vitéz Meskó Zoltán

„Végre évtizedek után valóra vált az a felfogás, hogy a zsidóság nem felekezet, hanem faj, amely szétszóródva mindenfelé a világon a maga hihetetlen ellenálló képességével és szívósságával több ezer év óta megtartotta a maga fajiságát, de rányomta bélyegét és faji jellegét mindazokra a nemzetekre, amelyekkel együtt élve fokozottabban tudta érvényesíteni a maga faji tulajdonságait és célkitűzéseit.”

Elnök: Napirend szerint következik az igazságügyi, és közjogi bizottság együttes jelentése alapján a házassági jogról szóló 1894:XXXI. tc. kiegészítéséről és módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottságok együttes jelentését felolvasni szíveskedjék.

Tarányi Ferenc jegyző (felolvassa a bizottságok jelentését).

Elnök: Szólásra következik vitéz Meskó Zoltán felsőházi tag úr ő méltósága.

vitéz Meskó Zoltán: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen t. Felsőház! A házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről és módosításáról rendelkező törvényjavaslat egy régen fennálló és a magyarságot vérségileg veszélyeztető helyzetet óhajt megszüntetni. Mint ilyent a legmelegebben kell üdvözölnie minden magyar embernek ezt a javaslatot, amely alkalmas arra, hogy egy áldatlan állapotot küszöböljön ki, hogy a magyar nemzetet fajilag megmenthesse. Fajvédelmi javaslatnak is szokás ezt a javaslatot most már nevezni. A képviselőház az eredeti törvényjavaslaton bizonyos változtatásokat már eszközölt és ezekkel a változtatásokkal enyhítést kívánt megvalósítani.

A javaslat négy részre oszlik, éspedig a házasságkötés előtt szükséges orvosi vizsgálatról, a házasodási kölcsönről, a házasság megtámadására és felbontására vonatkozó rendelkezésekről és végül a nemzsidó és zsidó házasságkötésének tilalmáról szóló részre. A képviselőház már részben módosított törvényjavaslatot fogadott el, amelyet az igazságügy-miniszter úr is magáévá tett. A felsőház igazságügyi és közjogi bizottsága a törvényjavaslaton újabb módosítást eszközölt és pedig a 9. § eredeti szövegével szemben szótöbbséggel elfogadott egy módosított szöveget, amelyet a felsőház elé terjeszt elfogadásra. Úgy érzem, hogy ezt nemcsak én, hanem a felsőház nagy többsége sem teszi és teheti magáévá. Amidőn az igazságügy-miniszter úr alaposan megindokolt törvényjavaslatát előterjesztette a képviselőházban, de a felsőház együttes bizottságában is, előtte állottak a múltak tapasztalatai. Az igazságügy-miniszter úr a múltak tapasztalataiból okulva és figyelemmel azokra a gyakorlatban is állandóan előfordult nehézségekre, amelyek a két zsidótörvény után is a végrehajtás során, de a földbirtokreform zsidó földjeire és azoknak kisajátítására vonatkozólag is ismételten adódtak és amelyek igazolták őt, fontos nemzeti, fajvédelmi okok tekintetbevételével olyan törvényjavaslatot alkotott, amely kizárhatja azt a burkolt, homályos, félremagyarázható és kibúvókkal teli törvényalkotást, amely a már említett törvényekből adódott.

