Győr külvárosainak nyugalmát és vagyonbiztonságát a kóbor cigányok állandóan veszélyeztetik. Különösen az újvárosi lakókat zavarják, legtöbbször a koldulás ürügyével, azután, amikor megtörtént az első terepszemle, bűnös úton és módon teszik „tisztelgő” látogatásukat. A győri bűnügyi statisztika legkomolyabb összetevőjét a cigányok tolvajlásai adják. Nincs olyan hét a törvényszéken, vagy a táblán, hogy színes forgatagként fel ne vonulnának az ismerős folyosókra Fáraó késői ivadékai. Van óbégatás, sírás, fogadkozás soraik között. De legközelebb megint ott ülnek a vádlottak padján. Nem tudnak megjavulni...

Szerdán hasonló eset zajlott le a törvényszéki épületben. Tolvajok, orgazdáik és bűntársaik vonultak fel a fogdából a második emeletre az egyesbíró elé, hogy számot adjanak legújabb bűncselekményükről.

Május 13-án megjelent a rendőrségen két újvárosi lány és sírva jelentették be, hogy közel 2000 pengő értékű kelengyéjüket az éjszaka ellopták. Feljelentésükre megindították a nyomozást és rövidesen megkerült a két főbűnös: Lakaton Károly (Burik) 21 éves és Lakatos János (Asszony) 27 éves újvárosi kóbor cigányok személyében, akik mozielőadás után határozták el, hogy betörnek a Kazamata u. 23. számú házba. Mint a nyomozati iratokból kiderült, a két naplopó este 11 óra tájban behatolt a Kazamata u. 23. számú ház bezárt lakásába felfeszítés útján és ami kezük ügyébe akadt, mindent magukhoz vettek a szekrényekből. Azután az udvar hátsó kerítésén visszamászva elmenekültek zsákmányukkal. Hamarosan társakra is akadtak Puter Ferenc és Lévai József személyében, akiknek a padlásán rejtettek el a lopott holmit. Regénybe illő mesét találtak ki a vádlottak a szerdai tárgyaláson, különösképp Lakatos János, aki visszavonta a rendőrség előtt tett beismerő vallomását. A két bűntárs sem volt hajlandó sorsközösséget vállalni a tolvajokkal, noha „Burik” gyakorlatlan lévén, mindent bevallott. Gábor Aladár, az ötödik társ, pedig úgy került a bűnügybe, hogy 300 pengő értékű sifon-anyagot 170 pengőért vett meg „zugban” a bűntársaktól.

Négy ügyvéd próbálta a tárgyaláson enyhíteni a társaság cselekményeit, bár maguk is meg voltak győződve, hogy nem ibolyaszedésért állanak a vádlottak a törvényszék előtt. Az egyesbíró kérdésére Lakatos Károly csak annyit ismert be, hogy részt vett a lopásban, társáról azonban nem nyilatkozott Lakatos János hiúz módjára csapott le erre a vallomásra és mindvégig kitartott ártatlansága mellett. Pedig már nem első ízben követett el ehhez hasonló bűncselekményeket. Puter és Lévai is tagadtak, annak ellenére, hogy ismertették előttük a rendőrségi vallomásukat. Gábor Aladár „nem tudott arról, hogy tilos úton szerzett árut vásárolt meg”.

A törvényszék végül bűnösnek mondotta ki az első és másodrendű vádlottat lopás bűntettében és Lakatos Károlyt egy évi és hat hónapi börtönre, azonkívül 5 évi hivatalvesztésre, Lakatos Jánost 2 évi és hat hónapi fegyházra, valamint 5 évi hivatalvesztésre ítélte. Puter Ferencet és Lévai Józsefet bűnpártolásban mondotta ki bűnösnek a bíróság és Putert egy, Lévait két hónapi fogházra s mindegyiküket 3 évi hivatalvesztésre Ítélte. Gábor Aladár orgazdaság vétsége miatt 2 hónapi fogházat és 3 évi hivatalvesztést kapott.

A vádlottak valamennyien fellebbeztek az ítélet ellen, részben azért, mert „nem érzik magukat bűnösnek”, részben azért, mert „túl soknak tartották a büntetést”. Veöreös Miklós dr. ügyész is fellebbezést jelentett be súlyosbításért. Az ítélet nem jogerős.

A törvényszék végzésében helyt adott a védelem kérésének, amennyiben Putert, Lévait és Gábort, mentesítették az előzetes letartóztatás alól és szabadlábra helyezték őket a jogerős ítéletig. Azonban a két Lakatost továbbra is fogva tartották. A putrik lakóinak részvéte és három fogházőr kísérte le őket megérdemelt pihenőhelyükbe, -re.

Nagy volt a szomorúság a cigánycsaládban. A hadiállapotot az is tetőzte, hogy Raffa Mária szerdán kapta meg összbüntetésül két évi és 3 hónapi fogházát jogerősen alkalmi kirándulása befejezésül. Mint hírlik, „a laposi cigánysoron nagy a sírás-rívás.”

Még a tél végén meglátogattuk az újvárosi szélen hallatlan nyomorúságban fagyoskodó cigánysort. Kutyaólnál rosszabb ócska kis putrik, s deszkák közt szalmában megbújó mezítelen gyerekek – és mennyi gyerek! – cifra-sokszoknyás asszonyok, bűz, piszok és ordító nyomorúság fogadtak minket. Az értelmes vajda feltárta panaszaikat. Vásárba – sok régi bűne miatt – nem mehet a cigány, pedig ott tud legtöbbet keresni. Munkát nem kap, ki adna neki? Az ötvenhét lelket számláló cigánytelep tíz-tizenkét munkabíró férfije egész télen nem kapott összesen húsz munkanapot, hogy kereshessen. Lovuk már nincs – ezt helyesli mindenki. A városból csak a vajda mehet ki. Nem mentjük azt, hogy lopnak, tolvajkodnak, csak sújtson le rájuk a törvény szigora.

De emberek ők is, Isten előtt embertestvéreink, felebarátaink. Nem tudnánk elnézni, hogy ezek az emberállatok olyan piszokban, nyomorban, olyan ordító éhezések közt tengődjenek, mint ők. Meg kell őket menteni. Munkára szorítani, munkaalkalmat adni szigorú felügyelet alatt. Aki aztán nem akar dolgozni, az pusztuljon.

Tudjuk, nem szereti őket senki. De felül kell emelkednünk keresztény lélekkel bűneik fölé.

Útjavításra, árokásásra, kőtörésre elég erősek. Kosarat, gyékényt fonni mind megtanult már a fogházban. Szorítsuk munkára őket, adjunk nekik munkát. Mentsük meg nyomorult embertestvéreinket, a cigányokat!

(Kuruc.info)