Vajon mi a közös vonás az ún. holokausztban és a pornográfiában? Több, mint gondolnánk: mindkettő egy fiktív világot hoz létre a valóság elemeiből. Ezen kívül pedig beteg elmékben a holokauszt-mitológia és a pornográfia együttese perverz gondolatokat szülhet. Igen, menekült, üldözött, sőt kiirtott zsidók tízezrei olyan füzetecskékkel zárkóztak be a mosdóba a '60-as évek elején, melyekben az őket agyonverő, elgázosító stb. németek a zsidókat és szövetségeseiket kínozzák, alázzák és ölik meg. Erre gerjedtek ennek a népnek a fiai 15 évvel az állítólagos holokauszt után. Hazánkban vajon miért nem születtek ilyen kiadványok a délvidéki magyarirtás vagy a szovjet horda "látogatása" nyomán? Egyáltalán, elképzelhetőnek tart bármi ilyesmit épeszű magyar ember? Talán mégsem igaz, amit Németh Zsolt mondott Izrael ünnepén: "olyan sok hasonlóság van közöttünk, hogy nem is tudjuk megszámolni"...
2007-ben egy Ari Libsker nevű dokumentumfilm-rendezőnek egy antikváriumban kezébe akadt néhány könyvecske, melyeket a '60-as évek elején adtak ki Izraelben. A héber nyelvű, rajzokban bővelkedő kiadványok szereplői szigorú, gyönyörű, hatalmas mellű náci női őrök egy koncentrációs táborban, ahol kínozzák, gyötrik, és szexuálisan is kihasználják a rabokat. Ez utóbbiak főként amerikai és angol hadifoglyok, zsidó viszont kevesebb van közöttük.
Ari Libsker érdeklődését felkeltették a Stalags című szado-mazo könyvsorozat létrejöttének körülményei. Szerette volna kideríteni, hogy vajon miért olvasták oly sokan e horrorisztikus és perverz történeteket. Kapcsolatba lépett az izraeli populáris kultúra egyik ottani szakértőjével, Eli Esheddel, aki kiderítette, hogy a pornográf kiadvány meglehetősen népszerű volt a zsidó államban 1961 és 1964 között. A sorozat első darabját, a Stalag 13 című füzetet nem kevesebbszer, mint hétszer adták ki, összesen 25 ezer példányban. A holopornó műfaja éppen az Eichmann-per idején született meg, amikor az úgynevezett "szemtanúk" képtelennél képtelenebb vallomásairól a közvélemény értesült.
2007-ben aztán Barak Heiman producer és Ari Libsker rendező egy dokumentumfilmmel jelentkezett (lásd alább), melyben bemutatják a Stalag könyvsorozat, vagyis a holopornó létrejöttének körülményeit. A film elkészítéséhez a Yes Doco izraeli televíziós csatorna és az izraeli filmipar fejlesztésére létrehozott alapítvány (New Fund for Film and Television in Israel) nyújtott segítséget.
A dokumentumfilmben megszólalnak a szado-mazo kiadványok álnév alatt publikáló egykori szerzői, valamint számosan azok közül is, akik annak idején izgatottan olvasgatták a sztorikat a gyönyörű náci nőkről, akik korbáccsal és más kínzóeszközökkel gyötörték többnyire (habár nem kizárólagosan) férfi foglyaikat. (Mind a szerzők, mind az olvasók érthető okokból csak erőteljes rábeszélésre voltak hajlandók nyilatkozni.) Uri Avnery, a neves anticionista zsidó közíró szerint a holopornó jelensége az Eichmann-per során elhangzott horrorisztikus tanúvallomásokra adott "szado-mazochisztikus válasznak tekinthető". A rendező, Ari Libsker saját bevallása szerint nem csupán azt igyekezett megvizsgálni, milyen okok vezettek a könyvsorozat népszerűségéhez a '60-as évek elején, hanem azt is, miképpen befolyásolták a Stalag kiadványok annak a generációnak a közgondolkodását és emlékeit, amelynek egyes tagjai élvezettel csüngtek a szado-mazo történeteken. A filmből is kiderül, ami egyébként a rendező álláspontja is: a Stalag könyvek egykori olvasói számára "elmosódtak a határok a tények és a fikció között". “Annak ellenére, hogy ezek kitalált történetek, ennek a generációnak a tagjai a holokauszt kollektív memóriája részévé tették a stalagizmust (vagyis az ostoba szado-mazo holopornót – P.O.)" – nyilatkozta Ari Libsker.
A rendező szavaival egybevág a neves zsidó filozófus, Hannah Arendt véleménye, aki szerint a "(holokauszt)-túlélő szemtanúk nemigen tudnak különbséget tenni a velük ténylegesen megtörtént események, és a másoktól hallott, olvasott vagy csak az általuk elképzelt események között". Mindemellett érdekes jelenség, hogy a Stalag könyvsorozat most '60-es, '70-es éveiket taposó egykori rajongói közül sokan annyi évtized után meglepődtek a történetek durvaságán (a korbácsolástól a nemi szervek levágásáig minden van a repertoárban). Általában ugyanis úgy rémlett nekik, hogy valamiféle "szoft pornón" élvezkedtek a régi szép időkben. Ezen kívül pedig többen is úgy emlékeztek, hogy a gaz náci férfiak voltak azok, akik ütlegelték és kínozták a zsidó női foglyokat. A dokumentumfilm legfőbb tanulsága alátámasztja a revizionista történészek régóta hangoztatott állítását: hamis képet kapunk, ha kizárólag a szemtanúk megbízhatatlan vallomásaira és megkopott és zűrzavaros emlékeire támaszkodva igyekszünk bemutatni mindazt, ami a "soá" idején történt.
Perge Ottó