Vitéz Meskó Zoltán dr. (Országos Orvosi Kamara) 1875-ben született Kolozsvárott. Római katolikus, nős, nyug. honvéd orvostábornok. Családja Árva megyéből származott másfélszáz évvel ezelőtt Erdélybe. Középiskoláit Kolozsvárott és az egyetemet is ugyanott végezte, ott avatták orvosdoktorrá. Katonai szolgálatát közben Bécsben teljesítette és 1898-ban a volt közös hadsereg főorvosa lett, s 1908-ig több osztrák és horvát helyőrségben szolgált. 1908-ban a magyar királyi honvédséghez helyezték át és a világháború kitörésekor mint a magyar királyi 21. honvédgyalogezred ezredorvos-főnöke vonult a harctérre. Részt vett mint ezredorvos-főnök 1914–15 telén a nehéz kárpáti harcokban és a kolerajárvány idején elsőnek létesített kolerakórházat. Később a 38. hadosztály egészségügyi intézetének vezetését vette át, azután ugyancsak az orosz és az olasz fronton a 38. honvédhadosztály egészségügyi főnökének nevezték ki. A világháborút követő összeomlásig megszakítás nélkül harctéri szolgálatot teljesített. Hadikitüntetései a Ferenc József-rend tiszti és lovagi keresztje a kardokkal, az ezüst és bronz katonai érdemérem a vitézségi érem szalagján a kardokkal, a német Vaskereszt III. osztálya, a Vöröskereszt tiszti keresztje, a Károly-csapatkereszt és a hadiérem. Már a háború előtt megkapta a koronás arany érdemkeresztet, az 1898. és 1908. évi emlékérmet, a 25 éves katonai szolgálati jelvényt, harctéri szolgálataiért pedig a kormányzó utólag a katonai érdemérmet a Vaskoronarend kicsinyített jelvényével adományozta részére, továbbá a honvédség megszervezése körül szerzett érdemeinek elismeréséül a Magyar Érdemrend-középkeresztjét. Az összeomlás után Kolozsvárott az ott lévő összes hadikórházak vezetésével bízták meg, és ezeket a nagyméretű intézeteket az erdélyi kormánybiztosság és a székely hadosztály elvonulása után, 1918 karácsonyán túl, a román megszálló csapatok bevonulása után is – rengeteg megpróbáltatás közepette –, 1919 március közepéig vezette, amidőn a románok fegyveres erőszakkal vették el az utolsó és egyetlen ottmaradt katonai intézményt. A kényszernek engedve, amit a helyszínen felvett jegyzőkönyv is bizonyít, adta át az utolsó kolozsvári magyar katonai intézményt. Azután még sok zaklatásnak tették ki, amíg 1919 őszén a magyar kormány utasítására Székesfehérvárra nem vonult, hogy honvédorvosi működését folytassa. Később Szegedre helyezték át előbb kórházparancsnoki minőségben, majd a szegedi vegyesdandár egészségügyi főnöke lett, és 1926-ban nevezték ki orvostábornokká. A honvéd-főparancsnokság 1925-ben a honvédség képviseletében a genfi Nemzetközi Vöröskereszt-konferenciára küldte ki. 1928-ban saját kérelmére nyugállományba helyezték. Azóta főleg orvostársadalmi és közegészségügyi vonatkozásban vett részt a közéletben. Az Orvos-Szövetségnek elnöke, a Frontharcos Szövetségnek társelnöké, Szeged város törvényhatósági bizottságának tagja, a MOVE díszelnöke, 1936-tól kezdve a szegedi kerületi Orvosi Kamara elnöke, az Egyetemi Barátok Tudományos Egyesületének egyik elnöke és még sok más társadalmi egyesületnek vezető tagja. Az Országos Orvosi Kamara 1937-ben választotta meg felsőházi tagjának. Hogy ezek ilyenek voltak, azt beismerte néhai boldogemlékű Teleki Pál gróf volt miniszterelnök úr, de az igazságügy-miniszter úr is és Teleki Mihály gróf volt földmívelésügyi miniszter úr is itt a nagy nyilvánosság előtt, a képviselőházban és a felsőházban is. Miután megítélésem szerint nem lehet célja és szándéka a felsőháznak újra kivételezésekkel telt törvényt hozni, sőt ennek alátámasztására egy esetről-esetre működő bizottságot is alkotni, – amiként ezt a kivételezések elbírálására már a zsidótörvény megalkotása során is szándékolta, – ennélfogva annak a megállapítására, hogy ki zsidó és ki nemzsidó, mert ennek a törvényben kell lefektetve lennie félremagyarázhatatlanul, a módosítást semmi esetre sem fogadhatom el. Örömmel üdvözlöm Fischer Béla és Viczián István felsőházi tag uraknak az együttes bizottságban elmondott értékes felszólalásait, úgyszintén az igazságügy-miniszter úrnak tárgyilagos, következetes állásfoglalását, amelyben ragaszkodott az általa benyújtott törvényjavaslathoz. Hogy az együttes bizottság a törvényjavaslathoz bizonyos tekintetben még ma is inkább felekezeti, mint faji kérdésnek tekinti, emellett szól az a tényállás, hogy a tervbe vett és javasolt bizottságba a tagok közül hármat a keresztény felekezetek vezető-személyiségeiből óhajt kijelölni. Mélyen t. Felsőház! Méltóztassanak megengedni, hogy én egy 21 év előtti kérdésre és fontos ügyre térjek vissza. A Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete több mint 21 esztendővel ezelőtt komoly időkben, a kommunizmus nehéz óráiban alakult meg és fektette le a magyar fajvédelem alapelveit és azóta ebben az irányban dolgozik, küzd a magyar faj tisztaságáért és a magyar nemzet fokozottabb érvényesüléséért. Elmondhatjuk, hogy nemzetközi vonatkozásban úttörő volt a magyar keresztény orvosi rend és azok az eszmék, amelyek világeszmékké lettek, ott születtek meg a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületében, tehát nem idegen eszmék importja, hanem kifejezetten saját magyar szellemi termékek ezek, amelyekért csak hála illeti meg azokat, akik itt úttörők voltak, mint Avarffy, Bársony, Kéthly, Ritoók, Csilléry, Orsós vagy vitéz Csík és még igen sok más érdemes orvosi vezető egyéniség. Ezektől merész kiállás volt ezeket az elveket hangoztatni és ezek mellett színt vallani, hiszen tudjuk, hogy kik uralkodtak akkor, kik tobzódtak és kik irányították ennek a szegény nemzetnek a sorsát. Végre évtizedek után valóra vált az a felfogás, hogy a zsidóság nem felekezet, hanem faj, amely szétszóródva mindenfelé a világon a maga hihetetlen ellenálló képességével és szívósságával több ezer év óta megtartotta a maga fajiságát, de rányomta bélyegét és faji jellegét mindazokra a nemzetekre, amelyekkel együtt élve fokozottabban tudta érvényesíteni a maga faji tulajdonságait és célkitűzéseit.

