"Verbálisan terrorizálta, nem engedte, hogy a székből felkeljen", majd "egyszer csak megfogta a Rózsa fejét és szoptatás közben a szék fa keretébe ütögette".
Megdöbbentő részletek Esztergom fideszes polgármesterének magánéletéről. A birtokunkba került dokumentumokból, valamint a feleség által elmondottakból kiderül: Meggyes Tamás többször is súlyosan bántalmazta a nőt - volt, hogy kitépte a haját -, és olyan is előfordult, hogy a bántalmazás miatt a hölgy kórházba került. A verések mellett Kui Rózsa állítása szerint férje hosszú időn keresztül csalta őt hivatalbeli beosztottjával, most pedig megpróbálja ellehetetleníteni.
Elég! - áll a Fidesz EP-választási kampányplakátjain és pontosan ugyanígy érez Meggyes Tamás fideszes polgármester felesége is. Csakhogy ő nem a szocialisták, sokkal inkább férje "ténykedése" miatt gondolkodik így. A nő 10 éve él a politikussal, most épp a válóperük zajlik. Kui Rózsa elképesztő részleteket közölt Meggyes Tamással töltött éveiről.
Mint elmondta, a viszony 9 hónapja mérgesedett el végleg közöttük, ám ő akkor még reménykedett a folytatásban. A dolog végül idén áprilisban dőlt el, férje ekkor vállalta fel a nyilvánosság előtt is kapcsolatát szeretőjével - aki férjes asszony és nem mellesleg az esztergomi Városszépítési Osztály vezetője is. "A kapcsolat már évek óta tart, én csak most tudtam meg" - mesélte a nő.
"Egyszer csak megfogta a Rózsa fejét és szoptatás közben a szék fa keretébe ütögette"
A beosztottal való affér azonban csak a jéghegy csúcsa. Kui Rózsa állítása szerint házasságuk évei alatt ennél sokkal durvább dolgok is megtörténtek. "A férjem többször bántalmazott: három esetet tanúkkal tudok bizonyítani, egy alkalommal pedig rendőrségi jegyzőkönyv is készült a történtekről. Utóbbi öt évvel ezelőtt történt, összeszólalkoztunk, majd Tamás elment moziba. Mikor visszatért, nem engedtem be. Ekkor elment egy bevásárlóközpontba, vett egy feszítővasat, és azzal nyitotta ki az ajtót. Bántalmazott, miközben a négy hónapos közös gyermekünk a kiságyban feküdt" - avatott be a nem mindennapi részletekbe.
Megszereztük az említett rendőrségi jegyzőkönyvet, amelyből további megdöbbentő részletek derülnek ki a történtekről. A kihallgatott tanú Kui Rózsa szavait idézve beszámol például arról: Meggyes a bántalmazás közben egy párnát nyomott a nő arcára, hogy ne legyen zaj. "Mondta a Rózsa, hogy neki halálfélelme volt, azt hitte, hogy meg fog fulladni, meg fog halni" - tette hozzá.
A dokumentumból kiviláglik az is: a tanú más, korábbi esetekről is felvilágosította a rendőrséget. Szintén a feleség elmondása alapján felidézett egy 2004 januárjában lezajló vitát, amikor is Meggyes Kui Rózsát "verbálisan terrorizálta, nem engedte, hogy a székből felkeljen", majd "egyszer csak megfogta a Rózsa fejét és szoptatás közben a szék fa keretébe ütögette".
Az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Meggyes Tamás ellen.
"A hajánál fogva rángatta, ott ütötte-verte"
Az illető mindemellett elmesélt egy 1999-es vitát is. Ekkor Meggyes "a Rózsát teljesen szétverte, kitépte a haját hátulról, felvitte Dobogókőre és az eset vége az lett, hogy a baleseti sebészetre kellett bevinni. Dobogókőn még valami szakadékba is be akarta dobni a Trabanttal együtt... Az egész tortúra kb. 3 órán keresztül tartott, addig nem engedte el őt a Meggyes. A Rózsát egyébként 4 napig bent is tartották a kórházban, olyanok voltak a sérülései... Az egész a Rózsa elmondása szerint úgy történt, hogy ott a földön a hajánál fogva rángatta, ott ütötte-verte."
Erről egyébként az esztergomi kórház baleseti sebészetén orvosi látlelet is készült, amelyben ez áll: Kui Rózsát "elmondása szerint ismert személy megverte. Eszméletét elveszítette. Hányt, jelenleg feje fáj." Sérüléseiről pedig a következőket rögzítették: "...Fejtetőn elől 2 Ft-nyi horzsolás, tarkótájékon csecsemőtenyérnyi területen kitépték a haját... Sípcsontja nyomásra érzékeny."
