A nemzetünk vértanúiért és hőseiért

Salzburgban a Hungarista Mozgalom szórványa március 10-én mondatott engesztelő gyászmisét Szálasi Ferenc és a bolsevizmus elleni harcban hősi halált halt összes magyar mártírok és hősök lelki üdvéért. A Makart-téri templomban tartott gyászmisére a salzburgi hungaristák meghívó útján szeretettel vártak minden nemzeti érzésű magyart.

A gyászszertartás alatt a hungaristák mellett a nemzeti emigráció több tagja is lerótta a kegyelet adóját vértanúink iránt.

A mise végeztével a miséző plébános döbbenetes hatású beszédet mondott. Lelket megrázó, szellemet lenyűgöző szavai könnyet csaltak hallgatói szemébe, és mélyből feltörő gondolatai, becsületes magyar szívének visszhangja felejthetetlen élmény volt. Egy magyar ember beszélt, aki nem pártok szekerét tolja — de nem hajlandó megtagadni az igazságot csak azért, mert annak kimondása napjainkban ellenkezik a „realitással”. Egy magyar pap szólt híveihez, aki nem hajlandó pártoskodni a „nem szalonképes” hősök megtagadásával, igazságaik és áldozataik elhallgatásával, de kötelességének tartja pártokon, érdekeken, klikkeken felül és kívül hirdetni, hogy a becsület és vértanúság előtt akkor is meg kell hajolni, ha a mártírok neve nem jó csengésű a becsületet, vértanúságot, hitet kigúnyoló törpe jelleműek előtt.

Íme a gyászmisét követő beszéd teljes szövege:

„Testvérek!

Nem akarok komikussá válni azzal, hogy én beszéljek nektek Szálasi Ferencről. Ti jobban ismertétek őt, mint én, közelebb voltatok hozzá, személyes kapcsolatban álltatok vele. S amikor ti harcoltatok, én egy bácskai plébánia ölén remegtem, híveimmel együtt, a dúló csaták borzalmaitól.

Mégis, nem állhatom meg, hogy egy-két gondolatot ki ne emeljek azokból, amelyek itt a szentmise alatt leptek meg. — Privát beszélgetések közben mondottam többször: egy hibát követett el Szálasi: miért ment haza meghalni? Mentette volna életét! Ma lenne egy fix kristályosodási pont ebben a széteső, laza, önmarcangoló, civakodó emigrációban; lenne egy fix pont, akit vagy nagyon szeretnének, vagy nagyon gyűlölnének. — S most mégis meg kell önmagamat cáfolnom: amit tett, az nem volt hiba! Mert ugyanezt tette az Istenfia is. Lejött az égből a földre, emberré inkarnálódott. Hihetetlenül, szédítően nagy tett, istenien végtelen gesztus. S mégis — céljának végrehajtására nem vett több időt igénybe, mint három évet, de ezt sem egészen. Miért halt meg olyan fiatalon? Miért nem tanította a világot 85—90 éves koráig? Hisz megtehette volna: Isten volt. S miért hallgatott 30 évig? Hisz 12 éves korában már bámulatba ejtette a teológiai iskolák bölcs véneit. — Az isteni eszméknek nem kell az idő érlelése. Az igaz eszméknek pecsét kell, az eszméknek igazolás kell. Az Istenfia meghirdette eszméit: erre elég volt a nem egészen 3 évi tanítás, s aztán rájuk tette szenvedéseivel, vérével a pecsétet. S ez a vér, ezek a kínok, a töviskoszorú és vérizzadás, a megaláztatás és a keresztfa örökéletűvé biztosították Jézus tanait.

De Isten szentjeiben is ugyanezt a módszert követi. Szent Imre herceget elvette a magyar nemzettől, pedig látta, tudta, hogy mekkora szükség lett volna rá emberi bölcsesség szerint. Isten mégis elvette őt és eszményt, ideát magasztosított belőle. És Szent Imre így többet használt a magyarságnak, mert így örök példakép lett. Ha életben marad és elél 70—80 évig, csak saját korára hatott volna.

Szálasi elment. A börtön, az akasztófa, a vértanúság gyötrelmei közt eszménnyé vált, kínjaival tette fel a pecsétet sokat gúnyolt eszméire. Ellenfelei csak nyálazni tudták e tanokat, csak fecsegni tudtak róluk — ő meghalt értük. Ez az áldozat, ez a hősi halál igazolta a hungarizmus eszméit.

