilyen-olyan ígéretekkel traktálni az őslakos európaiakat, hogy majd megoldják a problémát. Nos, emlékezzünk az angliai Rotherhamre, a németországi Kölnre, a számtalan egyéb esetre, és tanuljunk ezekből!
Soha nem fogják megoldani.
Hidra - Kuruc.info
Források
Urteil des Oberverwaltungsgerichts Rheinland-Pfalz 2004
Flüchtlinge mit zwei Ehefrauen in Deutschland: Beide können Sozialhilfe bekommen
Epoch Times, Sonntag, 11. Oktober 2015 10:29