Kui Rózsa a folyamatos bántalmazás ellenére csak egyszer tett vallomást - az öt évvel ezelőtt történt, feszítővassal való bejutással kapcsolatos ügyben -, ám akkor vissza is vonta azt - ekkor egyébként a szomszédok tettek feljelentést. Mint mondja, azért, hogy védje férje karrierét és gyermekei érdekeit. "Volt egy négyhónapos csecsemőm. Emellett lélekben sem tudtam elszakadni a férjemtől. Tamás azt ígérte, nem fog többször megtörténni" - magyarázta döntését.
Kérdés, hogy a hölgy miért épp most állt ki a nyilvánosság elé? Kui Rózsa ezzel kapcsolatban elmondta: egyrészt azért, mert férje a bíróságon jogot formál közös gyermekeikre, mondván, hogy az anya "nem tudja biztosítani számukra a megfelelő körülményeket, mely a nevelésükhöz, fejlődésükhöz szükséges". Meggyes Kui Rózsát "magatartása miatt" nem tartja alkalmasnak gyermekeik nevelésére és gondozására. Emellett azért is döntött a kitálalás mellett, mert férje megpróbálja ellehetetleníteni.
"Kislányom két éve óvodába jár, kisfiamat tavasszal írattam be szintén oda, néhány héttel később tudtam meg, hogy Tamás szeretője is oda íratta be gyermekét. Ez mélységesen felháborított, mert kiderült, hogy a cél a gyerekek összeszoktatása. Én elvből nem szeretnék ehhez asszisztálni, ezért úgy gondoltam, átíratom máshová a gyermeket. Az óvodák viszont nem veszik át, férjem ugyanis írt nekik "magánemberként" egy körlevelet, miszerint megtiltja, hogy felvegyék"- mesélte.
Egyébként hiába próbáltunk megszólaltatni olyan óvodát, amely érintett lehet az ügyben. Megkeresésünket elhárították, mondván: "az intézmény védelme érdekében nem kívánnak nyilatkozni."
Orbán Viktornak is írt
Kui Rózsa interjúja mellett egyébként egy sajtóközleményt is kiadott, amit több jogvédő szervezetnek és politikusnak is elküldött, megkereste egyebek mellett Orbán Viktort is (a jelek szerint hiába - a szerk.).
"Még mielőtt bármi történt volna, férjem nyilatkozta az ETV-ben (Esztergom Városi Televízió) és a Hídlapban, hogy egy helyi képviselő egy lakás árát kínálta fel nekem. Ez természetesen hazugság. Semmi ilyesmi nem történt. Többször hangzott el szájából, hogy a sajtó és az ellene összeesküvők, többek között én - a család szentségére törnek. Kérdezem én: ki tör a család szentségére, aki pajszerral teszi ezt, vagy aki kétségbeesetten segítséget kér? Biztos vagyok benne, hogy minden anya úgy cselekedne, mint én. Még azok is, akiknek négyhónapos gyermekükkel a karjukban nem kellett átélni azt, hogy a szék karfájába verik a fejüket, még azok is, akiknek nem szorítanak párnát az arcukba, hogy ne hallatszódjon a sikolyuk. Velem mindez és még ennél is szörnyűbb dolgot történtek.
Én anyaként és nőként felvértezve elhatároztam, mindent megteszek, hogy gyerekeimet magamnál tudhassam!" - áll a közleményben.
A közleményben a nő kijelenti: politikáról szó sincs. Meggyes ugyanis a nő szerint úgy véli, hogy politikai ellenfelei próbálják meg ellehetetleníteni. "Politikát itt eddig csak a férjem próbálta az ügyünkbe belekeverni. A gyerekeim az életem értelmei, ezúton üzenem férjemnek: messzemenőkig harcolni fogok értük, hiszen az elmúlt években anyaként a maximumot nyújtottam számukra. Ezt ő is pontosan tudja" - írja Kui Rózsa.
Természetesen megpróbáltuk elérni Meggyes Tamást is. A Polgármesteri Hivatalban Takács István sajtószóvivőhöz irányítottak minket, aki arról számolt be: a polgármester közleményben fogja cáfolni felesége állításait. A közleményt péntek délután kettőre ígérték, ám azóta sem érkezett meg. A közlemény sorsával kapcsolatban Takács Istvánt pénteken, illetve kedden délután is hiába kerestük, a szóvivő mobiltelefonját nem vette fel, hívásainkra nem reagált.
(Stop)