Elhitték a kedves olvasók?... A tapasztaltabbak bizonyára nem, hiszen megszokhatták, hogy mióta a zsidóság kedvenc államformája, a demokrácia ránk köszöntött, a választott nép naponta követeli a magyaroktól, hogy határolódjanak el egymástól valamely nekik nem tetsző kijelentés vagy tett miatt (s az ostoba gojok többnyire meg is teszik ezt, versengve nyalva az őket egymással szembefordítók hátsóját), de ők saját fajtársaikkal soha nem tennének ilyet. Lehet az Kertész, Regős, Spiró vagy bárki, gyalázhatja bármilyen útszéli módon az őket befogadó, nekik gazdatestet biztosító magyart, csak egy számít: közülük való legyen, aki elkövette. És akkor hallgatnak, mint a sír, reménykedve (vagy éppen cselekedve is annak érdekében), hogy minél hamarabb felbukkan valamilyen antiszemita jelenség, s ők ismét félreverhetik a harangot, kedvenc témájukra terelve vissza a szót.
Pedig magának a zsidóságnak lenne érdeke, hogy ilyen esetekben vezetői kiadjanak egy közleményt, melyben leszögezik: ők a békés együttélés hívei, tisztelik a magyar népet, államot és kultúrát, s nem az ő véleményüket tolmácsolja, akik ezek ellen nyilvánul meg. Jelen esetben köszönetet mondanának Horthynak, hogy amíg más államokban pogromok tizedelték a zsidóságot, itt ártalmatlan és be nem tartott zsidótörvényeket hoztak, a kormányzó pedig a hadsereg erejével védte meg a fővárosi zsidókat. Leszármazottaik ezért hálával emlékeznek a kormányzóra - állhatna a soha meg nem születő közleményben -, és elhatárolódnak az olyan, magukat zsidónak valló, és így a zsidóság nevében cselekedni látszó személyektől, akik az őket védelmező politikai szereplők emlékét gyalázzák meg.
Ez lenne a zsidóság érdeke, ha azt szeretné, hogy ne azonosítsák a fent említett magyargyűlölőkkel. Ha azt szeretné. De az örökös, cinkos, egyetértő hallgatás alapján nem tudunk másra következtetni, csak arra, hogy egyetértenek a magyargyalázással - ami nem meglepő azok számára, akik tudják, mit tanít a Talmud a nem zsidó népekről.

Különvélemény: koszorú a Horthy család kriptájában - vajon egy vagy két zsidó álláspontja ez?
Felkerestük a Mazsihisz és az Élet Menete Alapítvány honlapját, hogy megnézzük, nem tévedünk-e legalább ebben az egy esetben.
S mit ad Jahve, találtunk is tiltakozást mindkét honlapon. Íme:
Az Élet Menete Alapítvány tiltakozása!
Vona Gábor a szélsőséges és uszító parlamenti párt elnöke a magyar élet menetének nevezte rendezvényüket.
Az Élet Menete Alapítvány kuratóriuma határozottan tiltakozik!
Vona „Úr” !
Zsidózni sokféleképpen lehet. Magyar élet menetének nevezni egy jobbikos rendezvényt több mint ízléstelen. Ez az összehasonlítás meggyalázza a meggyilkolt zsidó és nem zsidó vallású magyarok emlékét egyaránt. Nekünk 1944. tegnap volt. A honi szélsőjobb, úgy látszik, nem fogy ki az ötletekből. A Tiszaeszlári vérvád után most az élet menetét fordítja visszájára: a nácik és a nyilasok áldozatait gúnyolja ki otromba és politikai célzatossággal.
A megöltek emlékét idézve határozottan tiltakozunk!
A gyilkosok szellemi utódai ne a holtakat gyalázzák. Magukra gondoljanak, s talán az örökkévalóra, ha egyáltalán még bízni akarnak az emberi tisztességben.
A 10 éves magyarországi működésünk során, az Élet Menete Alapítvány elnyerte méltó helyét a náciknál is! Egyszerűen ellopták a nevünket. Mert nekünk nem kell hangoztatni, magyarok vagyunk. Mi élet menetesek itt élünk, elfogadjuk egymást, a másikat! Ez a mindenkori Magyarország nagyságának alapja.
Náciknak nincs helye közöttünk!
Ez az ország közel 1.000.000 II. Világháborús áldozatának halálsikolya!
Mi továbbra is, emelt fejjel fogunk emlékezni és tiltakozni a rasszizmus és antiszemitizmus ellen a jövőben is tisztességes emberek társaságában az Élet Menetén, Budapest utcáin és az Auschwitz-Birkenau haláltáborok helyszínein egyaránt!
Ez ellen tiltakoznak hát. Percenként. Az Élősködők Menetének honlapján közvetlenül ez alatt található egy másik tiltakozás is, az ellen, hogy a himnuszgyalázó Székhelyit nem akarták engedni fellépni közpénzen Egerben. Azóta "megoldódott a dolog": jött a szokásos, megkövetelt bocsánatkérés, Eger fideszes polgármestere pedig elzarándokolt a zsinagógába, ahol porban csúszott Székhelyi és az izraeli nagykövet előtt, és alázatosan meghívta városába az ótvar zsidót.
Ez Jobbik-ellenes tiltakozás olvasható a Mazsihisz honlapján is, de ott is van egy bónusz, méghozzá Horthy témájú. Talán a fent említett hála és köszönet?
Nem:
Zoom
(Rákattintva nagyítható)
Pedig ha tiltakozni, elhatárolódni akartak volna, megtehették volna, hiszen már délután van, 15 óra is elmúlt, az aljas támadás pedig - igazi zsidó módra - még az éj leple alatt történt. Figyeljük majd meg, hogy ha valakinek netán elege lesz az egyoldalú nemzetgyalázásból, és ennek áldozatul esik néhány zsidó emlékmű, mily csodálatos sebességgel születik meg a tiltakozás és az antiszemitázó közlemény...
(Kuruc.info)