Magyarország ebben a tekintetben eldorádója, paradicsoma volt és sok tekintetben még ma is az a zsidóságnak. Közel száz esztendeje annak, hogy a zsidóság minden jogot élvez. Elérte mindazt, amit az állam bármely polgára emberileg elérhetett, sőt fokozottabban érvényesült és számarányához mérten túlzottan elfoglalt minden helyet, megszállt olyan területeket, amelyeken hegemóniát és monopóliumot is élvezett.

Évtizedes könnyelműség és nemtörődömség eredményeként ma ott állunk, hogy három év óta kísérletezünk, küzdünk és vergődünk, keressük a megoldás lehetőségeit, hogy megtaláljuk azt a formulát, amely a magyar faj megmentése által megszüntetheti azt a kétségbeejtő helyzetet, amelyben a nemzet szenved, hogy a nemzet végre saját portáján úr lehessen.

Mélyen t. Felsőház! Igen szomorú és nagy gyengeségre valló tény az, hogy amidőn a világ és benne a magyarság a legkomolyabb élethalál-harccal egyenlő küzdelmet folytat és amidőn az ősi magyar fegyver újra nagy és nehéz küzdelmet vív orosz földön a bolsevizmus ellen, akkor a zsidókérdés immár három év óta harmadszor kerül a magyar parlament elé. Bizony, amikor ez a kérdés első ízben került a parlament elé, akkor kellett volna radikálisan, egyenes, nyílt, félre nem érthető módon megoldani, nem pedig homályos, kibúvókkal teli törvényt hozni és azzal a zsidókérdés megoldását elodázni. Igen szomorú, hogy nemzeti, gazdaságpolitikai, faji és szociális problémák, országos fontosságú ügyeink állandóan elodáztatnak a zsidókérdés és a zsidó ügyek miatt.

Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, – hiszen magunk tapasztaltuk és végigéltük a kommunizmust – hogy a zsidóság világvonatkozásban ma is milyen nagy szerepet játszik.

Az úgynevezett demokrácia védelmében Litvinov, ennek angol sógora, Eden (Szüllő Géza: Nem sógora! Sohasem volt sógora! Ez rágalom! Finkelsteinnek semmi köze nincs Edenhez!) és egész sora a nemzetközi vonatkozásban ezen a téren nevezetes egyéniségeknek szerepel és intézi nemzetek sorsát. Ha nehézségekkel jár is, de meg kellett volna oldani ezt a problémát.

Sokan azt mondják, hangoztatják és olvashatjuk a demokrácia védelmében álló hazai újságokban is, hogy a zsidóság elvesztette életlehetőségeit és szenved, hogy minden területen vissza van szorítva, hogy megélhetése forog kockán és hogy közel 800.000 ember sorsáról kell döntenünk, nem is szólva arról, hogy a statisztika megállapítása szerint állítólag közel 200.000 félvér sorsáról is.

Ezzel szemben meg kell állapítanunk, hogy a nemzet nagy érdekei, a magyar faj jövője, az ország jobb sorsa, Európa újjárendezése, az új szellem, amelyben a magyar nemzet nacionalizmusa is kell, hogy érvényesüljön, parancsolólag mielőbbi éspedig végérvényes megoldást sürget ezekben a kérdésekben.

Sokan azt mondják, hogy ez a törvényjavaslat sok tekintetben a már régen beharangozott harmadik zsidótörvényt előzi meg, előbb azt kellett volna tető alá juttatni. Bármiként is áll a helyzet, ha ebben a tekintetben lehetnek is elvi kifogások, a fontos az, hogy a vegyes-házasságok kérdése végre mielőbb megoldassék. Megoldást kíván ez a kérdés egyéb vonalakon is, minden hivatási ágban is. A nemzeti eszmének kell győzedelmeskednie és nem engedhető meg az a lépten-nyomon tapasztalható, egyenesen sértő, sokszor fölényes, sokszor fennhéjázó viselkedés, amelyet a zsidóság egy része még ma is kifejezésre juttat. A szerénység a zsidóság jórészének sohasem volt faji tulajdonsága, alkalmazkodni azonban tudtak és tudnak és ez az alkalmazkodás azt a látszatot keltheti, mintha nemzeti vonatkozásban teljesen átalakulnának és átalakulni készek volnának. Szomorúan tapasztaljuk ezt a helyzetet, különösen a mi szép fővárosunkban, amely elvesztette magyar jellegét (Ellenmondások.) és még sok idő kell ahhoz, hogy ezek a tünetek és jelenségek megszűnjenek.

