Nikolaos Michaloliakos, az egyre népszerűbb görög radikális nemzeti párt, az Arany Hajnal elnöke elkövette korunk legsúlyosabb bűncselekményét: "tagadta" a holokausztot. A bankároligarchia adósságcsapdájában vergődő görög kormány sürgősen elítélte a "szörnyű merényletet".
A görög hazafias párt elnöke vasárnap a kereskedelmi Mega TV-nek adott interjújában kertelés nélkül kimondta: „Nem voltak gázkamrák”. Sőt a holodogmatika másik kulcsfontosságú elemét, a hatmilliós áldozati számot is túlzásnak nevezte.

A zsidó pénzoligarchia nyomása alatt álló athéni kormánynak azonnal el kellett határolódnia az elhangzottaktól. Amit az Arany Hajnal elnöke mondott, az nem más, mint „a történelem eltorzítása, a holokauszt több millió áldozata emlékének súlyos megsértése” – jelentette ki a Pentelis Kapsis, a görög kormány szóvivője. Aki a továbbiakban még azzal igyekezett a zsidók kedvében járni, hogy kifejtette: „a görögök nem felejtették el, hogy a nácizmus több százezer áldozatát kellett meggyászolniuk, akik között több tízezer görög zsidó is volt.”
Megszólalt természetesen a Görögországi Zsidó Közösségek Központi Tanácsa is, melynek nyilatkozata felszólítja a görög kormányt és a görög társadalmat: „Határozottan ítéljék el, és szigeteljék el azokat az erőket, amelyek az európai történelem legsötétebb korszakait akarják újjáéleszteni.” A dokumentum a továbbiakban a szokásos és idehaza is oly jól ismert holokausztos kliséket ismételve leszögezi: „Ami történt, a történelmi emlékezet sérelme, és meggyalázása a hatmillió zsidó emlékének, köztük annak a 70 ezer görög zsidónak, akik Auschwitz, Dachau és Treblinka haláltáboraiban vesztették életüket”. Szerényen megjegyezném, hogy Dachau - a napjainkban érvényben lévő holovallás dogmáinak az értelmében - nem volt haláltábor.
A háború előtt hozzávetőleg 78 ezer zsidó élt Görögországban. Legnagyobb részük Thessaloniki városában és annak környékén telepedett meg. A görögök legnagyobb bánatára azonban ma már csak ötezren vannak. Mint arról hírportálunk beszámolt, az Arany Hajnal elnevezésű nemzeti radikális szervezet a görögországi parlamenti választásokon jelentősen előretört, és 21 képviselői helyet szerzett. A párt az illegális bevándorlók kitoloncolásának szükségességét hangoztatta a kampány során, továbbá az adósságszolgálat megtagadásának szükségességét is felvetette. Az Arany Hajnal jelvénye emlékeztet némiképp a nemzetiszocialisták horogkeresztes emblémájára. Hogy Michaloliakos pártelnök nem ijed meg a saját árnyékától, azt mutatja az is, hogy amikor 2010-ben, megválasztását követően első ízben jelent meg az Athéni Városi Tanács ülésén, nemzetiszocialista karlendítéssel köszöntötte képviselőtársait.
Perge Ottó - JTA nyomán