Megint kiverte a biztosítékot a brit euroszkeptikus UKIP elnöke, Nigel Farage, aki a keddi uniós csúcson egyszerre olvasott be az összes – véleménye szerint tehetségtelen és alkalmatlan – uniós képviselőnek. A politikusok végighurrogták a beszédét, Schulznak sem sikerült lecsillapítani őket.
Az euroszkeptikus politikusnak ez volt az első uniós vitája a Brexit óta, és győztesként szólalt fel. Az Európai Unió tagadásban él, erre a brit népszavazás eredménye a tökéletes példa – jelentette ki Farage, majd harcias beszéde alatt válogatott sértésekkel bombázta az uniós politikusokat.
Farage harcias hangnemben kezdte meg mondandóját, majd ironikusan megköszönte az uniós képviselőknek a “meleg fogadtatást”.
“Mikor 17 éve először jöttem ide, és Nagy-Britannia elszakadásáért kampányoltam, mindenki kinevetett. Mondjátok meg nekem, most ki nevet?” – kérdezte, majd elmagyarázta, mi a képviselők valódi problémája.
Elmondta nekik, hogy azért dühösek, mert politikai hazugságban élnek – és még önmaguk előtt is letagadják az igazságot: az EU hanyatlik, ugyanúgy, mint az euró.
Majd egy éles váltással nekitámadt a képviselőknek: “Közületek még senki nem végzett rendes munkát, gyakorlatilag senki nem tett le az asztalra semmit egész életében”. A szemükre vetette, hogy eredménytelenek, és nem értenek a gazdasághoz.
A felajzott képviselők hangos fújolásba kezdtek, és csak Martin Schulz közbeszólása után csillapodtak le rövid időre. A parlament elnöke figyelmeztette a politikusokat, hogy a fújolást hagyják meg Farage pártjának, "ne süllyedjenek le a UKIP szintjére".
Farage-t Jean-Claude Juncker is megfenyegette: azt mondta neki, hogy utoljára tapsolt az Európai Parlamentben, ha ennyire ki akar lépni az unióból, akkor mégis mit keres ott. Aztán következett a szokásos ölelkezés...
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
(Híradó korrigálva)