"Nincs Zuschlag-ügy!" - hogy egy klasszikust idézzünk. És bár nem tartjuk ártatlannak Zuschlag Jánost, Zuschlag-ügy valóban nincs többé. Mától csak Szijjártó-Zuschlag ügy van - jelentik ki az Egyenlítő TV működtetői blogjukon. Alább olvasható a felvezetőjük folytatása, majd az összeállítás következik.

Az Egyenlítő TV stábja novemberben forgatott filmet Győr városában, ahol a Fidesz helyi képviselői különböző mondvacsinált ügyekkel feljelentést tettek stábunk ellen. Az ezt követő médiahírverés után több érdekes információ került a birtokunkba, illetve a TV postaládájában egy hangfelvétel is landolt.
A hangfelvételen Eredics Gergely, a Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács korábbi alelnöke –  Szijjártó Péter elnöksége idején – mondja el azt, hogy Zuschlag János és Szijjártó Péter hogyan egyeztettek egymással, illetve mit és hogyan üzent Zuschlag a pályázati döntéseket megelőzően Szijjártó Péteren keresztül.

A hangfelvétel egyértelműen bizonyítja azt a politikai körökben köztudomású pletykát, miszerint a jobboldal képviselői is részt vettek az általuk évek óta támadott Zuschlag-féle csalásban és pénzeltüntetésben.
A hangfelvételen elmondja Eredics Gergely, hogy előfordult az is, hogy 20 előre egyeztetett szervezetről hozott listát Szijjártó Péter a Regionális Ifjúsági Tanács ülésére, és az ülés előtt – jegyzőkönyvön kívül – tájékoztatta őt arról, hogy „nyugi, minden le van egyeztetve” Zuschlag Jánossal.

Minden reálisan gondolkodó ember számára elképzelhetetlen, hogy Zuschlag János hosszú éveken keresztül tudott volna lopni és csalni anélkül, hogy a Fidesz képviselőivel nem egyeztet. A bizonyíték azonban hiányzott erre.

Eddig.