Mindenki tisztában van azzal, hogy a zsidóság kérdése világprobléma, amelynek megoldása a világ nemzeteinek és fajainak egyformán várva-várt óhaja, de a zsidóságnak is érdeke, amely éppen szétszórtsága mellett kénytelen évszázados küzdelmet folytatni és nem tud nyugvópontra jutni, mert nincs önálló saját otthona. Pedig ez a végcél és ezt mint önálló faj el nem vitathatólag jogosan meg is követelheti. Alig több mint 17 millió zsidó van a világon: elég nagy szám ahhoz, hogy önálló állami életet élhessen. Ez a nagy szám szétszórva a világba, nagyobb tömegekben főként ott gyökeresedett meg, ahol jobban tudott érvényesülni. Ezek közé az országok közé tartozik különösen Magyarország. Olyan vérségi kapcsolatok és érdekeltségek keletkeztek, amelyek nemcsak ennek a törvénynek a megvalósítását, hanem a zsidótörvény olyan megoldását és megalkotását is megakadályozzák, amely megfelel a mai kor szellemének és igényeinek, de a magyarság érdekeinek is. Sokan azt mondják, hogy megoldhatatlan ez a kérdés Magyarországon, vagy csak úgy oldható meg, hogy mindenkit kivételezünk; hiszen már arról is szó esett, hogy ne minősíttessék zsidónak az sem, akinek három nagyszülője zsidó. A törvényjavaslat indokolásában az igazságügy-miniszter úr, mint a leghivatottabb tényező, azt mondotta, törekednünk kell arra, hogy a magyar nemzet faji tisztasága megóvassék erősen eltérő fajokkal való vérkeveredéseiktől, amelyeknek természeti következményei csak további keveredéstől mentes több nemzedéken keresztül oszlanának el. De azt is mondja, hogy a nemzsidó és zsidó házasságok iránt érzett társadalmi ellenérzés és a zsidók társadalmi és gazdasági visszaszorítására irányuló jogszabályok sem bizonyultak elegendő visszatartó erejűeknek a nemkívánatos fajkeveredés megakadályozására.

Ez alkalommal ismét akörül forog a vita a felsőházban és forgott a felsőház bizottságaiban, hogy ki tekintessék zsidónak. A parlamentarizmus elve, hogy kettős kamarai rendszer mellett, mint nálunk is, a képviselőház és a felsőház egyforma jogokkal és kötelességekkel hozzák a törvényeket a nemzet érdekeinek szemmel tartása mellett. A felsőháznak szuverén joga – és ezt senki el nem vitathatja, – hogy a képviselőház által elfogadott törvényjavaslatok felett a maga jogos kritikáját gyakorolva, természetesen azok megváltoztatását is megkívánhassa. Amidőn azonban a nemzetnek, a magyarságnak vitális érdekei forognak kockán és a képviselőház a nemzet összességének közóhaját kifejező törvényjavaslatot juttatott el a felsőház elé, amely, alapos megfontolás és vita után már módosítva jut a felsőház plénumába, úgy érzem, hogy itt komoly megfontolás tárgyává teendő a döntés.

Enyhíteni óhajt a felsőház a képviselőház által elfogadott javaslaton. Ha a felsőház ezt megteszi és a nemzet képviseletével, a képviselőházzal szemben olyan újabb enyhítést óhajt megvalósítani, amely a nemzet hatalmas többségének felfogásával és óhajával, ellenkezik és szembenáll, akkor ez csak újabb tápot adhat arra, hogy a felsőházba vetett hit és bizalom fokozottabban megrendüljön (Mozgás. – Farkasfalvi Farkas Géza: Nem rendült meg!) és a felsőház létjogosultsága jelenlegi összetételében komoly megfontolás tárgyává tétessék. (Élénk ellenmondások a Ház minden oldalán. – Farkasfalvi Farkas Géza: Sőt abba vetik az emberek a reményüket!)

Nyilvánvalóan minden magyar ember a nemzet javára legjobb megoldást akarja. Másrészt tudatában vagyunk annak, hogy egyéni és családi keserűségek és sérelmek adódnak és adódni fognak. De mindez el kell, hogy törpüljön a nemzet nagy érdekei mellett. Sajnos, az utódoknak kell szenvedniök a magyarság politikai vezetőinek és irányítóinak előre nem látása miatt és ma kell új törvényekkel jóvátenni a múltak bűneit, (Zaj.) amelyekért elsősorban azok a felelősek, megítélésem szerint, akik ezt a helyzetet teremtették, és nem a zsidóság. (Szüllő Géza: Tisza Istvánnak és Wekerle Sándornak is volt annyi esze, mint a mostaniaknak!)

