Bayerről kiderült: magánvádas pereinek ügyvédi költségeit Esztergom fideszes vezetésű önkormányzata fizette korábban, és lehet, hogy ez így is marad.


Mint ismeretes, Madách-díjat kap a Fidesz-többségű Nógrád megyei önkormányzattól Bayer Zsolt. A kormánypárti képviselők szerint ugyanis az újságíró számára Az ember tragédiája szerzője örök példa.
Bayer neve vélhetően előkerül ma Esztergom képviselő-testületének ülésén is, ahol a független polgármester javaslatot tesz a fideszes többségű testületnek az általuk nemrég elfogadott idei költségvetés módosítására. Tétényi Éva nagyrészt ugyanazt a változatot terjeszti be, melyet a Fidesz-frakció a múlt héten leszavazott, és helyette saját alternatív javaslatát fogadta el. Utóbbit viszont Tétényi nem írta alá, mondván: az ő változatát az önkormányzat által működtetett intézmények vezetőivel egyeztetve nyújtotta be, és abban - a szűkös lehetőségek és a folyamatban lévő adósságrendezési eljárás jelentette korlátokat figyelembe véve - minden kötelező feladatra jutott pénz.
A Fidesz-javaslatról a kemma.hu-nak Tétényi utóbb úgy fogalmazott: "minden jóléti kiadást töröltek, nem jut pénz a város karbantartására, az intézményi kiadásokat mintegy harminc százalékkal csökkentenék." A Fidesz ráadásul több olyan tételt "kihúzott" az eredeti javaslatból, amely a város működőképességét is befolyásolhatja, miközben olyan plusz tételeket is "beszavazott", melyek indokoltsága vitatható. Ilyen például az, hogy Meggyes Tamás volt polgármester és Bayer Zsolt újságíró eddig már 25 millió forintba került magánvádas pereinek ügyvédi költségeit továbbra is a város fizesse, vagyis ne bontsa fel az ügyvédi irodákkal Meggyes, illetve az Esztergomhoz közfeladatként aligha köthető Bayer-perek ügyvédi szerződéseit.
Megszavazta a Fidesz azt a 90 millió forintot is, melynek révén a Pál György fideszes képviselő vezette cég 90 millió forintért oktathat úszást a Meggyes szívügyének tekintett, ám pénzügyi gondokkal küzdő - szintén 90 millióval megtámogatott - helyi élményfürdőben.
(Kemma - Népszava nyomán)
Kapcsolódó: