Ezen cikkünket közel 30 ezren olvasták már. Persze belekalkuláljuk az önkéntességen túl azt is, hogy nem rendelkezik mindenki bankkártyával, de ha csak minden ötödik (!), ezen cikket elolvasó ember támogatott volna mindössze egy hamburger/gyros vagy mozijegy árával, hosszú időre megoldódtak volna problémáink és régen összejött volna legalább a szerverünk éves díja.
Ezzel szemben a 30 ezerből mindössze kb. 450-en írtak ezidáig levelet a szerk@kuruc.info címre TÁMOGATÁS tárggyal (ők meg is kapták válaszlevelünket, benne a támogatási lehetőséggel), ráadásul csak negyedük, kb. 110 kedves olvasónk vette a "fáradságot" (körülbelül 2 perc maga a támogatási folyamat) és segítette ténylegesen munkánkat, ismételten köszönjük nekik.
Sokan mondják, hogy nagyon sok az oldalunkon a "szájkaratés" - azaz szavakban, internetes fórumokon nagy a tenni akarás, de amikor tényleg csinálni kellene valamit, akkor alig akad jelentkező. Bár hírportálunkat természetesen egyáltalán nem kötelező anyagilag segíteni, de kíváncsiak voltunk az arányokra, hogy hányan gondolják úgy, hogy érdemesek vagyunk támogatásukra - és hányan váltják valóra ígéretüket.
Ezért még ezen felhívásunk megjelenítése előtt pár héttel csináltunk egy szavazást - olvasóinknak csak egy töredéke szavazott, de itt is kapásból 2600-an (!) gondolták úgy és ígérték meg, hogy segítenének:

2600 támogatóból 110 lett... Legalábbis egyelőre ennyien vannak.
Felhívásunk:
Mint arról részletesen beszámoltunk, a Kuruc.infónak csak az amerikai szervere egy évre kb. egymillió forintba kerül. Kétkedőknek bizonyíték (linkek, cégek, szervertípusok, árak) itt. Tavaly nyáron sikerrel zárult gyűjtésünk, összegyűlt a szerverre való, azóta nem kértünk adományokat senkitől, most azonban szükségünk van ismét olvasóink segítségére.
A Paypal ugyanis felfüggesztette azt a számlát, amit egy olvasónk ajánlott fel az adományok gyűjtésére, az adományokat pedig fél évig, 2011 nyár elejéig visszatartotta. Az indoklás szerint megsértettük a szabályzatukat (gyűlöletkeltés, rasszizmus - a szokásos), magyarán ott tartunk, hogy a kaftánosok már azt is meg akarják szabni, hogy az ember a saját pénzéből kit és hogyan támogathat.
Olvasónk bejelentkezve a Paypal-fiókjába ugyanis ezt a figyelmeztetést találta:

A címére küldött emailben pedig a Paypal megnevezte a gyűlöletkeltő mivoltunkat, mint fő problémát.
Ez nem az első eset: körülbelül két évvel ezelőtt komoly nehézségek árán sikerült megszervezni, hogy bárki támogathasson minket könnyedén, egy emelt díjas SMS-sel, azonban komcsi-zsidó nyomásra alig hogy meghirdettük a dolgot, pár napra rá máris letiltotta a számot a szolgáltató. Pedig az emelt díjas SMS-ekből a szolgáltató zsebébe is ment volna.
Éppen ezért most más módszert dolgoztunk ki a támogatásra, amiről itt azonban semmit nem írhatunk, nehogy ezt is letiltsák, ezért kizárólag emailben tudunk felvilágosítást adni. Aki úgy érzi, hogy megér neki 500 forintot, 1-2 mozijegyet a Kuruc.info, vagy akár többel is támogatni tudna minket, az írjon a szerk@kuruc.info címre TÁMOGATÁS tárggyal, és nem késünk a válasszal, amiben leírjuk a paypalos letiltás részleteit és a támogatási lehetőség(ek)et. Több száz korábbi levélküldőnknek, önkéntes tudósítóinknak, anyagi vagy erkölcsi támogatóinknak magunktól elküldtük már részletes felhívásunkat pár nappal ezelőtt.
A támogatáshoz bankkártya szükségeltetik. Hangsúlyozzuk, hogy a Kuruc.info támogatása az égvilágon semmiféle törvénybe nem ütközik.
Köszönjük segítségüket,
a Kuruc.info szerkesztősége
Korábbi felhívásunk:
Tisztelt Olvasónk, Kedves Bajtársunk!