A javaslat célja a fajnemesítés, a mennyiségi és minőségi javítás, a családvédelmi és egészségvédelmi szempontok mérlegelésével. A kötelező orvosi vizsgálat, amely a házasságkötést megelőzi, a javaslatnak legfontosabb pontja. Kétségtelen nemzeti érdek, hogy az egészséges utódlás minőségileg és mennyiségileg is biztosíttassék. Ez mindenesetre nehéz és nagy probléma. Helyes lenne a házasság előtti orvosi bizonyítvány kiadására nemcsak a tisztiorvost hatalmazni fel, mert ez kissé körülményes és hosszadalmas volna, hanem az összes hatósági orvosokat, kórházakat, klinikákat is úgy, amiként azt a javaslat a honvéd-orvosok és honvédkórházak részére nagyon helyesen biztosítja.

Nemcsak a tuberkulózis és a luesz azok a betegségek, amelyek az egészséges nemzedékre kihatnak és károsak, hanem a gyógyíthatatlan elmebetegségek esetében is az a nemzeti és fajvédelmi érdek, hogy az ilyen egyedek a nemzetet ne szaporítsák utódokkal. Ilyen elme- és idegbántalmak és állapotok többek közt az epilepszia, a chorea, az örökléses vakság és örökléses süketség, a mánia és az egyéb elmebántalmak egész sora. Kétségtelen, hogy ezeknek megállapítása, minden kétséget kizáró módon való megfigyelése hosszabb időt igényel és sok nehézséggel jár. Ezért az örökléses betegségek nyilvántartása megköveteli, hogy központi adatgyűjtő állomás szerveztessék és országszerte családi kataszter is állíttassék fel. (Szüllő Géza: Helyes!) Ennek a fontos kérdésnek fokozottabb ébrentartása a nemzetegészségügyi, népesedéspolitikai és öröklési tudományok erőteljesebb művelését is kívánatossá tenné az egyetemeken. Közel 50.000 gyengeelméjű ember van ebben az országban és közel 100.000 csaknem gyengeelméjű, illetőleg gyenge tehetségű egyén; az intézetileg és családilag ápolt elmebetegek száma 20.000, ezenkívül 50.000-re tehető azoknak a nemibetegeknek a száma, akik egyben fertőzők is. Ezek ellen tehát minden rendelkezésre álló eszközzel küzdeni kell, hogy meg tudjuk, menteni magyar fajtánkat az elkorcsosodástól.

A törvényjavaslat a sterilizálás kérdésével sem foglalkozik. A kifejezett, sokszor ön- és közveszélyes elmebetegségek eseteiben igen kívánatos volna a kötelező sterilizálás. Ez nemzeti érdeket képvisel és már igen sok államban meg is valósíttatott. Erre nálunk talán későbbi időpontban kerülhet majd sor.

A kötelező orvosi vizsgálatot sokan veszedelmesnek tartják és azt állítják, hogy elegendő lett volna a tanácsadásnak a bevezetése. Ennek ellene kell szólnunk, mert az bizonyos, hogy sok nehézség adódik az első időkben, addig, amíg az ország lakossága ezt az új rendelkezést megszokja. De az is bizonyos, hogy ha az ifjúságot kellőképpen felvilágosítjuk és az egészségtant fokozottabb mértékben fogjuk oktatni az iskolákban, továbbá a népművelés terén is folyni fog az egészségtannal kapcsolatos nevelő oktatás, amelynek keretében a kérdéseket kellőképpen megvilágítják, akkor mindenki a maga és családja jól felfogott érdekében szívesen eleget fog tenni a törvényes rendelkezéseknek és ha gyógykezelésre szorul, – amit egyébként nemibetegségek és tuberkulózis esetén a törvény elő is ír – annak alá fogja magát vetni, mielőtt házasságot köt. Egyedül a nemi megbetegedések következtében közel 30.000-re tehető évenkint az elmaradt születések száma. Pontos nemzeti és honvédelmi érdek fűződik ahhoz, hogy ez a kérdés a törvény megalkotásával radikálisan oldassék meg.

