Szerdán a vélhetően orosz hackerek által megszerzett adatokkal táplált DCleaks-en megjelent Colin Powell volt vezérkari főnök és külügyminiszter néhány 2014 és 2016 között írt levele, melyben mindkét jelöltet porig alázza.
A republikánus párthoz közel álló négycsillagos tábornok Donald Trumpot „a nemzet szégyené”-nek tartja, aki „mindannyiunkat idiótaszámba vesz” a konteókra alapozott kampányával.
Powell iszonyat aljasnak tartja azt a vírusmarketingre és nyilvános célozgatásokra épülő lejáratást, aminek az a lényege, hogy Barack Obama muszlimnak született, és ma is titokban az iszlám ügyét képviseli.
"És ha muszlimnak született, akkor mi van? Rengeteg muszlim születik Amerikában nap mint nap. Ez az egész rasszista."
Hillary Clinton – akit még abból az időből ismer, amikor Bill Clinton alatt a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának elnökeként (azaz a legmagasabb katonai poszton) szolgált – is megkapja a magáét. Powell szerint a demokrata jelölt egy „önző, merev” figura, aki "mindent, amihez csak hozzáér, elront a gőgös viselkedésével [hubris]", és egész tevékenysége a „féktelen hatalomvágy” a jellemző.
És bár Powell Clintont „barátjának” tartja, inkább nem szavazna rá; az meg kifejezetten idegesítette, hogy a demokrata jelölt állandóan kapacitálta őt, hogy álljon ki mellette az e-mail-botrány miatti vizsgálat során. Augusztusban azt írta: "Szomorú, hogy HRC [Hillary Rodham Clinton] két éve az egész ügyet berekeszthette volna pusztán azzal, hogy mindenkinek elmondja az igazat. (...) A stábjának háromszor is elmondtam, hogy ne próbáljanak hazardírozni, de még ahhoz is ki kellett vernem a hisztit, hogy egyáltalán odafigyeljenek rám."
De a legdurvábbat egykori főnökéről, Bill Clintonról írta; a feleségét sokszor és bizonyítottan megcsaló exelnök szerinte "még mindig csak farkalgatja otthon a libákat", a kampányhoz meg nem sokat tesz hozzá.
Colin Powell megerősítette, hogy a levelek valódiak, viszont nem kívánta kommentálni őket.
(The Daily Beast - CNN - Index nyomán)