Lapunk a semmiből, egy garázsból 5 év alatt a jobboldal leglátogatottabb, vezető hírportáljává vált. A százezrekre rúgó olvasótábor, a növekedő igények, a hatalmas adatforgalom azonban folyamatosan növekvő kiadásokkal is jár. Több mint 2 évig egy fillért sem kértünk Önöktől, sőt, mi raktunk csak bele, mert úgy véltük, előbb mutassuk meg, mit tudunk, mit nyújtunk.
2006. február 1-én, indulásunk napján 52, azaz ötvenkettő olvasónk volt, néhány év múlva - minket is meglepve, hiszen kezdetben alig gondoltunk többre baráti "dühöngőnél", belterjes szellemi grundfocinál - egyes időszakokban már 336 ezer találat is érkezett naponta, közel 200 ezer olvasótól. Időközben kinőttük a kispályás, amatőr kereteket, miközben egy közel 24 órában üzemelő, profi hírportál szolgáltatásait kezdtük nyújtani exkluzív értesülésekkel is.
Alulról, önerőből, céges alaptőke, multik és egyebek nélkül építkezve a jobboldalon megelőztünk minden más írott és elektronikus sajtóterméket (a ballibek 98%-át is), heti- és napilapot, online híroldalt olvasottság tekintetében - reklámlehetőségek és médiahátszél nélkül, törvénytelen rendőrállami zaklatások és rövidebb-hosszabb átmeneti lekapcsolások közepette -, a magyar sajtótörténetet átírtuk, s tömegek körében tettük népszerűvé a nemzeti radikális, magyar hazafias eszméket és életstílust. Utóbbi fontosabb a Jobbik győzelménél is, hiszen pártok jöhetnek-mehetnek, ám ha egy sokat üldözött, valódi nemzeti értékrend erőre kap, azt sokkal nehezebb megsemmisíteni.
De vissza körülményeinkre: a hihetetlen érdeklődést, olvasói rohamot, nagyságrendet már nem lehetséges garázskörülmények között állni és kiszolgálni.
A ballib-cionista lapok közül is csupán maroknyi vonz már csak kicsivel nagyobb közönséget, de ennek is anyagi okai vannak (több százmilliós költségvetés, amelyből vígan futja lapcsaládra, fórumokra, tíz-hússzor annyi újságíró eltartására, videomegosztóra stb.). Olvasóink joggal várják el, hogy focihasonlattal élve mondjuk a Bundesliga, italhasonlattal egy minőségi aszú, autós hasonlattal élve egy Mercedes szintjét kínáljuk. És valóban, a Kuruc.info semmivel sem lassabb technikailag még a pénzes cionista félretájékoztató hírportáloknál sem, mi több, egyes vonatkozásokban, használhatóságban felül is múlja azokat. Sok hír csak nálunk lát napvilágot (mert a média például mélyen hallgat a cigánybűnözésről, cigányterrorizmusról, s ha olykor-olykor kivételt tesz, részben az  is annak köszönhető, hogy áttörtük a hazugságok falát, miközben magát a létező jelenséget változatlanul tagadják), rendszeresen rámutatunk a rezsimet szolgáló sajtó hírhamisításaira, sokszor mi  magunk robbantunk ki botrányokat.
Más téren anyagi okokból egyelőre nem tudunk a nem piaci, hanem elvtársi, faji alapon működő nagyobb lapokkal versenyezni (például lapcsalád, ideális munkatársi létszám, videómegosztó, villanyposta-szolgáltatás, tárhely, blogfelület stb.).
A Mercedes szintet tehát egy régi Lada költségvetéséből kell kihoznunk. Csupán egy példa, amely tipikus: a 2 milliárd (!) forintnyi lopott közpénzből és cionista haveri alaptőkével induló, a miénknél végig lényegesen alacsonyabb olvasottságú Zoomnak 312 milliós (!) hirdetési bevétele volt egy év alatt, miközben a Kuruc.info ennek fél százalékát sem hozza össze évente, dacára hatalmas olvasótáborának. Hogy a Zoom.hu ennek ellenére csődbe ment és szétlopták, más kérdés. A Zsindex és társai is évi százmilliókból tájékoztatnak félre. A lényeg, hogy a nagy hirdetőket, multikat itt a megszállt Csonka-Magyarországon az olvasottság és a piaci szempontok kevéssé érdeklik. Ám az  antimagyar, keresztényellenes, hírhamisító lapokat példányszámtól függetlenül teletömnek baráti, törzsi alapú hirdetésekkel, így tartva fenn azt a jelenséget, és gyarmati állapotot, hogy hazánkban a sajtó zöme magyarellenes és alapvetően hazug.