Azt mondják, hogy a tiltott esetek szaporítani fogják a házasságon kívüli együttélést és a házasságon kívüli törvénytelen gyermekek számát. Ez erkölcsi és lelki vonatkozású kérdés. Szeretném hinni és bízom abban, hogy a házasulók saját érdekeiket és eljövendő boldogságukat is mérlegelve, nem fognak erre a téves útra lépni és egészségesen fognak a családi életbe belépni.

A törvényjavaslat második igen fontos pontja a házassági kölcsönről szóló rész, amely a nemzet megerősödését szolgálja és a népszaporodás tekintetében óhajt segítséget nyújtani. A nép- és családvédelmi alap volna hivatva arra, hogy a szükséges összegeket biztosítsa. Ezen a téren nem lehet és nem is szabad takarékoskodnia egy olyan nemzetnek, amelynek népszaporodási indexe már olyan kicsi, mint a mienk. Mi a népszaporodás terén csak olyan törvényeket hozhatunk, amelyekkel minden rendelkezésre álló eszközzel elősegítjük a családalapítást. A megnagyobbodott országban közel 110.000–120.000 házasságkötésre számíthatunk, amelynek körülbelül 52%-a a 20–35. életév közti házasulandókra esik. Mintegy 50.000 házasságkötésről lenne tehát szó, amelynél a házasulók támogatásáról szó lehetne. Ha azonban ebből leszámítjuk azokat a családalapításokat, amelyek nem szorulnak segítségre, akkor mintegy 25 millió pengőre kell gondolnunk, mint amely összegnek rendelkezésünkre kell állnia abból a célból, hogy a házasságkötőket megsegítsük. Példa erre két hatalmas nemzet, a nagy német nemzet és a fasiszta olasz állam hasonló törvényei és azok eredményei. A születések száma mindkét államban rohamosan emelkedett, ami az illető nemzetek megerősödése szempontjából alig értékelhető kellően.

Szerény megítélésem szerint a házassági kölcsön még mindig nem elegendő annak a fontos nemzeti érdeknek a megvalósításához, amely a törvényjavaslat célja, hogy tudniillik a magyar faj szaporodása megfelelő mértékben valóra váltassék. Maga az a tény ugyanis, hogy egy kölcsön lehetővé teszi egy házasság megkötését, illetőleg egy család megalapítását, még nem elegendő egy többgyermekes család megélhetésének biztosítására. Ez különösen a kötött illetményekből élő családokra vonatkozik, például az állami és magánalkalmazottakra, de vonatkozik a szabad pályákon működő kisebb dotációjú egyénekre, iparosokra, vagyontalan és nincstelen földmívesmunkásokra is. Ezen a téren még sokat kellene tenni, mégpedig a nagyjövedelmű, magasabb állású nőtlen egyének fokozottabb megterhelésével, a hadmentességi adó nagyobb mérvű bevezetésével; ebből adódnék egy olyan alap, amely a további megsegítést lehetővé tenné és biztosíthatná. Itt lehetne igénybe venni és felhasználni a jövedelemhalmozást, az úgynevezett mamutjövedelmek megállapítása után ma már elmaradhatatlanul az állam javára szóló összegeknek igénybevételét és biztosítását is.

A törvényjavaslat egyik pontja a házasság megtámadásáról, illetve felbontásáról szól. Erre vonatkozóan szerény megítélésem szerint, amit egyébként már mások is hangoztattak, kívánatos volna, hogy a nemzsidók és zsidók között kötött házasságok felbontása könnyebbé tétessék. (Zaj. – Szüllő Géza: Mint szentség!) Örömmel kell üdvözölnünk Közi-Horváth József pap-képviselő bölcs elgondolású javaslatát, amely az egész liberális házassági jog reformját sürgeti. A zsidóvallás recepciója és a polgári házasság bevezetése teremtette meg a mai áldatlan állapotot, (Úgy van! Úgy van!) amelyet végre korrigálni kell. Kívánatos volna a keresztény vallásfelekezetek közötti reverzális-kérdés megnyugtató megoldása is.