Meg kellett halnia, mert nagyon szerette Urát, Istenét, Megváltóját: Krisztust. Meg kellett halnia: nem volt sem a párizsi, sem a londoni, sem a New York-i nagypáholyok embere, nem volt szabadkőműves bizalmi, megbízott, ágens. Sőt, ellenkezőleg: mélyen hívő, hitét praktizáló katolikus volt. Már ez elég volt önmagában arra, hogy akasztófára küldjék őt azok a nyugati páholyok, melyek a Patrona Hungariae tanra Trianonnal és Párizzsal feleltek, melyek a szabadkőműves Benest és kommunista Csehországát tették meg nyugati bálvánnyá.

Közvetlen környezetében élt magyaroktól és itt a mattsee-i és salzburgi osztrák papoktól tudom, hogy Szálasi mily buzgón járt szentmisére, mily példásan végezte el szentgyónásait, mily férfias hittel járult a szentáldozáshoz. Az ő száján a hit és vallás nem üres politikai szólam volt, hanem átélt és praktizált valóság. Börtönében, halála pillanatáig társalgott lelkiatyjával.

Soha el ne feledkezzetek minderről, ti, akik eszméinek apostolai, továbbvivői vagytok. Mozgalmatok alapdogmái közül ki ne engedjétek lopni a pozitív keresztény hitet és ennek alapítóját, a Názárethi Jézust! Legyetek Szálasi Ferenchez e pontban is méltók, ha a szabadkőmíves, ateista Nyugat nem is szeret emiatt titeket.

És legyetek hozzá méltók abban is, hogy önzetlenül szolgáljátok a hungarumot: a magyar hazát, a magyar népet, a magyar kultúrát, a magyar jövőt. Szálasi lelki, jellembeli nagyságát az ő kopott felöltőjével lehet igazán lemérni. Ha igaz mindaz, amit puritán önzetlenségéről hallottam, — pedig nincs semmi okom arra, hogy a tanúskodók szavaiban kételkedjem — akkor leemelt kalappal kell megállni emléke előtt.

Otthon is láttuk, hogy miképpen siettek meggazdagodni az állami kisebb-nagyobb húsosfazekak mellé került „önzetlen” hazafiak. De amit itt nyugaton láttunk és látunk, hallottunk és hallunk, az halálosan kiábrándító. Dollárért minden és mindenki eladó! Dollárért eladták Szálasi ellenfelei és gyilkosai az ezeréves magyar határokat, dollárért írtak magyar múltat piszkoló, nyálazó könyveket, dollárért beálltak — Izaiás szavaival élve (56, 10) — „néma kutyáknak” s hallgatnak, amikor hangosan kellene kiabálniok, dühösen, vészt jelezve kellene „csaholniok”. — S ezek a dollárért mindent eladó ún. magyarok vádolják azt a Szálasit, aki kopott felöltőben volt magyar államfő. De Mussoliniről is tudjuk, hogy vasalt láda számra voltak mesés kincsei, Peronról olvashattuk ugyanezt, Hitler is épített magának egy sasfészket, Sztálin elvette népétől mindenét, Truman pedig hatalmas összegért eladta a LIFE-nak azokat a bizalmas információkat, melyeket a MacArthur ügyet kivizsgáló szenátusi bizottságnak megtagadott: pénzért szívesen eladta azokat a felvilágosításokat, amelyeket a kongresszusnak közérdekből nem volt hajlandó átadni, — ugyanakkor Szálasi Ferenc kopott felöltőben volt államfő.

Legyetek hozzá ebben is méltók. Mutassátok meg a magyarságnak, hogy önzetlenül is lehet a nemzetet, a hazát, a népet szolgálni. S amikor megvesztegetéssel, pénzzel csinálják a világpolitikát, — amikor a bolsevizmus ellen is fegyverek helyett s eszmei harc helyett csak pénzeszsákokat állítanak, — amikor még a levegővel is a korrupció miazmáit és baktériumait leheljük be itt nyugaton, — akkor ti Szálasi Ferenc példáját kövessétek, aki az eszméit nem árulta el pénzért, de azoknak hatalomra jutásából sem csinált magának anyagi előnyöket.

Ellenségeinek pedig azt üzenjük, hogy ne keverjék össze az eszmét a pártban sürgött-forgott egyedek emberi hibáival. Az evangéliumokban, az apostoli levelekben meg Szent hagyományban reánk maradt Jézusi eszméket sem lehet megvetni az egyház kétezer éves történelme folytán élt keresztények emberi hibái és bűnei miatt. Ha úgy gondolják, hogy pártemberek kompromittálták a tiszta, a jó, a becsületes, az igaz eszmét, vagy Szálasi puritán életpéldáját, — akkor ők iparkodjanak ezt az eszmét kompromittálás nélkül szolgálni!