Mint sokak számára ismert, a Kuruc.info az USA-ban kénytelen szerver(eke)t bérelni, szerkesztőséget fenntartani, mindez embert próbáló feladat. Mégis megmutattuk, hogy a piszkos pénzzel és hazugsággal szemben az igazság meghozhatja gyümölcsét. És persze, kezdettől építettünk olvasóink értesüléseire, információira is, nélkülük, Önök nélkül lapunk pályafutása minden bizonnyal jóval szerényebbre sikeredik.
Nagy tőkeerejű hirdetőink tehát nincsenek és egy rendszerváltásig nem is igen lesznek, ezért amennyiben szeretné, hogy továbbra is magas színvonalon szolgáljuk ki Önt és a nemzeti tábort, kérjük, támogassa munkánkat, amennyiben anyagi lehetőségei megengedik. Bajtársi gesztusát előre is köszönjük, magyar kishirdetőink mellett Önre is nagy szükségünk van. Együtt kezdtük, folytassuk is így!
Mi sem természetesebb annál, hogy leülünk a gép elé, megnézzük a leveleinket, majd felmegyünk egy-két hírportálra híreket olvasni. Egy kívülálló azt gondolná, hogy egy hírportált üzemeltetni igazán nem drága dolog.
Mivel a Kuruc.info ugyanúgy szúrja a jelenlegi hatalom szemét, mint az előzőét, kénytelenek vagyunk névtelenségben maradni, szerverünk pedig az USA-ban található (mivel hazánkban lekapcsolnák) - az ottani törvényeknek teljes mértékben meg is felelünk. És mivel ott kissé komolyabban veszik a szólásszabadságot, ezért nem adták ki adatainkat a magyar hatóságoknak, noha maga Gyurcsány és Draskovics többször személyesen járt el ez ügyben, még az FBI-jal is felvették a kapcsolatot.
Magyarországon volt már házkutatás is Kuruc.info-ügyben, nemrég ért véget az a koncepciós per, amiben egy bizonyos M. Balázst vádoltak teljesen alaptalanul azzal, hogy ő a Kuruc.info főszerkesztője. A meghurcoltatás végül a kajmánok számára csak félsikerrel járult: bár bíróság elé citálták az illetőt, másodfokon felmentették.
Ezek után érthető, hogy nem szívesen csinálunk magunkból mártírt, nem rajzolunk a fejünkre célkeresztet, hogy meghurcoljanak pusztán azért, mert leírjuk az igazságot.
A Kuruc.info főszervere évente kb. egymillióba kerül
Milyen költségeink vannak? A dolog a következőképpen működik: több évre előre meg kell vásárolni a Kuruc.info domaint - ez önmagában nem drága mulatság.

Egy komoly, napi közel százezer olvasót kiszolgálni képes szerver külföldön viszont igencsak drága. Korábban a Softlayer nevű cégnél volt a szerverünk az Egyesült Államokban, azonban a kaftánosok nyomására szerződést bontottak velünk mindenféle indoklás nélkül és lekapcsolták szerverünket - így most egy másik cégnél vagyunk.
Sajnos láthatják olvasóink, hogy gyakran vannak rövidebb technikai leállásaink: nehéz üldöztetve, a világ másik végéről, kevés pénzből egy olyan szerverrendszert kiépíteni, ami gördülékenyen képes kiszolgálni olvasóinkat több ezer kilométerrel odébb...
Csak a főszerverünk évente kb. egymillió forintnak megfelelő dollárba kerül. Korábbi szerverhotelünk, a Softlayer cég honlapján lehet megbizonyosodni az árakról: http://www.softlayer.com/dedicated/quad-processor-multi-core/
A két és négy magos szerverek ára havonta 400-800 dollár között mozog átlagosan, ez havi (!) 75-150 ezer forint, nekünk sajnos az olcsóbbak közül kellett válogatnunk. Persze ez is megváltozhat, ha anyagi helyzetünk javul.
Ehhez még hozzájön a domain bérlése, a különféle titkosító programok (amiket muszáj használnunk), hordozható számítógépek és winchesterek, és akkor még nem is beszéltünk egyéb költségeinkről - bár ez utóbbiakat hirdetési bevételeinkből úgy-ahogy ki tudjuk hozni, de a válság sajnos hirdetőinket is elérte.
Egy nyomtatott lap éves díja tízezrekre rúg. Ennek egy elenyésző morzsájából fejenként biztosított lehet a Kuruc.info fennmaradása és fejlődése. Ha úgy gondolja, támogatna minket, írjon a szerk@kuruc.info címre egy levelet TÁMOGATÁS tárggyal, és nem késünk a válasszal, amiben leírjuk a részleteket.
Köszönettel:
Kuruc.info főhadiszállás
Budapest  -Washington