Számtalanszor hallottam rebesgetni, hogy Horn Gyula is zsidó; vagy azt, hogy nem „fajtiszta keresztény”; vagy sejtelmesen célozgatva, hogy valami nincs egészen rendben a származásával. Általában úgy vagyok az ilyen pletykákkal, hogy amíg konkrét bizonyítékot nem látok, addig nem veszem túl komolyan az ehhez hasonló állításokat, hiszen sok esetben előfordult már, hogy valakit rosszindulatúan megrágalmaztak, ezt vagy azt terjesztve róla.

Ilyenkor, ha meg is hallgatom az „okosok” vélekedését, semmiképpen sem adom tovább az infót, nehogy esetleg egy következő körben már én legyek a hivatkozási alap. Horgyul esetében persze akár mellékes is lehetne a családi környezete, hiszen több évtizedes tevékenységével félreérthetetlenül bizonyította a magyarság iránti olthatatlan gyűlöletét, ill. haza- és nemzetáruló voltát. Aki valamennyire is ismeri kacskaringós pályafutását, annak efelől nem lehet kétsége.

A napokban egy szenzációs dokumentum fénymásolata akadt a kezembe, amit egy mátyásföldi 56-os szabadságharcos barátomnak sikerült megszereznie. Ez nem más, mint Horn Gyula János 1932-ből származó keresztelési anyakönyvi kivonata, mely a cinkotai ágostai hitvallású keresztyén anyaegyház 1910-ben indított születési és keresztelési anyakönyveinek XII. kötetében, a 294. lapon található. Ebből világosan kitűnik, hogy apja Horn Géza izr. vallású (vagyis zsidó), anyja Csörnyei Anna pedig ev. (evangélikus) keresztyén. Gyulus 1932. július 5-én született, s e hó 17-én keresztelték, szerencsétlen hazánk legnagyobb „örömére”

Önmagában persze félzsidó pedigréje még nem predesztinálja semmire, ettől még akár rendes ember is válhatott volna belőle. Viszont, hogy nem így lett, ebben nyilván személyes adottságai (primitívsége), jelleme (gerinctelen féreg) és környezete (rohadék, gyilkos bolsik) egyaránt szerepet játszanak. S itt már genetikai terheltsége sem elhanyagolható, hiszen eredendő gonoszsága, faji aberráltsága, a cionista-talmudista országrontókhoz való kötődése a napnál is világosabb.

Amikor e különleges dokumentumot megosztom az olvasókkal, nemcsak azért teszem, hogy a konkrét ügyben fölmutassam a cáfolhatatlan igazságot, hanem szeretnék példát adni a nemzeti oldalhoz tartozó honfitársaimnak arra, hogy csak megfelelő bizonyítékok birtokában ítélkezzenek még ellenségeink fölött is, ne szóbeszéd vagy mások oktalan mocskolódásai alapján. A sötét oldal embereit cselekedeteik egyébként is egyértelműen minősítik, fölösleges a tiszta képet bizonytalan vádakkal „árnyalni”. Ennél csak az visszatetszőbb számomra, amikor „hivatalosaink” vagy a saját táborunk megfelelési kényszertől szenvedő gyávái egy bűnöző gazember lebukásakor nem merik megemlíteni annak zsidó vagy cigány eredetét, nehogy a rasszizmus vagy antiszemitizmus gyanújába keveredjenek „mértékadó patkányok” szemében.        

(S. A.)