Befejezésül pedig azoknak, akik e szentmisébe is politikumot akarnak belemagyarázni, a következőket mondanám:

a) Szálasi Ferenc engedelmes fia volt a róm. kath. anyaszentegyháznak, hitét, vallását aktívan gyakorolta, a szentgyónásban lelkét rendszeresen tisztogatta, a szentáldozásban Krisztusát hittel magához vette, akasztófájára pap kíséretében ment, utolsó órájára hittel készült: semmi okunk nincs rá, hogy azt a gyászmisét megtagadjuk tőle, mely kijár minden róm. kath. hívőnek, aki bűnbánattal ment ki ebből a világból.

b) Minden civilizált államban az a szokás, hogy az elhunyt államfő halálozási évfordulóján gyászmisét mondanak érte. Ezt megkapta Ferenc József, Károly király is. Semmi okunk nincs arra, hogy ezt a jogot elvitassuk Szálasi Ferenctől, aki a nemzet szabályszerűen, alkotmányosan megválasztott államfője volt.

c) Ferenc József még „Isten kegyelméből uralkodó királynak” vallotta magát, — a parlamentáris jogokat követelő mozgalmat véres háborúval nyomta el, de a kiegyezés után nagystílűen el tudott nézni az aradi vértanúk kultusza s azok évenkénti gyászistentisztelete felett. Úr volt, gentleman és gavallér.

A yaltai, potsdami és nürnbergi demokraták, illetőleg azok szürke kis eszmetársai se nem urak, se nem gentlemanek, se nem gavallérok, mert minden demokráciás jelszavuk és elveik ellenére sem akarnak belenyugodni abba, hogy politikai ellenfeleiket legalább sírjukban hagyják békében pihenni. Az ilyen kötekedők kritikája azonban magában hordja saját ítéletét.

d) Petőfi írja egyik versében: — „Ha nem születtem volna is magyarnak, e néphez állanék én.” — Nos, én nem voltam soha életemben egyetlen politikai párt tagja sem, így Szálasi pártjához sem tartoztam, programját sem tanulmányoztam tüzetesebben. De itt az emigrációban a hungarizmus mellé álltam. Miért? Mert a lepergett 10 év Szálasit igazolta, s nem pedig azokat a nyugati politikusokat, akik őt háborús bűnösnek bélyegezték s kiszolgáltatták a halálra, sem pedig azokat a magyar politikusokat, akik ellenfelei voltak s gyilkosai lettek. A háború utáni politikai irodalom nem Szálasit leplezte le, — nem Szálasira bizonyította rá Kelet-Európa, Kína, Korea, Indokina elárulását, az atombomba titkainak szovjet kézre játszását, a legyőzött, kizsigerelt, halálra gázolt bolsevizmus újra felerősítését és világveszedelemmé fejlesztését, — nem Szálasi a felelős azért, hogy a világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosát: Sztálint ültették Nürnbergben és a kelet-európai népbíróságokon a bírói székbe, nem Szálasi a felelős Tito tömegmészárlásaiért, nem Szálasi kezéhez tapadnak a jugoszláviai és oroszországi megsemmisítő-táborok szörnyűségei, nem Szálasi rendelte el a balti népek kiirtását, nem Szálasi gyilkoltatta le az Oroszországban és a csatlós államokban eltüntetett százezer és százezer hadifoglyot és deportáltat. Szálasinak felróják, hogy az alig 26 éve elrabolt ezeréves magyar határok revízióját hirdette, de gyilkosainak szabad volt a kétezer éve nem létező Izrael revízióját hirdetni és megvalósítani! Szálasi Ferencnek meg kellett halnia azért, mert azt hirdette, hogy az ezeréves határokon belül békés konnacionalizmusban éljen minden fia hazánknak — de hóhérainak szabad volt egymillió őslakó arabot elűzni ősei földjéről s fantáziát elállító nyomorba taszítani.