A törvényjavaslat utolsó, egyben legfontosabb pontja a zsidók és nemzsidók közötti házasságkötések tilalma. Beszédem során ezzel a kérdéssel, illetve a zsidóproblémával magával foglalkoztam, úgyhogy a továbbiakban most már csak általánosságban óhajtok erre a kérdésre kitérni. Meg kell állapítanunk, hogy még 1939-ben is 743 házasság köttetett zsidók és nemzsidók között; az utóbbi hetekben pedig feltűnően, egyenesen meglepetésszerűleg oly sok házasság köttetett zsidók és nemzsidók között, – amióta a kormány a vegyesházasságot megszorító törvényjavaslatot a parlament elé hozta – hogy az egyenesen kétségbeejtő. A fajfelfrissítés közismerten helyes és kívánatos, de csak az olyan fajok keveredése, amelyek a nemzet jövője szempontjából előnyösek. A magyarságtól teljesen fajidegen a zsidó faj s az ilyen vérkeveredést hátrányosnak mondja ki maga a törvényjavaslat és annak indokolása is.

A javaslat a magyar nemzet fajnemesítését és a további vérségi keveredés hátrányait óhajtja korlátozni és megszüntetni. Sajnos, ebben a tekintetben ma már olyan tények előtt állunk, amelyeken változtatni és a megtörtént eseményeket, a nem kívánatos vérkeveredéseket meg nem történtté tenni nem áll módunkban.

A törvénytelen, éspedig a házasságon kívüli vérkeveredést ez a törvény nem fogja megváltoztatni, mert nem foglalja magában azt az igen fontos részt, hogy a zsidók és nemzsidók közötti nemi érintkezést megtiltsa és megakadályozza. Kereken negyvenezer törvénytelen gyermek születik évenként ebben az országban. Ebből a statisztika – mert hiszen Kováts Alajos adatai csak megbízhatóak – 60–70 százalék félvért állapít meg. Természetesen ebben a tekintetben a városok járnak elöl s magától értetődően Budapest az első. Kívánatos volna a háztartási alkalmazottakra nézve törvényesen szabályozni azt, hogy 40 éven aluli keresztény háztartási alkalmazott csak kereszténynél szolgálhat. (Helyeslés.) Ez talán a bekövetkező zsidótörvénynek jutna osztályrészül.

Mélyen t. Felsőház! Kijelentem és hangoztatom, hogy a legmesszebbmenőleg távol áll tőlem minden animozitás és gyűlölködés. Akkor, midőn magyar fajtám és nemzetem érdekében, mint orvos, egy hosszú élet tapasztalatait leszűrve, elmondtam mindazt, amit kívánatosnak tartottam, abban a reményben, hogy ezzel kötelességemet teljesítettem ezen a helyen, ahová engem a keresztény magyar orvosi rend bizalma állított. A képviselőház által elfogadott törvényjavaslatot, mint amely a nemzet vitális érdekeit szolgálja, amely a nemzet összességének igazi, nyílt közóhaja és amelynek megvalósítását jogosan sürgeti és el is várhatja, elfogadom úgy általánosságban, mint részleteiben is, mert hiszen ennek szükségességét saját testén tapasztalhatta és tapasztalja ez a nemzet; de elfogadom azért is, hogy végre megszűnjék egy olyan áldatlan állapot, amely ma ennek a nemzetnek faji jellegét mindinkább elhomályosítja, veszélyezteti és ősi eredeti jellegétől is megfosztja. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.)

Kapcsolódó: "A zsidó baktériumok veszedelmességét nemcsak a mennyiségük, hanem a minőségük is meghatározza"