Hát akkor miért Szálasi a rossz és miért az ő vádlói a jók, akik mind e szörnyűségeket elkövették? Mondjuk ki nyíltan s ne kerteljünk: Szálasinak volt egy nagy politikai bűne, éspedig az, ami McCarthy szenátor, MacArthur tábornok, Chiang Kai Sek generális, Singhman Ree államelnök, ami Franco generális bűne is: s ez a bűn az, hogy antibolsevista volt megalkuvás nélkül! Ha McCarthy, vagy MacArthur, Chiang Kai Sek, vagy Singhman Ree történetesen Budapestnél harcoltak volna a bolsevista hadseregek ellen, akkor őket is felaggatta volna háborús bűnösként Roosevelt és Truman, meg az ő famulusuk, Sztálin. Ezt az antibolsevizmust nem tudták megbocsátani Szálasinak azok, akiknek világtervében — első pontként — szerepel a bolsevizmus diadalra juttatása: a Morganok, a Morgenthauk, a Baruchok, a Kaganovicsok, a Slanskik, a Rákosiak, a Pauker Annák, a Kun Bélák, a Szamuelyk, az atomtolvajok népe — azok, akiknek főgondjuk volt az elmúlt 10 év alatt a bolsevizmusból világhatalmat csinálni, akik az UNO-ból bolsevista világközpontot alakítottak, akik a koreai és a vietnami frontokon saját vezérlőtábornokaikat és saját katonáikat árulták el azzal, hogy a minisztériumok legtitkosabb hadijelentéseit sorra átjátszották az ellenségnek, — akik sajtójukban agyonhallgatják a bolsevizmus szörnytetteit, és még ma is csak a nácik és nyilasok bűnein tudnak háborogni: ezek Szálasi vádlói.

Mi tehát emelt fővel mondunk Szálasiért szentmisét, ha ez ezeknek az ellenfeleknek nem tetszik. Hogy ki a megbélyegzett, az mindig attól függ, hogy kinek a kezében van a bélyegző. Nos, ezeknek a világokat eláruló gengsztereknek kezében nem ismerjük el a bélyegző jogát!

Szálasi Ferenc, itt, a koporsódat szimbolizáló katafalk felett valljuk meg: mi a te bűntársaid vagyunk: antibolsevisták! S akik téged emiatt halálra adtak, azok gyilkosok! Igaz, ennek megvallásához még ma is bátorság kell. Krisztus Jézus akasztófája-keresztje alatt is bátorság kellett ahhoz, amit a jobb lator és a kivégzőosztag századosa tettek, amikor a jelenlevő Főtörvényszék bíró urainak füle hallatára megvallották: Názárethi, te valóban ártatlan vagy, te valóban az voltál, aminek állítottad magadat s amiért bíráid ide juttattak: az Isten Fia, annak a másik országnak Ura — ártatlan Istenember. Bíráid tehát közönséges gyilkosok. Az apostolok gyávák voltak e vallomásra: szétfutottak, remegve bezárkóztak, gyáván megtagadták. A zsidó lator ellenben és a római pogány százados bátran vallomást tettek mellette. A tömeg, mely kínjait élvezte, gyötrelmein mulatott, haláltusáját kikacagta, megkínzott, vonagló, haldokló testét leköpdöste, gúnyvicceket faragott rá, míg a fán függött: mellét verve oszlott szét bitófája alól: ez is tanúskodás volt.

Szálasi Ferenc, te — aki Jézus Krisztust szeretted, imádtad, az Oltáriszentségben magadhoz vetted — sokkal jobban imponálsz nekünk, mint azok, akik ŐT a világból kiűzték és ma is kiűzik, akik Jézust megölték és ma is öldösik, megfeszítették és ma is feszegetik, s akik ma azt a világprogramot vallják, amit a római megszálló haderők főparancsnokának bírói széke előtt ordítoztak: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk — nem kell királyunknak, — el vele, — feszítsd meg őt!!

Szálasi Ferenc: a légionárius utódai már temelletted tanúskodnak, a jobb érzésű latrok is rájöttek már, hogy ártatlanul taszítottak a gyilkos bírák a latrok közé, a gondolkozni nem tudó tömeg is veri már a mellét, s ha egy mindent elpusztító istenítéletes, sziklákat repesztő, eget elsötétítő, sírokat megnyitó, templomkárpitokat hasogató, földrengéses nagypénteki iszonyat végét nem veti a világnak, akkor az eljövendő politikai és történelmi húsvét Téged igazol.”

A beszéd elhangzása után a gyászmise résztvevői megilletődött lélekkel távoztak.

Út és Cél, 1956. március 12.

(betiltva.com)

További képek: Purim-ünnep 1946-ban - így folytatódott